Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-337

337. országos ülés 1903 november í6-án, hétfőn. 111 szintén bűnvádi és rendőri ügyekben, polgári törvények és hatóságok alatt állanak és csak azon megszorításoknak vannak alávetve, melyek ezen törvényben alapszanak, s a nyilvántartás czéljából szükségesek. Ez irányban az 1867 :XII. tcz. 14. §-a alapján külön törvény fog részletesen intézkedni.« Végre a honvédségről szóló 1868: XLI. t.-cz. 22. §-a azt mondja (olvassa): »A tettleg szolgálatban nem álló honvédek, tisztek és legénység, bárminemű polgári viszonyaikra nézve, polgári törvények és hatóságok alatt állanak, s csak azon megszorításnak vannak alávetve, a melyek a véderőről szóló törvényben vannak {elállítva, s a nyilvántartásra nézve szükségesek.* Mi következik ezen törvényszakaszokból ? Az következik, hogy a tartós szabadságon lévő, valamint a tartalékba sorozott katonák minden, nem katonai jogviszonyaikra nézve kizárólag és egyedül polgári törvények és hatóságok alatt állanak. És mégis mit látunk ? Minden áldott nap megtörténik az, hogy a tartalékos katonákat, a tartalékos tiszteket a legnagyobb szekatúrákkal illetik. Itt van pl. egy ujabb intézkedés. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Ha egy tartalékos tiszt párbajozik, tartozik ezt a katonai hatóságnak bejelenteni. (Mozgás a baloldalon.) Kérdem : mi alapon van ingerencziája, illetőleg befolyása annak a katonai hatóságnak arra az egyénre akkor, a mikor az már szabad polgár? A katonaságnak hozzá csak akkor van köze, a mikor ténylegesen szolgálatban van, vagy ilyenre bevonul. Az illető ugyanis azon percztől kezdve, mikor tényleges szolgálatra bevonul, egészen addig, a mig elbocsáttatik, a katonai törvények és fegyelmi szabályok alatt áll. Mihelyest azonban leveti a katonaruhát, semmi köze hozzá a katonai hatóságnak, annak hatósági joga azon polgár felett — bármit tesz is az — nincsen. (Ugy van! a szrfsöbaloldalon.) Ez egy olyan fontos alkotmányjogi tétel, a melynek további megsértését eltűrni nem fogjuk. (Ugy van! a széls'ibaloldalon.) Azt látom, hogy a t. miniszter ur a legjobb érzésekkel eltelve ült abba a székbe. Meg vagyok győződve arról, hogy ha azt a nagy tehetséget, a melyet abba a székbe vitt, arra fogja használni, hogy a nemzet mellé áll, akkor a nemzetet örök hálára fogja kötelezni, de viszont, ha a t. miniszter ur is folytatni fogja hosszú időn át szolgált elődjének példáját, akkor nyugalomba vonulásába nem fogja őt a nemzet hálája kisérni. Fel kellett vetnem ezt a kérdést, hogy végre a szabadságoltak és tartalékosok polgári élete meg ne zavartassák a hadsereg túlkapásai által, és hogy azon biztos és nyugodt öntudatban legyenek, hogy csakis a törvény kötelezheti őket arra, hogy a törvényben megállapított hadikötelezettségüknek eleget tegyenek. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) ott pedig, a hol törvény nem intézkedik, senkinek sincs joga őket polgári életükben zavarni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Befejezésül (Halljuk! Halljuk!) meg kell emlékeznem egy igen szomorú esetről, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) a melyet, miután a képviselőház el volt napolva, eddig szóvá nem tehettem. Ez a szegedi katonai affér. (Halljuk! Halljuk! a szásőbaloläalon.) Én soha semmiféle kérdés elől el nem zárkózom, legyen az akár kellemes, akár kellemetlen. Én szemébe nézek, mert minél kellemetlenebb, annál jobb, minél hamarább túlesnünk rajta. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Meg vagyok róia győződve, hogy a miniszter ur ebben a kérdésben az én felfogásomat fogja osztani, a mely az egyedül helyes, igazságos és egyenes. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloHahn.) Méltóztatnak tudni, hogy Szegeden ezelőtt körülbelül négy héttel arra ébredt a város polgársága, hogy az ott felállított Kossuth-szobrot egy koszorú disziti, a melynek szalagján ez a felirat volt látható : » Halhatatlan emlékednek — a visszatartott hároméves katonák«. A tényállást is méltóztatnak ismerni. A katonai hatóság ezt megtudván, a szegedi helyőrség parancsnoka, azt hiszem, Csalányi vezérőrnagy (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Az! Az!) megkereste a szegedi főkapitányt, hogy azt a koszorút a szoborról vétesse le. Midőn pedig a szegedi főkapitány ezt megtagadta, ő- maga vétette le és vitette a koszorút a rendőrfőkapitámi hivatalba. A polgárság megtudván az esetet, (Halljuk! Halljuk!) követelte, hogy az a koszorú, a mely nem Csalányi tábornok uré volt, s a melynek előző tulajdonjoga még megállapítva nem volt, vitessék vissza és tétessék le ismét arra a kegyelethelyre. Erre az következett, hogy kivonultattak két század katonaságot, s karhatalommal vétették le a szoborról azt a koszorút. T. ház! Én azt tartom, hogy ebben az országban önbiráskodási joga senkinek sincs, még a katonaságnak sem. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Minél inkább van valamely testület a hatalom eszközeivel felruházva, annál szigorúbban kell a jogkörök tiszteletben tartása felett őrködnie. (Ugy van! a szélsöbalo

1 dalon!) Szegeden a helyhatóságot a közigazgatási tisztviselők, a polgármester, a rendőrkapitány stb. gyakorolja Ezek azonban nem a legfelsőbb fórumok. A katonaság tehát tartozik hozzájuk fordulni és ha ezek kívánságának nem tesznek eleget, illetőleg ha véleménye szerint nem kapott igazságot, akkor módjában és jogában van neki ezen alantas hatóságok felebbvaló hatóságaihoz folyamodni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ez az egyetlen helyes, törvényes és alkotmányos mód, a melyet minden polgárnak követni kell, ha azt akarja, hogy ebben az országban béke, rend és nyugalom legyen és a törvények tiszteletben tartassanak. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.' Kétségtelen dolog tehát, hogy a törvényeket arezulcsapta az a parancsnok akkor, a midőn két századot kivezényelt és azt a hatalmat, a melyet a polgárok békéje inegol-