Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-317

54 317. országos ülés 1903 Julius 25-én, szombaton. alkotmányjogi garancziához, mert becsület elvonásával, infámiäval, mely akkor a legnagyobb büntetés volt, büntettetett azon vármegye közönsége, a mely a királynak adót vagy bármely segedelmet országgyűlési hozzájárulás nélkül megajánlani mert. Körülbelül 40 esztendővel ezután, hogy ennek a becsület elvonását kimondó büntetőjogi szankczió alá helyezett törvénynek nagyobb súlya, nagyobb tekintélye legyen, hogy biztosittassék, hogy e törvény esetleg pátensekkel vagy ediktummal kijátszatni nem fog, hozatott 1545-ben a XXXIII. törvényczikk, a mely ezen általános kijelentéseken kivül az ország köztisztviselőinek teszi kötelességévé, hogy a törvényre felügyeljenek. Nevezetesen az 1545 : XXXIII. törvényczikk a megyei tisztviselőknek meghagyja, hogy ne engedelmeskedjenek ő Felsége helytartója oly rendeleteinek, melyek az ország köztörvényeibe, tehát ebbe is, ütköznek. Ugyanezen törvényes diszpozicziók megerősítésére szolgál az 1635: XVIII. t.-cz. is és itt egy ugrást teszek I. Lipót korára, a hol ott találjuk az 1681 : XII. t.-czikket. Az 1635 : XVIII. t.-cz. ugyanis minden kétséget kizárólag kijelenti, hogy : »oly határozmányok és szabályok, melyek a hármaskönyv második részének harmadik czime és harmadik részének második czime ellenére országgyűlés hozzájárulása nélkül jöttek létre, törvényükül nem tekinthetők és érvénytelenek«, és igy kimondja azt, hogy Magyarországon a végrehajtó hatalom ediktumokkal vagy pátensekkel nem kezelhető. De mit látunk itt? és ezt majd bizonyítani fogom a rendelkezésemre álló. közjogi igazságokkal. Azt, hogy pátensekkel és ediktumokkal kezelik nálunk a kormányzati hatalmat, minélfogva I. Lipót és II. József kora van most nálunk Magyarországon. A II. József korát megelőzőleg sok törvény közül még csak egyet említek, az 1715 : III. t.-czikket, mert ezen törvényczikkben egyenesen királyi kijelentés foglaltatik. Nevezetesen az van benne, hogy »a király Magyarország felett nem fog másként uralkodni« — igen ezt megígérték, mert akkor a királynak és a dinasztiának szüksége volt a nemzetre — »és az országot nem fogja másként kormányozni, mint az országnak eddigi és a jövőben országgyülésileg alkotandó saját törvényei szerint,« Ez ma nincs meg. Tovább nem folytatom a II. József kora előtti alkotmányjogi törvényeket. Ezekkel is csak azt akarom bebizonyítani, hogy II. József előtt a nemzet már gondoskodott sarkalatos alaptörvényekről, hogy ezen, a nemzeti szabadság védbástyáját képező adómegajánlási jognak oly szoros, oly szentséges közjogi garancziáját törvénybe foglalja, hogy a király még önkéntes adómegajánlást sem fogadhatott el és azon megye közönsége, a mely önkéntesen fizette az adót, infámiával, hamis esküvel, beestelenséggel sújtatott. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Tehát a pénzügyek kezelése már II, József előtt, 1231-ben — a mennyire visszavihető törvényalkotásainkban — eminens nemzeti jog volt, a mely országgyűlésen kivül nem gyakorolható. Domahidy Elemér: A határozati javaslatot halljuk. (Nagy zaj a szélsöbaloldalon.) Mukits Simon: Majd meglesz az is! Zboray Miklós: Türelem! Domahidy ur egyet sem terjesztett be! Máskor sohasem kíváncsi! (Zaj.) Mukits Simon: A közbeszóló képviselő úrtól is elvárom, hogy felszólalásával majd teljesiti kötelességét. Elnök: Csendet kérek jobbról és balról egyaránt, a jobboldalon ülő képviselő urakat pedig kérem, ne méltóztassanak állandóan zavarni a szónokot. (Élénk éljenzés a szélsöbaloldalon.) Mukits Simon: Mint mondám, a pénzügyek kezelése mindig nemzeti jog volt, a pénzügyek mindig országgyűlésen hozott törvény, vagyis a költségvetések, vagy felhatalmazási törvények alapján kezeltettek. Tehát már a 13., 14., 15., 16. és 17-ik századok végén hozott törvények azt bizonyítják, hogy országgyűlésen kivül, törvényhozási megállapítás nélkül, közjövedelmeket kezelni, adókat beszedni, kiadásokat teljesíteni, utalványozást tenni, a végrehajtó hatalomnak nem volt joga. Most azonban visszafejlődünk az alkotmányosság terén, mert most törvényen kivül történik mindezen nemzeti jogoknak gyakorlása. Alkotmányunknak ezen régi sarkalatos alapelveinek garantálására és biztosítására II. József alkotmányellenes uralkodása alatt — hiszen a históriából tudjuk, hogy meg sem koronáztatta magát — még jobban reá volt a nemzet utalva. Meghozatott tehát II. József uralkodása után az ezen jogok törvénybe iktatásáról hires 1790—91. évi XlX. törvényczikk, a mely a következő dispozicziókat tartalmazza (olvassa): »A király az országgyűlés beleegyezése nélkül semmiféle adókat, vagy segedelmeket, sem pénzben, sem terményekben, sem ujonczokban . . . (Folytonos zaj a jobboldalon.) Makkai Zsigmond: Nem országház ez, hanem országos vásár! (Halljuk! Halljuk!) Mukits Simon: . . . még önkéntes megajánlás czimén és esetében sem szedhet, »I. Ferencz uralkodásának 33. évében, a mikor jobb szellem szállotta meg a lelkiismeretét, hiszen tudjuk, hogy I. Ferencz uralkodása az alkotmányos uralkodások közé épen nem számitható, az 1825 : III. törvényczikkben már kijelenti, hogy az adók és katonaállitás kérdését az országgyűléstől elvonni nem lehet. Ugyanazon században I. Ferencz ezen kijelentése után két esztendőre, 1827ben, hozatott meg a szintén alkotmányjogi garancziákat tartalmazó IV. törvényczikk. Ezen törvényczikk a következő rendelkezéseket foglalja magában (olvassa): »Az adók és egyéb segélyezéseknek minden nemei pénzben, terményekben vagy katonaállitásban országgyűlési tárgya-