Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.
Ülésnapok - 1901-316
316. országos ülés 1903 Julius 24-én, pénteken. 41 pedig 2000 koronát tett folyóvá a pillanatnyi szükség enyhítésére. (Helyeslés a jobboldalon.) Ebből azonban nem következik, hogy a kormány ebbeli működését befejezettnek tekintse. Mert a mint gróf Esterházy Mihály képviselő ur tegnapelőtt előadta, több mint száz ház omlott össze. Ennélfogva a miniszterelnök mint belügyminiszter a helyszínén is meg fogja a körülményeket vizsgáltatni és azzal az előzékenységgel fog eljárni, a melyet a belügyminisztérium minden alkalommal ilyen esetekben következetesen tanúsítani szokott. (Általános helyeslés.) így intézkedés történt az iránt is, azon területeket illetőleg, a melyekről szólottam, hogy a viz levezetéséről gondoskodjanak. Névszerint Alsó- és Felsó'-Nyárasd, Vasárut és Vámosfalu határait illetőleg utasítva lett a társulat, hogy állami mérnök közbenjöttével iparkodjék a viz levezetését előmozdítani, nemkülönben intézkedés fog történni a belügyminisztérium részéről az iránt is, hogy az esetleg inficziált kutak megvizsgáltassanak és a szükséges intézkedések egészségügyi tekintetben is megtétessenek. (Helyeslés a jobboldalon.) A pénzügyminisztérium részéről intézkedés fog történni, hogy a megfelelő adóleirások megtörténjenek és pedig, a mint az utóbbi időben a pénzügyminiszter következetesen tenni szokta, hogy ilyen esetekben hivatalból szokott intézkedni, (Helyeslés a jobboldalon,) azonképen fog most is az ebbeli intézkedés hivatalból megtörténni. A mi engem illet, azon szakaszra nézve, a hol a töltést a magasabb vizszin meghaladta, kötelezni fogom az illető társulatot a töltésnek megfelelő emelésére (Helyeslés.) A mi pedig Nadszeg községét és belterületét illeti, a mely hullámtérben fekszik, meg fogom vizsgáltatni a helyszínen, hogy nem lehetne-e a községet hasonló veszélyek ellenében, ha a község kívül is van az ármentesitő-társulat területén, valami módon biztosítani, (Helyeslés.) Általában nemcsak Nádszeg községében, de a Vág egész területén, a hol a hullámtéren nagyobb pusztítások történtek, állami közeg általa helyszínét beutaztatom, azért, hogy megvizsgálja hogy ha egy község nem tartozik is valamely társulathoz és ha nincs is töltésekkel védve, nem lehetne-e a jövőben elöntéstől megvédeni? (Helyeslés.) Az állami kezelés alatt nem álló folyószakaszok részére költségvetési hitel.tulajdonképen nem áll rendelkezésre; de épen azért gondoltam az ilyen esetekre — a mint az ilyen esetekről más országok is gondoskodnak — és a beruházási törvényjavaslatban e czélra egy nagyobb összeget vettem fel. (Elénk helyeslés jobbról.) Ha a törvényhozás segítségemre lesz nekem abban, hogy a törvényjavaslat mielőbb tárgyalható legyen . .. (Élénk helyeslés és éljenzés jobbról és a középen. Mozgás a szélsőbaloldalon.) • KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XYIU. KÖTET. B. Kaas Ivor: Kikapcsoljuk! HeüebronSh Géza: Tessék ajánlani a miniszterelnök urnak, rögtön megszavazzuk ! {Nagy zaj a szélsöbaloldalon.j Rakovszky István: Méltóztassék napirendre tűzni ! Darányi Ignácz föidmiveäésügyi miniszter: Bocsánatot kérek, én nem nagyon hiszek a t. képviselő uraknak és meg is mondom, hogy miért nem nagyon hihetek. Mikor én itt nagyobb beszédemet tartottam — talán méltóztatnak emlékezni — és előadtam mindazokat, a mikre az országnak égető szüksége van, akkor arról az oldalról mindannyian unisono azt mondták: tessék félretenni a napirenden levő katonai javaslatokat és mindent megszavazunk, a mit a kormány kivan. (Igaz! ügy van! Zajos helyeslés jobbfelöl. Nagy zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Már most csak az van hátra, a mit önök Ígértek, azt teljesítsék is. (Elénk helyeslés, ügy van! ügy van! jobbról. Nagy zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon. Az elnök csenget.) De most nem azért szólaltam fel, t. képviselőház, hogy politizáljak. Arviz által sújtott vidékről szólok és azt hiszem, midőn egy ilyen vidék sorsáról van szó, az egész házban csak egy véleménynek kell lenni. (Élénk helyeslés.) Tartozom annak megjegyzésével, hogy ámbár a Vág mentén olyan magas vizet láttunk, a milyen évszázadok óta nem volt és bár a legkomolyabban volt veszélyeztetve három nagy társulat 300.000 katasztrális holddal, a töltések által védett területeken szakítás nem történt. E szerint nagy katasztrófától menekültünk meg. (Helyeslés.) Ki kell emelnem, hogy e részben a legnagyobb odaadással működtek közre ugy a társulati, mint a törvényhatósági közegek, de nagy erőkifejtést végeztek az összes állami műszaki közegek is. (Helyeslés.) Hiányos volna azonban előadásom, ha meg nem emlékezném azon a maga nemében egyedülálló önfeláldozásról, a melyet ugy az emberélet, valamint a vagyonmentés körül a katonaság kifejtett. (Helyeslés és éljenzés.) Ezen tevékenység előtt kalapot kell emelni. (Helyeslés jobbról.) E nélkül a katasztrófák elkerülhetők nem lettek volna. (Helyeslés jobbról.) Végül még egy körülményt tartozom bejelenteni : azt, hogy esetleg később Nádszeg vidékét is személyesen meg fogom tekinteni, (Helyeslés.) de már a holnapi napon elindulok, hogy a r Vág völgyét Zsolnától lefelé beutazzam (Élévk helyeslés.) és a helyszínét megtekintve, a szükséges intézkedéseket megtegyem. (Elénk helyeslés.) Kérem a t. házat, hogy az intcrpellácziókra adott ezen válaszomat tudomásul venni méltózI tassék. (Élénk helyeslés és éljenzés.) 6