Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.
Ülésnapok - 1901-323
170 323. országos ülés 1903 s meg sem kísérli; ezt mentegetni sem tartja szükségesnek, f Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Thaly Kálmán: Megkárosítják a szülőket anyagilag is! Bakonyi Samu: T. ház! Mindhárom rendelkezés, a mint, azt hiszem, kimutatnom sikerült, beleütközik törvényüukbe, (TJgy van! a szélsobaloläalon.) De nemcsak alkotmányjogi szempontból felette sérelmesek ezen intézkedések, sérelmesek azok gazdasági tekintetben és sérelmesek Magyarország népesedése szempontjából is, mert hiszen az a harmadéves katona, a ki alig várja, hogy szabadulhasson és epedő szívvel számlálja a napokat, (TJgy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) a melyek végén a kaszárnya rabságából való megváltása következik, (Ugy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) a helyett, hogy haza térhetne utána vágyakozó és gyámolitásra szoruló, vénülő szülőinek hajlékába, hogy kenyeret kereshessen és családot alapithasson, továbbra is ott kénytelen raboskodni. Nagyon jól tudjuk, hogy a katonáskodás bizony a polgári szabadságnak tetemes megnyirbálásával jár, azonban a szabadság nagyobb mérvű feláldozásával, mint a mennyit a törvény követel az állampolgároktól, nem. szabad azokat sújtani, (TJgy van ! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) mert ez nem egyéb, mint a legsötétebb, a legvakmerőbb és a legdurvább abszolutizmus, a melylyel nekünk kötelességünk minden tőlünk telhető erővel szembe szállni. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Azok az egyéves önkéntesek, a kik biztosítva voltak, hogy tanulmányaikat folytathatják, most kénytelenek azokat megszakítani és igy egész jövőjüket teszik koczkára ezen önkényes rendelkezések. Ki ad nekik kárpótlást ? Senki sem adhat, mert az elveszett időt senki sem hozhatja vissza, kétségessé tett jövendőjüket senki sem biztosithatja. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) De nem lehet elzárkóznunk egy mindezeket meghaladó veszedelemnek létezése elől sem, ez pedig az a súlyos veszedelem, hogy ezen rendelkezések folytán beviszik a kaszárnyába a politikát. (Igaz! ügy van! a szäsobaloldalon.) Nem tagadhatják azok, a kik a rendelet törvényességét vitatják, és a kik emellett annak kibocsátását a kénj 7 szerüséggel mentegetik, hogy ezen indokok mögött ott rejlik még egy másik indok is, és ez az, hogy a nemzeti jogokért küzdő ellenzéket kívánják felelőssé tenni a nemzet előtt ezen sérelmekért ós nagy hátrányokért, a melyeket eme rendelkezések maguk után vonnak. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De keserűen fognak csalódni, mert a nemzet be fogja látni, hogy az az ellenzék, a mely az ő jogainak fejlesztéséért folytatja a harezot ily szívósan, ily odaadó, önmegtagadó kitartással, az az ellenzék nem törhet a nép érdekei ellen, nem tör exisztencziájára, hanem igenis ellene tör az a rendszer, a mely immár teljes önkényével fosztja zeptember 29-én, kedden. meg a polgárokat szabadságuktól és állja útját kenyérkereső munkájuknak, a mely rendszert a közös kormány és annak rendelkezéseivel szolidaritást vállaló magyar kormány követ. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Eszünkbe kell, hogy jusson az a kijelentés, a melyet a t. többségnek egy, katonai ügyekben tekintélykép tisztelt tagja az 1889-dik évi véderővitában hangoztatott, a mely kijelentés helyes megkülönböztetést tesz a hadseregnek harczképessége és győzelemre való kéjjessége között. Nem teljes joggal, nem a legsúlyosabb aggodalommal kérdezhetjük-e, hogyha hadseregünk mai helyzetében és ezen sérelmeknek nyomása alatt kellene a védelem kötelességét teljsesiteni bárhonnan jövő támadás ellen ezen hadseregnek, vájjon azzal a hangulattal és érzülettel, azzal a sanyargatással, a melynek ezen törvénytelen rendelkezések kiszolgáltatják, létezik-e győzelemre való képesség? Méltán okozhatok ezért a t. többség tagjai, hogy velünk együtt nem foglalnak állást ezen intézkedések ellen és nem igyekeznek velünk együtt a megtorlásnak és az orvoslásnak módját megtalálni. Ne feledjünk el még egyet. (Halljulc! Halljuk !) Ausztriában a birodalmi gyűlést csupán abból a czólból hívták össze, hogy lehetővé tegyék az osztrák állampolgároknak a további katonai szolgálat alól való felszabadítását. Azt mondja az osztrák miniszterelnök ismert famózus beszédében, hogy a nép hálája már előre biztosítva van az osztrák Reichsrath tagjai részére, hogy ha lehetővé lesz a harmadéves katonáknak a szabadulás, (Zaj. Hall/juh! Halljuk! balfelöl.) nálunk pedig azzal találkozunk, hogy a legridegebben elzárkóznak a nép legjogosabb kívánságainak teljesítése elől ; nálunk éljenriadalban, kendőlobogtatás és tajisvihar mámorában tobzódik a képviselőház többsége, és ebben a mámorában nem látja meg a fiaikért esengő anyáknak könyeit és nem hallja meg a nyomorgó népnek a jajkiáltását. (Ugy van ! Ugy van! a sz&söbaloläalon.) Madarász József: Törődnek is ők azzal! Bakonyi Samu: Vigyázzanak azért, t. többség, ne felejtsék el, hogy II. Lipót királyunk dekrétumának a befejezésében mivel bocsátja el a törvényhozás tagjait küldőikhez. Azt mondja: »Vigyék meg a hű karok és rendek népünknek a mi forró óhajtásunkat, hogy mi a nemzetet nemcsak törvényekkel, de mindenekfelett szeretettel akarjuk kormányozni.« Hát, t. képviselőház, önök tüntetnek a király iránti szeretetükkel; de elfelejtik, hogy az ilyen törvénytelen intézkedéseknek támogatása a népben azzal a biztatással ellenkező feltevést és ellenkező érzelmeket alkalmas felkölteni. (Ugy van ! Ugy van! a, szélsöbaloldalon.) Nem mi akarjuk, t. képviselőház, önök fogják ezt előidézni. Ha ezt nem akarják, akkor fogjanak velünk kezet, hogy orvosoltassék a magyar népnek ez a sérelme és fogadják el az általam
