Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-315

12 315. országos ülés 1903 Julius 23-án, csütörtökön. egybehangzó, hogy a magyar szolgálati és vezényleti nyelv törvénybe iktatása csak idő kérdése: miért nem követnek el egyértelmüleg mindent, hogy az önök keheléből alakult, azonban valójában önökre reádiktált kormány feje az önök által is jogosnak elismert nemzeti követeléseket programmjába vegye he világosan, (TJgy van! TJgy van! a szélsobalóldalon.) És hogyha ez megtörténik, legyenek megnyugtatva, t. képviselőtársaim, a túloldalon, el.fog enyészni minden akadály, és akkor áttérhetünk a parlamenti rendre és a nemzet által régóta méltán sóvárgott és nélkülözött alkotó munkának a terére. (TJgy van ' a szélsőbaloldalon.) Kubik Bé!a: Grermanizálnak a honvédelmi minisztériumban most is! Be fogom mutatni a háznak ezt aktákkal! (Nagy zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak ! Bakonyi Samu: Illusztris képviselőtársunk, mikor arról emlékszik meg, hogy mi volt az ő felfogása az ujonezlétszám felemelésével szemben, kijelentette azt, hogy ő szükségesnek tartotta a véderő fokozása tekintetéből az ujonezlétszám emelését; de azután, úgymond, gondolkoznia kellett arról is, hogy ennél a tárgynál minő nemzeti ellenértékek és kompenzácziók nyújtassanak az országnak, minő haladás érhető el ezen a téren. Hát, t. ház, ez az én meggyőződésem szerint egészen elhibázott felfogás, (TJgy van! a szélsobalóldalon.) Legalább annak a pártnak az álláspontján, a melyhez tartozni szerencsém van, ennek a helyességét mi soha el nem ismerhetjük. Nem lehet itt ellenértékről, rekompenzáczióról szó. Mi nem kérünk semmit a koronától. Mi csak vissza akarjuk szerezni azokat a jogokat, a melyeket tőlünk egy helytelen gyakorlat és rút visszaélés elkobzott : a mi édes anyanyelvünket és dicsőséges zászlónkat és a mi jogunkat "ahhoz, hogy a mi törvényeinkre tegyenek esküt a hadsereg magyar részének tagjai. Nem rekompenzácziónak tárgya ez, hanem követelés, törvényekben megállapított és jogos követelés. (Elénk helyeslés. TJgy van! TJgy van! a szélsobalóldalon.) És hiába veti azt szemünkre kitűnő képviselőtársunk, hogy a harcznak az a módja, a melyet mi most folytatunk, az ellentäílásnak ez a hevessége nem indokolt azért, mert hiszen nem kisérlettük meg még eddig ennek hirdetését és követelését; hiába tesz emiatt szemrehányást két okból. Először azért, mert az én tudomásom szerint ez a kifogás a tényeknek sem egészen felel meg; mert hiszen ennek a pártnak minden tagja, a ki a katonai kérdésekben felszólalt e házban, soha nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem annak a hangoztatására, hogy a nemzetnek nyelvéhez és zászlójához való jogát ki kell vivni; a mi a törvényekben is gyökerezik, azt el keli ismertetni. (TJgy van! TJgy van! a szélsobalóldalon,) De törvényről beszél a t. képviselőtársunk és azt mondja, hogy törvénynek kellene lennie, a melyben kifejezetten benfoglaltatik a magyar nyelvhez való joga a magyar seregnek. Hát van ilyen törvény. Jobban tudja ezt közjogunknak oly kitűnő ismerője, mint én, az ujoncz. Hiszen ott van, hogy egyebekről ne beszéljek, az 1791: XVI. t.-cz., a melyben ő Felsége biztosítja hű magyar népét, hogy az állami élet minden terén ellent fog állani annak, hogy idegen szolgálati nyelv hozassák be. Ez kifejezetten megvan az idézett törvényben. És ott vannak a többi törvények, a melyek analógiája a véderő területére is megállapítható. De lett légyen ám ugy, hogy a 40-es évek törvényhozása Deák Ferencz követeléseit kisebbségben hagyta, ennélfogva a magyar szolgálati nyelv törvénybe iktatása nem ment keresztül. Ebből vájjon az következik-e, hogy mi a nekünk nyújtott alkalmat most, mikor az kínálkozik, meg ne ragadjuk teljes erőnkből évszázados jogaink visszaszerzésére? (Igaz! TJgy van! a szélsobalóldalon.) Ez a lemondás politikája volna, mert hiszen legyünk tisztában azzal, hogy abban a tempóban, a melyet kivan az ellenzéknek ezen részétől a mi kitűnő t. képviselőtársunk, el fognak múlni megint évtizedek és évszázadok, melyek alatt nem haladás fog jelentkezni a nemzeti jogok terén, hanem az eddigi tanúságok szerint sokkal inkább visszaesés. Hiszen ezt a visszaesést a nemzeti követeléseknek más terén is tapasztaljuk. Itt van pl. a jelvény kérdése, a zászló kérdése, a melynek megoldásán annyi bölcs katona töri a fejét, de a melyet még talán ma sem tudtak megoldani. A visszaesés megvan annak a Széll Kálmán miniszterelnök urnak felfogásában is, a kinek a politikájával most is azonosítja magát gr. Apponyi Albert igen t. képviselőtársunk és Héderváry miniszterelnök úrban is csak azért bizik különösen, mert a Széll Kálmán politikáját ő állítólag egészen magáévá tette. Ez a visszaesés tehát nagyon természetesen okszerűen és kényszerűen mutatkozni fog az ő felfogásában is a jelvényeket illetőleg. Mit mond Széll Kálmán a zászlóról? Azt mondja, hogy a mi a zászlót illeti, ez ellen nem lehet kifogás, kívánja ő maga is, hogy a czimerkérdés ma már ugy oldassék meg, hogy a paritás teljesen tűnjék ki, de valami közös jelvény kell, mert a monarchia kifelé egységes és reméli, hogy ez a czimerkérdés legközelebb megöl datik. Kubik Béla: Hallatlan ! Ez borzasztó ! Bakonyi Samu : Micsoda rettenetes lejtőt mutat ez a nyilatkozat! Ha a lemondás politikáját akarjuk követni, vagy pedig nem akarjuk nagyobb erővel ezeknek a kérdéseknek megoldását előbbre vinni, hagyhatjuk bolygatás nélkül ; de hogy az alkotmányos magyar miniszterelnök itt a magyar törvényhozásban annak a jogosultságát ismerhesse el, hogy ennek az államnak életében, annak bármely ágában közös zászlót, közös czimert kell konstruálni, ez a közjogi felfogásban oly visszaesés, melyet e tör-