Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-318

70 3l8. országos ülés Í903 Julius 28-án, kedden. honvédelmi miniszter ur, mikor előttünk azt megismertette, bizony nagyon csonkán, nagyon hézagosan ismertette meg, ugy, hogy abból azt, hogy mi történt, kinzatás történt-e, vagy szerencsétlenség, mi esik a kinzatás rovására, mi esik a szerencsétlenség rovására, bizony nem tudtuk meg semmikép. Azt mondja a t. honvédelmi miniszter ur, hogy Julius 16-án meghalt 15. Ma 28-ika van, a mai napon kórházban fekszik 7. Ez tehát 22. De az összes tudósítások a hírlapokban több mint 100 ember szerencsétlenségéről beszélnek, akiket elhelyeztek kórházakban. Ez alatt a 8 nap alatt mi történt azzal a 100 emberrel? Erről a honvédelmi miniszter ur nem beszél, pedig minket azok is érdekelnek, a kik a föld alatt lekúsznék, de azoknak sorsa még jobban érdekel, a kik még nem kerültek oda, mert ezek közül is sokan haltak el, vagy a kik odakerültek ugyan, de rólok a honvédelmi miniszter ur jelentést nem tett. A t. honvédelmi miniszter ur előadása tehát rettentő homályos. Azt mondja: 26 kilométer volt az az ut, a mit meg kellett tenni, hogy Bilek előtt öt kilométerrel kezdték csak a jelentést megtenni a tisztikarnak, vagy az illetékes tiszti parancsnoknak, hogy baj van, az emberek kezdenek kidőlni, kezdenek rosszul lenni a napszúrás következtében. Mi történt azoknál a jelentéseknél? A honvédelmi miniszter ur előadásából kivehetőleg az történt, hogy meghallgatták azokat a jelentéseket, de kellett menni tovább teljes hadi felszereléssel. Mikor már háromnégy kilométernyire voltak Bilektől, akkor egyszerre 40 fok Reaumur melegség támadt és akkor azt gondolták, na már most siettessük a dolgot, hogy minél előbb fedél alá jussunk Bilekben, s bekövetkezett az a nagy szerencsétlenség, a melyet a miniszterelnök ur említ, a helyett, hogy azt mondták volna, hogy 40 fok Béaumur hőségben 3—4 kilométer nagy ut, 100 lépés is nagy ut beteg embernek, a ki ki van merübe, annak őt lépés is nagy ut, mondom, a helyett, hogy azt mondták volna: »No most hát segítsünk, most még lehet!« — azt mondották: »Siettessük az utat Bilekbe, hogy minél előbb árn}ék alá jussunk.« Nohát, t. honvédelmi miniszter ur, okosság, emberség és tisztesség talán nem felesleges dolgok a katonánál sem. Okosságra, emberségre, tisztességre meg kellene tanítani talán még az osztrák hadsereg tisztjeit is. annyi észt pedig fel kell tenni minden tisztről, hogy tudja, hogy kimerült legénységet teljes rüsztungban 40 fok melegben, és pedig mindig hegynek vezető utón, — a mint ez a t. honvédelmi miniszter ur beszédéből kitűnik — nem lehet menetelésre erőltetni, azzal biztatva, hogy minél előbb fedél alá jut, hanem az okosság azt hozná magával, hegy most pihenőt tartsanak és erős enyhítő szereket vegyenek elő; elő a vizzel, ha van, elő az étellel, alkohollal, a mi talán segit, de mindenesetre le kell tenni a rüsztungot és nem szabad erőltetni a menetet. (Helyeslés a szélsobalóläalon.) A miniszter ur előadásából látom, hogy itt ostobaság, embertelenség és tisztességtelenség idézte elő ezt az esetet. Mert maga a tényállás és azok a körülmények, a melyeket a honvédelmi miniszter ur előadott, — ha igazak, — e mellett szólanak. ~Ne méltóztassék sértésnek venni, t. honvédelmi miniszter ur, a mikor azt mondom : »ha igazak«, mert a hivatalos jelentésekkel szemben, a mikor azok által valamely előkelő osztály van érintve, okos embernek első princzipiuma az, hogy az a hivatalos jelentés vagy ferdített, vagy túlzott, vagy egyáltalában nem igaz. Csak érettebb megfontolás, komolyabb, tüzetesebb, részletesebb megvizsgálás után tűnik ki, hogy annak a hivatalos jelentésnek egyikmásik része talán mégis igaz. Már most a t. honvédelmi miniszter ur azzal kezdte beszédét, — és ebben eltért igen sok kollégájától és elődjétől, — hogy sajnos, a szerencsétlenség megtörtént. Hát ez a kijelentés sokban eltér sok elődjének és sok kartársának szokott nyilatkozataitól, mert a t. honvédelmi miniszter ur elődjei, a mikor a hadseregről, és kivált a mikor az osztrák hadsereg tisztjeiről volt szó, azzal kezdték jelentéseiket, hogy ne adjunk hitelt a hirlapok közléseinek, a hírlapok túloznak . . . Vészi József: Azt mondták, hogy 99 perczent hazugság! Eötvös Károly: ... az egyes emberek színezik a dolgot, reklámot hajhásznak, hanem majd bekövetkezik a szigorú vizsgálat, eljön a hivatalos jelentés, a statisztikai közleményekbe az eredmény be lesz véve, és akkor Ítéljék meg a képviselő urak, hogy mi is történt hát. Becsülöm érte, hogy ebben az egy pontban eltért elődeitől és azzal kezdte jelentését, hogy sajnos, a szerencsétlenség megtörtént. Hanem azután a jelentés többi része ősi, eredendő hézagosságokban szenved. Végre is a t. honvédelmi miniszter ur szigorú vizsgálatot igért. A t. miniszterelnök ur azonban ehhez hozzáfűzte, hogy ne Ítéljünk idő előtt, ne ítélkezzünk, mielőtt a vádlottakat meg nem hallgattuk. Ezt a jó tanácsot adta nekünk a t. miniszterelnök ur. Köszönettel elfogadtuk a múltban, köszönettel veszszük most is, komolyan azonban sohasem fogadjuk, (Derültség.) mert mi a nemzet érdekében csinálunk politikát, mi a nemzet érdekét védelmezzük, így tehát mi pusztán a Bilekből, Trebinjéből, JSTewesinjéből jövő hivatalos jelentések alapján a nemzet dolgait el nem intézhetjük, mi máshonnan is szerzünk be magunknak adatokat. (Helyeslés a szélsöhaloldalon.) A t. miniszterelnök ur megadta a jótanácsot nekünk, de maga mit csinált? Azt mondta: hiszen nem is tudjuk, hogy kik a vádlottak; azon a napon nemcsak Bilek—Trebinje és JSTewesinje között volt meleg, hanem meleg volt, nem tudom én, a föld-