Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-337

108 557. országos ülés 1903 Áz a kaczagás, a mely az imént itt felhangzott, midőn ezen sorokat olvastam, legjobban igazolja ezen álláspontomat, hogy a mi itt benne van, az igazságnak meg nem felel. (Ugy van! a szélsőbáloldalon.) Már pedig, a mint mondottam, az ilyen magas leiratnak első és főkelléke az, hogy annak csak a tiszta, csak a szinigazságot szabad tartalmaznia. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Van-e ebben a házban valaki, gróf Khuen-Héderváry Károly volt miniszterelnökön kivül, a ki azt merné állítani, hogy a 67-es törvényt becsületesen és lelkismeretesen végrehajtották? Nem az-e az igaz, a mit itt 35 év óta hirdet ez a párt és hirdetett a volt nemzeti párt, a melynek létjogosultságát csakis ez az egy körülmény adta meg, hogy a 67-es törvény nincs végrehajtva? Hogy abból csak az van végrehajtva, a mi Bécsnek kedvezett, de semmi sincs végrehajtva,

; a mi a nemzeti jogokat foglalja magában? És az a szomorú, ha visszapillantunk ezen 35 év történetére, hogy Magyarország kormányai, Magyarország képviselőházának mindenkori többsége a helyett, hogy arra igyekezett volna, hogy a mi nemzeti jog van ebben a törvényben, bár burkoltan is, az abból kiszedessék és végrehajtassák, mindig csak a hatalomnak kedvező tételeket szedte ki, azt pedig, a mi a nemzeti iránynak kedvezett, letagadta és ha lehetett, eltemette. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hiszen nem titok az, hogy ebben a magyar képviselőházban 16 esztendeig élt egy párt, melynek minden létjogosultságát csak az az egy körülmény adta meg, hogy a 67-es törvényben olyan nemzeti jogokat látott lefektetve, melyeket a kormánypárt megvalósítani nem akart. És midőn ez a párt bevonult abba a többségbe, az a reményünk volt, hogy talán egy jobb korszali virradt fel Magyarországra, talán most már kikeresik a nemzeti jogokat, és a t. nemzeti párt, a mely olyan erősen hangoztatta a nemzetnek jogait a 67-es törvényből kifolyólag, most majd meg fogja azokat valósítani. De íme, szomorú csalódás lett a mi osztályrészünk, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) mert négy évi bentlétük alatt beolvadtak, mint a czukor a kávéba, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) de semmi nyoma nem maradt az ő ott létüknek. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház ! Talán itt volna az ideje már egyszer annak is, — hisz nincs rosszabb, mint az, hogy a mikor egy kérdés fel van vetve, azt nem oldjuk meg teljesen, hanem kertelünk, nézegetjük minden oldalról, de erős, elhatározott kézzel annak megoldásához nem nyulunk, — talán jó volna már egyszer alkotmányos királyunkat felvilágosítani arról is, hogy ez a hadsereg nem az ö hadserege. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mert én értem azt, ha a bécsi Burg sötétségébe még nem. tudott behatolni az, hogy az idők megváltoztak, hogy november 16-án, hétfőn. már nem zsoldos hadsereg, nem toborzott császári hadsereg az, mely ma az országnak érdekeit szolgálni hivatva van, hanem nép-hadsereg, a mely, az általános védkötelezettségen alapulván, azé a nemzeté, a mely nemzet annak vérét és pénzét áldozza. Jó volna tehát már egyszer megmondani, hogy szűnjék meg végre ez az »én hadseregem«, az »én haderőm« kifejezése, mert ez nem az »én hadseregem«, nem az »én haderőm« ez, hanem a nemzetnek a hadserege, a nemzetnek a hadereje. (Igaz! Ugy van! a szélsiibaloldalon.) Talán csodálatos dolognak látszik ez, t ház, de nagyfontosságú, nagyhorderejű kérdés a mely, ha megoldatnék, egyszerre nagy látkört nyitna meg és egyszerre más perspektívát nyújtana a mi számunkra is és mindenesetre a haladás útját mutatná és megmutatná azt, hogy a Burg még sincsen annyira elzárva, hogy a világosság oda be ne hatolhasson és egyszerre reményt nyújtana arra, hogy mi nemzeti jogainkat alkotmányos utón el tudjuk érni és ki tudjuk vívni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Azt mondja a leirat, — a mely, mondom, a kedélyeket megnyugtatni és a sziveket lecsendesíteni volt hivatva, — hogy a 67-es törvényt és ennek alapján a nemzetben táplált nagy előrehaladást a korona és a nemzet kölcsönös bizalma hozta létre. Hát én azt hiszem, t. ház, hogy nincsen senki ebben az országban, de bizonyára mondhatom, hogy nincsen senki e teremben, a ki e bizalmat meglazítani vagy azt megingatni akarná. (Igaz! Ügy van! a szélsöbaloldalon.) Mindenki tudja azt, hogy a nemzetnek előrehaladása igenis addig, a mig monarchikus államformánk van, csakis a korona és a nemzet kölcsönös bizalma folytán lehetséges. Igen ám, csakhogy ennek a bizalomnak és kölcsönös egyetértésnek ne legyen az az ára, hogy mindig a nemzet adja fel jogait, hogy mindig a nemzet legyen kénytelen meghátrálni, hanem ennek a kölcsönösség alapján kell állania. Hiszen az életben minden kompromisszumokon alapszik és ha valaki intranzigens álláspontot foglal el nagy kérdésekben, nagyon kevés kilátása lehet arra, hogy azokat meg is tudja valósítani. Ezért tehát nem követelhetik mindig ettől a nemzettől azt, hogy úgyis gyengébb lévén, mindig ő engedjen, hanem engedjenek egyszer a másik oldalon is és engedjék meg, hogy ez a nemzet, a mely, meglehet, hogy, mint nemzet, önczélt képez, de a mely mint nemzet egyúttal a trónnak is legszilárdabb és legbiztosabb támasza, engedjék meg, hogy az a saját akarata szerint fejlődjék és erősödjék és fejlődve és erősödve annak a trónnak azután még erősebb támaszát képezze. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) (Az elnöki széket Jalabffy Imre foglalja el.) T. képviselőház! A Habsburg-dinasztia trónjának egyetlen szilárd támasza és alapja van és ez a magyar nemzet. (Igaz! ügy van! a szélső-