Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-297

90 2i/7. országos ülés 1903 Julius 2-án, csütörtökön. Polónyi Géza: De hogy a t. miniszterelnök urnak liberalizmusa, ha a multat is mérlegre teszem, milyen jövendőre jogosít, az tulajdonképen nem is az én dolgom, nem is reám tartozik, hanem tartozik inkább a mélyen t. többségre. Ha nézzük azt, hogy Horvátországban 19 éven át kormányzott azzal az egyházpolitikával, a mely homlokegyenest ellenkezik a magyar egyházpolitikával és fentartotta az egyházbíróságok intézményét: akkor az ő liberalizmusához, a melybe még társul akarta szegődtetni gr. Festetich Taszilót is, a ki tudtommal az egyházpolitikai javaslatok ellen szavazott valamikor, később pedig nem szavazott, (Felkiáltások balfelöl: Megszavazta!) nem szavazta meg, akkor legalább is kétség fér ehhez az egyházpolitikai liberalizmushoz. De ha én a kormány férfiait egyenkint szemügyre veszem, kezdve a miniszterelnök úron, reám csak az az impresszió maradt meg, a melyet a történelemből meritek. Én azt látom, hogy gr. Khuen-Héderváry bemutatkozott mint belügyminiszter, mint ő Felsége személye körüli miniszter, mint miniszterelnök. Tehát jó étvágyú ember, azt látom. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Pozsgay Miklós: Egész Fregoli lesz belőle! Polónyi Géza: De, t. képviselőház! A Felség személye körüli miniszterségre meg kell jegyeznem, hogy az 1848: III. törvényczikk 13. §-a szerint a Felség személye körüli miniszternek ott kell laknia, hol a Felség lakik, miután pedig köztudomású, hogy a Felség Bécsben lakik, a t. miniszterelnök ur olyan teendőre vállalkozott, a mit fogantatásának már első perczében törvénytelennek kell tekinteni. A t. miniszterelnök ur nem teljesítheti azt a kötelességét. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Jobb, ha odamegy, Bécsbe !) A t. miniszterelnök ur nekünk nemcsak, mint gróf Khuen-Héderváry emlékezetes, de emlékezetesnek kell, hogy maradjon a magyar történelem számára mint horvát bán is. Nem festek túlzóan. Az a hivatás, a melynek betöltésére vállalkozott, hogy a magyar eszmét, s a magyar és horvát testvériséget ápolja, és nevelje, rtít kudarczot vallott, t, ház. A horvát területen soha a magyar gyűlölet olyan fokot nem ért el, mint a minőt most elért. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Pedig megpróbált minden eszközt. Nem kevés vér, még több könny, és.igen sok rabbilincs jelzi azt az utat, t. ház, a melyet a t. miniszterelnök ur ott megfutott. És ha én ezt a tényt figyelembe veszem, kapcsolatban azzal, a mit e házban programúiként elmondott, hogy a t. miniszterelnök ur olyan híve az 1867: XII. törvényczikkben lefektetett alkotmánynak, a melylyel ellenkező minden törekvést tőle telhető minden eszközzel meggátolni akar, (Zaj a szélsőbal-oldalon.) •— a napló szerint igy van, hogy meggátolni akar, — akkor, t. képviselőház, és mélyen tisztelt függetlenségi párti képviselőtársaim, ezekkel a tényekkel szemben tudjuk, hogy nekünk mi a feladatunk. Tudjuk, hogy a mit kiskorában kezdett a flu, azt nagykorában sem tudja elfelejteni a férfi. A t. miniszterelnök ur az erőszaknak, az alkotmányellenes gondolkozásnak olyan férfia, kivel szemben a védekezésnek minden neme nemcsak jogosult, hanem kötelező is. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Ezen tényekkel szemben legkevesebb, a mit a t. miniszterelnök úrtól joggal megvárhattunk volna, az, a mit már voltam bátor említeni, hogy legalább lesz kegyes megnyugtatni a országot, a parlament előtt tett nyilatkozatával, hogy az erőszak ezen fegyverei hozzá nem férkőznek, és Magyarországon nem akar ugy kormányozni, mint a hogy Horvátországban tényleg kormányzott. Ezt nem kaptuk meg, t. képviselőház. Ne várjon tehát bizalmat tőlünk, a kik igenis el vagyunk szánva, épugy, mint a t. miniszterelnök ur, az alkotmánynak minden fegyverével meggyőzni nemzetünket arról, hogy régi szerencsétlensége és minden koczkázata, a mely reá nézve vár, az 1867 : XXII. törvényczikkben lefektetett és immár számtalanszor kilyukasztott alkotmányból folyó szerencsétlensége, semmi egyéb. (Igaz! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Ha a többi miniszter urakat megnézem, t. ház, látok ott uj férfiakat. Mint mindenkivel szemben, ugy a miniszterekkel szemben is a parlamentben kötelező az a szabály, hogy jónak tartsuk az embert mindaddig, mig az ellenkezőről meg nem győződünk. (Egy hang a jobboldalon: Es miről beszél már egy fél óra óta?) A miniszterelnök úrról ez nem áll, mert róla már meggyőződtünk, hogy kicsoda. En szívesen előlegezem a honvédelmi miniszter urnak azt a tiszteletet, a melyet a kardbojton kivül is minden magyar ember megvárhat tőlünk. De bizonyos aggodalmaim még vele szemben is vannak. Mert, a mint hogy bizonyosra lehet venni, hogy a zágrábi egyetemen nem lehetett a magyar közjogot megtanulni, épugy még biztosabbra veszem, hogy a mährische-weiskircheni akadémián sem lehetett magyar közjogot és magyar történelmet tanulni. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Maga az a tény, hogy a t. miniszter ur katonai fegyelemhez szokott és abban a légkörben nőtt fel, a hol csak »Für Kaiser und Vaterland« a jelszó, a hol a nemzeti aspiráczióknak semmiféle jogosultságát el nem ismerik, a hol a nemzeti hagyományok és a nemzet történelmi múltja, különösen a szabadságharcz nagy és dicső emlékei egyenesen bün számba mennek, maga ez a tény elég arra, hogy ne vegye tőlem rossz néven a t. miniszter ur, a ki abból az iskolából került ide a parlamentbe, pláne mint katona, a ki a parancshoz szokott, kevés biztatót mutat a magyar nemzet számára arra, hogy az alkotmányos küzdelemben segítőtársunk lesz és igyekezni fog a nemzeti vívmányok tekinte-