Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-333

378 333. országos ülés 1903 no pontot veszszük is. hogy minden állampolgár tartozik nemzetének, hazájának közadójához hozzájárulni, akkor is az előbbeni rendszer szerint első fokozatilag ezen 1355 koronás appointek olyképen illetékeztettek a kincstár javára, hogy egy-egy korona bélyeg esik egyegy váltóra, tehát itt már 8Ö0.000 koronát vett be váltóbélyeg czimén a kincstár. De nemcsak a 860.816 koronát kasszálta be, hanem bevette a 0'7°o bekebelezési illetéket is, a melyet az előbb már voltam bátor emliteni. Már most, ha figyelembe veszszük azt, hogy az osztrák-magyar bank ezeket a váltókat nem számitolja le szívesen, mert azt mondja, hogy én magamat magánhitelt adó központnak tekintem, akkor ezeknek a váltóknak a vidéki pénzintézetek tárczájában kell maradniok. Természetes dolog azonban az is, hogy ezekért a váltókért a vidéki pénzintézetek kell, hogy nagyobb kamatot és kezelési dijat számitsanak, mint a kereskedelmi váltókért, vagy a nagyipari vállalatok üzleti váltóiért, így tehát ezekért a váltókért, vagy ha csak 3° o-kal fodrozzuk is az egyenleg-differencziát, a mely a kereskedelmi váltók és az ily természetű váltók kamatozása között megállapítható, akkor is 290>50 darab váltó után ez a szegényebb sorsú, kishitelt kereső nép csak ezen a czimen is 87.250 koronát fizet. Ha már, t. ház, ezeket a száraz tényeket bátor voltam elmondani, kell, hogy még kiterjeszkedjem egy pár olyan dologra, a melyek nagyon mélyen belevágnak egész állami életünk gazdasági viszonyaiba és kell, hogy oly tényekre mutassak rá, a melyeket a legmagasabb helyről, a kormánynak saját erejéből kellene megváltoztatni. Van egy homályos rendelet, a melyről annyi világos, hogy segédkezet akar nyújtani annak, a mit gróf Tisza István miniszterelnök ur jH'Ogramnibeszédében kiemel, hogy igenis több adó kell, tehát ujabb adóforrásokra is van szükség, mert ez a rendelet is csak arra vezet, hogy az adó^ó publikum tulajdonképen sohasem tudja, hogy mikor cselekszik helyesen és csupa aggodalom között van a. tekintetben, hogy az adót és illetéket miképen tudja jobban megfizetni. Olyan rendeletek vannak, hogy azokon eligazodni tisztára lehetetlenség. (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) Olyan rendeletek vannak, a melyek mintegy módot nyújtanak arra, hogy az adózó objektum, vagy csoport könnyen abba a hibába essék, hogy rá lehessen sózni az 50 vagy százszoros, vagy a börzénél, — a hol különben helyesen állapitott meg a törvényhozás ilyen magas összeget — az ötszázszoros pénzbírságot azokra az intézetekre, a melyek ilyen üzletekkel direkt vagy indirekt foglalkoznak. Időszerűnek tartottam, t, ház, ezt a száraz témát itt előhozni. Most november közepén vagyunk. Deczember 31-én zárnak a pénzintézetek. Nagyon tekintélyes számban vannak: 3000 és egynéhány százan. Ezeket mintegy rávember 11-én, szerdán. kényszeritik arra, hogy a hitelt kereső apróbb egyéneknek minél nehezebb és minél keservesebb legyen a hitel megszerzése. Azt hiszem, t. ház, hogy nem érdektelen beletekinteni az idevágó viszonyokba, különösen az országnak azon részében, a melylyel politikai tényezőink nem igen szoktak foglalkozni. A magán pénzügyi helyzet megvilágítása közgazdaságilag minden egyes kormányt közvetlenül érdekel. Nem lehet két bőrt lehúzni egy rókáról. Mégis megpróbálják addig korbácsolni a rókát, a mig kiszalad a bőréből és akkor újra le akarják húzni a bőrét. (Derültség balfelöl) De a magyar adózó közönséggel talán mégsem lehet igy elbánni! (TJgy van! balfelöl) Mikor egy pénzintézet mérleget állit fel, a kereskedelmi törvény világos intézkedése folytán teherlapjára rá kell vezetnie minden olyan tételt, a melyből az adószedő közegek a rendeletek és egyéb más utón meghatározott irányzat folytán az adót kiróhatják. Világosan megállapítható igy az a tétel, a mely az intézetek nyereségét képezi. Már most micsoda czimek alatt próbálkoznak megadóztatni ezt a csoportot? A törvény elrendeli, hogy a felszerelések leírassanak. Az intézet felszerelése pénzbe kerül, de nem kopik annyira, hogy olyan gyorsan kellene pótolni, mint a milyen nagy százalékleirást a törvény elrendel. Tehát ezt a leírást valahol meg kell tenni, mert ott, a hol nincs semmi, onnan nem lehet elvenni semmit. Ha nem lenne nyeresége az intézetnek, akkor a tőkéből kellene elvenni. Ha pedig folytonosan a tőkéből Írogatunk le, akkor elérkezünk arra a pontra, a melyet a kereskedelmi törvény a részvényesek és a betevők védbástyájaként igen erősen fixiroz, hogy t. i. ha a részvénytőke fele elveszett, az intézet tartozik felszámolást kérni. Tehát, a mint szükségesnek tartottam mondani, ezt csak a nyereségből lehet levonni. De mikor a nyereséget ugy is megadóztatta a törvény az állampénztár dotálására, az intézetet mintegy harmadik személynek tekinti a törvény, a részvényes és a betevő pedig első személy a jogi személylyel szemben, a kinek az érdekében lesz az a leírás téve, hogy az alaptőke minél erősebb bázis legyen. Micsoda igazság az, hogy az a tétel, a mely perczentuálisan levonatik. ismét adóalapnak vétessék? Éz nem igazságos dolog. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Alig van olyan intézet, a mely a mai kor szellemében a hírlapokkal szemben elzárkózhassak. Nem is lehet ezt kívánni. Azok az orgánumok, a melyek az intézeteknek mintegy szócsövei, épugy élnek abból, mint a hogy él a kereskedő vagy az iparos a maga foglalkozásából. Tehát mondom, a törvény elrendeli, hogy a takarékpénztárnak valamely lapban hirdetnie kell, de tudok olyan fórumokat is, a melyek törvényebbek akarnak lenni a törvénynél és megállapítják, hogy micsoda lapokban kell hirdetni ; már pedig ezt a törvényhozás nem ismeri.