Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.
Ülésnapok - 1901-337
98 337. országos ülés 1903 dalon: Mondjon le!) Áll ez az elmúlt kormányokra és áll erre a kormányra is. E kormány előtt is az az alternatíva áll, hogy vagy képes kormányozni az országot, vagy nem. Ha képes, ám tegye; ha azonban nem képes — legyen ennek oka bármi — kötelessége megbízójának, a koronás királynak, a helyzetet őszintén és nyíltan feltárni, rámutatván azon okokra, a melyek miatt nem képes feladatának eleget tenni és megjelölvén azon módokat is, a melyek mellett e feladatát megoldani képes volna. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Én valóban nem tudom elhinni, fel sem tételezném a 35 év óta alkotmányosan uralkodó királyunkról, hogy ő, ha a helyzet igaz képét ismeri, ha az ország szomorú állapotát, s a nemzetnek követelményeihez való törhetetlen ragaszkodását előtte feltárják, az ország akaratát, óhajtását teljesíteni ne akarná, De tegyük fel, hogy a makacsság erősebb a józan észnél: tegyük fel, hogy Isten tudja minő befolyások (Felkiáltások a szélsobáloldalon: Báró JBeck!) eró'sebbek a nemzeti akarat megnyilvánulásánál, mi fog ezután következni? A végső eredmény csak a nemzeti ügy diadala lehet, (Elénk helyeslés a bal- és a szélsobáloldalon.) ha e nemzet el van határozva arra, hogy e kérdésekben engedni nem fog; ez esetben bármilyen gyengének ás.látszik ez a nemzet, erősebb lesz, mint az az akarat, a mely a nemzet jogainak kivívását megakadályozni törekszik. (TJgy van! a szélsobáloldalon.) A kép tiszta és világos, azt elsötétíteni nem lehet. Azért nincs más hátra, mint az, hogy, látva e nemzet elszántságát, törhetetlen ragaszkodását vele született jogához: nyelvéhez, küldjenek ki újból egy kilenczes bizottságot, a mely azonban ne Bécsből várja a tanácsokat, hanem a melyik, ha a nemzet igazi hangulatát akarja megismerni, menjen ki az országba, hallgassa meg e nemzet akaratát, foglalja azt pontozatokba és vigye Bécsbe, (Élénkhelyeslés a szélsőbaloldalon.) mert ha e követelések a nemzet egyhangú akarataként fognak feltűnni, ha ezekben a nemzet törvényhozásának megváltozhatatlan óhajtása fog nyilvánulni, akkor nem lehetséges, hogy az jóvá ne hagyassák, nem lehet az, hogy az alkotmányos király a nemzet alkotmányos úton kifejezésre jutott akaratának szentesítéséhez hozzá ne járuljon. (Helyeslés a szélsobáloldalon.) Nem akarok most a túloldallal vitázni, azonban minden kétségen felül áll az, hogy ezen szomorú helyzetet csak az idézte fel, hogy a t. túloldal nem állt helyt a nemzet igazi akaratának kifejezése mellett abban az időben, a midőn arra szükség lett volna. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Eleinte gűnymosolylyal fogadták a küldöttségeket, a nemzeti mozgalmat, de én azt hiszem, hogy akkor, a midőn Debreczen városának erős elhatározása után a szabadelvű pártok sorban megnyilatkoztak, ugy, hogy ma már november 16-án, hétfőn. körülbelül 160—180 szabadelvű párt áll a nemzeti mozgalmak mellett ez országban: ez már kinyithatta mindenkinek a szemét és beigazolhatta azt is, hogy itt csak egy akarat és óhajtás, csak egy vágy van, az pedig e nemzet törvényes jogainak kivívása, a nemzet nyelvének törvénybe iktatása. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Nézzük csak, mit ígér nekünk a katonai programm, a melynek megvalósításáért a miniszter ur garancziát vállal, és a melyet a t. miniszterelnök ur mint olyan óriási vívmányt hirdetett, a melyre félévvel ezelőtt még gondolni sem mert volna senki. Mindjárt az első pont azt mondja, hogy a jelvények, a melyeket ma a hadsereg használ, nem felelnek meg közjogi állapotunknak, ezek tehát közjogi helyzetünknek megfelelőleg megváltoztatandók. Ez a pont a miniszterelnök ur programmjának igen kellemetlen pontjává lett később, mert hiszen ő kétszer is elszólta magát ebben a kérdésben; egyszer azt mondta, hogy ő közös czimert és jelvényt akar, mert hiszen ez felel meg a mai közjogi állapotnak, másodszor pedig azt niundta, hogy ő közös czimert nem akar, mert hiszen ahhoz ő nem járulhat hozzá v hanem a jelvényt, azt igenis közösnek akarja. Érdekes az az okoskodás, a melylyel a t. miniszterelnök ur elutasította magától annak a gyanúját, hogy ő közös czimert akar. Azt mondja, hogy ő a közös czimert azért nem akarja, mert ezáltal a nemzet szuverenitása egy más, magasabb szuverenitásba látszanék beleolvadni, és ehhez ő a nemzet szuverenitását megoltalmazandó hozzá nem járulhat. Hát kérdem, t. miniszterelnök ur, és t. ház: a közös jelvényre nem épen ugyanez áll-e? (Ugy van! a szélsobáloldalon.) Hát a közös jelvény nem kifejezője a nemzeti szuverenitásnak? (Ugy van! a szélsobáloldalon.) Az nem fogja beleolvasztani egy magasabb szuverenitásba a nemzet szuverenitását, ha ezt a kérdést közös módon akarják megoldani? Nekünk ilyen megoldásra szükségünk nincs. (Élénk helyeslés a szélsobáloldalon.) Az ] 848-iki törvények megállapítják zászlónkat, czimerünket; (Ugy van! a szélsobáloldalon.) nekünk állami önállóságunk e jelvényeink tekintetében önálló rendelkezési jogot ad (Ugy van! a szélsobáloldalon.) és mi nem fogjuk tűrni, hogy sok éven keresztül, sok véren szerzett önállóságunk elhomályosittassék. (Ugy van! a szélsobáloldalon.) Nem fogjuk tűrni, hogy akár czimerünk, akár jelvényünk, akár zászlónk egy más zászlóval, czimerrel, jelvénynyel egyesittessék, és ezzel önállóságunk, függetlenségünk eltemettessék. (Élénk helyeslés a szélsobáloldalon.) Hiszen valósággal megbotránkoztató dolog, hogy bárhol jár az ember a külföldön, Magyarországról nem tudnak semmit! Mig Szerbiáról, Romániáról, sőt még a kis Montenegróról is beszélnek és tudnak az emberek mint önálló, független országról, addig rólunk nem tudnak semmit, mert
