Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.
Ülésnapok - 1901-296
296. országos ülés 1903 Julius 1-én, szerdán. 55 kerülete képviselőjének megbízólevelét az igazoló állandó bizottság kifogásolta azért, mert a megbízólevélben az ki volt ugyan tüntetve, hogy 10-nél több választó ajánlotta, de a nevek fölsorolva nem voltak. Időközben a nógrádi központi választmány beterjesztette az ajánló levelet, melynek alapján ezen kifogás megszűnt. Minthogy pedig más kifogást tenni a megbízólevél ellen nem lehet, a VI. bíráló-bizottság Kálosy József képviselő urat a 30 napi határidő fentartása mellett igazolta. Yan szerencsém az erre vonatkozó iratokat beterjeszteni. Elnök: A jelentés tudomásul szolgál. Be kell még azonban várni a Curiának ez iránti átiratát, hogy a választás ellen 30 nap alatt nem nyújtatott be panasz, és a képviselő ur csak akkor fog a végleg igazolt képviselők jegyzékébe beiktattatni. Következik a napirend szerint az inditványés interpellácziós-könyv felolvasása. Hertelendy László jegyző: Jelentem a t. háznak, hogy az indítvány-könyvben ujabb bejegyzés nincsen. Jelentem továbbá, hogy- az interpellácziós-könyvbe Várady Károly képviselő ur június 25-én a következő interpelláeziót jegyezte be: Interpelláczió a munkásoknak szabad orvosválasztása tárgyában a kereskedelemügyi miniszter úrhoz. Elnök: Az interpelláczió az ülés végén, a szokott időben fog megtétetni. Most következik a napirend szerint a további teendők iránti intézkedés feletti vitának folytatása. Szólásra ki következik ? Endrey Gyula jegyző: Barabás Béla! Barabás Béla: T. ház! Az igen t. miniszterelnök urnak és az uj minisztériumnak bemutatkozása és a miniszterelnök ur által elmondott programmbeszéd meghallgatása után nekünk két kötelességünk van. Az egyik kötelesség az, hogy megbíráljuk a t. miniszterelnök urnak programmját, álláspontját; a másik kötelességünk pedig az, hogy a mi elhatározásunk most már dűlőre kerüljön és hogy a fölött véglegesen intézkedjünk. Mielőtt a t. miniszterelnök ur programmjának bírálatába bocsátkoznám, az imént lefolyt inczidenst felhasználom arra, hogy az uj kormány egyik legújabb tagjához, az igen t. honvédelmi miniszter úrhoz szóljak, szóljak pedig abból az alkalomból, a melyet Nessi Pál t. barátom előhozott. Az igen t. miniszter urnak e ház levegőjét meg kell szoknia. (Derültség.) Egészen más légkör ez, mint a hol a t. miniszter ur volt, mielőtt idekerült. Ott maga előtt a feltétlen engedelmességet látta és tapasztalta mindenkitől, haptákba vágta magát mindenki. Itt a miniszter uraknak más a feladatuk és a szerepük. Itt a miniszter uraknak kell a törvényhozás rendelkezésére állani és kell a szükséges felvilágosításokat megadni akkor, a mikor arra felszólittatnak és a mikor arra a legnagyobb szükség van. Az imént felvetett kérdés, hogy Magyarországon az aratás megkezdése alkalmával a munkáskezeknak óriási tömege hivatott be most katonai szolgálatra, szükségszerű nyilatkozatot követel a t. honvédelmi miniszter úrtól. Midőn azt nem tette meg, mulasztást követett el. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon. Ellenmondás a jobb- ésabaloldalon.) Álláspontját most kellett volna megmondania, a honvédelmi miniszter ur pedig csak -azt mondotta, hogy az ügyet meg fogja vizsgálni. (Felkiáltások a jobboldalon: Hát mit csináljon ?) B. Solymossy Ödön: Azt mondta, sürgősen! Szatmári Mór: Meg lehet mondani, hogy helyes-e az az intézkedés, vagy nem. B. Solymossy Ödön: Azt is kell tudni, hogy mennyit hívtak be! (Zaj. Elnök csenget.) Barabás Béla: Nekünk ebben a házban ismernünk kell a miniszter urnak azt az álláspontját, vájjon helyesli-e azt a törvényellenes intézkedést, a mely az előbbi honvédelmi miniszter urnak volt intézkedése, hogy ugyanis ily nagy aratási időben a munkások behivassanak. Erre nyilatkozzék: helyesli-e, vagy nem? (Helyeslés a szélsőbaloldalon. Felkiáltások a jobboldalon: Majd megmondja.') Ha nem helyesli, igenis feltételezzük róla, hogy azonnal fog intézkedni e sérelem orvosoltatása iránt; ha pedig helyesli, akkor viselje a felelőséget és a következményeket e ház előtt, mert az mégsem ; járja, hogy a törvény egyenesen kijátszassék. És ha elődje hibát követett el, kötelessége az utódnak, hogy azt helyrehozza. (Helyeslés a szélsöbaloldahn. Felkiáltások: Gromon csinálta') Molnár Jenő: Tessék vállalni, ha csinálta! (Egy hang: Bécsben csinálták, itt csak lefordítják magyarra!) Barabás Béla: Már most rátérek beszédem tulajdonképeni tárgyára: arra a programmbeszédre, a melylyel tegnap a miniszterelnök ur itt előttünk megjelent. Elsősorban engedje meg, hogy személyével foglalkozzam. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Személyével kell foglalkoznom azért, mert a mai helyzet sivárságát és szomorú tanulságát látom abban, hogy a t. miniszterelnök ur azt a széket elfoglalta. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Azt szeretném tudni, micsoda kvalifikáczió képesítette a miniszterelnök urat arra? (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon. Felkiáltások a jobb- és a baloldalon: A korona bizalma!) Várady Károly: Zágrábban járt iskolába! (Elnök csenget.) Barabás Béla: Mi képesítette arra, hogy Magyarország annyi kiváló férfiai közül, a kik benn élnek a parlamentben, (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) a parlamenti levegőben, ismerik küzdelmeinket, teljes ismeretével bírnak Magyarország közjogi állásának és magának a közjognak, hogy annyi kiváló férfiú közül a t. miniszterelnök ur, mint teljesen ismeretlen a viszonyokkal, (Ellenmondás a jobb- és a balolda-