Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-313

412 313. országos ülés 1903 Julius 21-én, kedden. része, egyike a legkiterjedtebb szervezeteknek és lehetetlen, hogy épen az államhatalomnak egy ilyen nagy szervezetében legyen a nemzeti nyelv megtagadva. Önök, t. miniszterelnök ur, azzal érvelnek, hogy czélszerüségi okból van az, hogy a közös hadsereg egy részében a szolgálati és a vezénynyelv egj' teljesen idegen nyelv, a német, és azt mondják önök, hogy ez felségjog. A hosszú véderővita alatt már sokszor beigazoltuk mi azt, hogy erről szó sem lehet, mert ha felségjog volna, al kor a törvény nem intézkedhetett volna a honvédség horvát részénél a horvát nyelv tekintetében. Az az egy körülmény, hogy a honvédségről szóló 1868 : XLI. t.-cz.-ben ki van mondva, hogy a honvédségnek nyelve a magyar ós a honvédség horvát részébon a honvédség nyelve a horvát, egymaga lerontja mindazon okoskodást, a melyet arra építettek, hogy a hadseregnek a nyelve felségjog lenne. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldálon.) A czélszerüség köpenyébe sem lehet burkolódzni, mert mi, akik katonák voltunk, és mint katonák hosszú ideig szolgáltuk a hazát, tudjuk, hogy a czélszerüséggel ezt megokolni nem lehet. Hiszen csak az egy Zágrábban, a miniszterelnök úrhoz közel álló vidéken folytatott hadgyakorlatot kell figyelemmel kisérni és látjuk, hogy ott németül, magyarul és horvátul vezényelnek, a nélkül, hogy a gyakorlatokban ezen három nyelv a legkisebb fennakadást okozná. (Igaz! Uqy van! a szélsöbaloldálon.) Ami pedig a háborúban való vezényletet illeti, ott is nagyobb hadtestekben van egyesülve a hadsereg, a hadtesteken belül pedig egészen egyre megy, hogy miféle nyelven vezényelnek, mert ha czélt akarnak érni, olyan nyelven kell vezényelni, a melyet a legénység megért, s ez nem lehet más, mint a legénység anyanyelve. (Helyeslés a szélsöbaloldálon.) Azt hiszem, nem szükséges ebben a házban még bővebben foglalkozni ezzel a kérdéssel; minden ember nyúljon a szivéhez, érezze meg a szive dobbanását, és nem hiszem, hogy e házban akadjon egy ember, a ki, ha szivére hallgat, azt mondja, hogy a hadseregtől meg kell tagadni a magyar nyelvet. Egyetlenegy helyes elv lehet csak, egyetlen helyes mód képzelhető csak, és ez az, hogy adassék meg a királynak, a mi a királyé, de adassék meg a nemzetnek is, a mi a nemzeté. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldálon.) Harminczöt év óta van ilyen csonka alkotmányunk és harminczöt év óta küzködik e párt a miatt, hogy a hadsereg végre magyar legyen. És önök még ma is azt mondják nekünk, hogy időelőtti ez a dolog, ma is azt mondják nekünk, hogy korai a mi küzdelmünk, ma is el akarják halasztani ezt a küzdelmet, de mi ugy érezzük, ugy látjuk, hogy eljött az a perez, midőn le kell számolni, eljött az az idő, midőn elég erősek vagyunk arra, hogy akaratunkat meg is tudjuk valósítani. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldálon.) Harminczöt esztendő nem volt önöknek elég arra, hogy megvalósítsák azt a törvényt, melyet önök alaptörvénynek tekintenek, mely az önök valóságos bibliája. Mi ugy érezzük, hogy most ezt az alkalmat meg kell ragadni és a miniszterelnök urnak ezt a helyzetét, a melyben van, ki kell használni azért, hogy a nemzetnek vívmányokat eszközöljünk ki, hogy a nemzeti sérelmek orvoslását elérjük. Ha a t. miniszterelnök ur ismerné ezt a nemzetet, ha értené az ő nyelvét, ha meg tudná érezni az ő szive dobbanását, akkor tudom, hogy kötelességét teljesítené és vagy elhagyná azt a helyet, a melyet betölteni nem képes, vagy pedig meghozná a nemzetnek a nyugalmat és a békét, meghozná a hasznos munkálkodásra szükséges nyugalmat, a melyet a nemzet már annyira vár. Nagyon sajnálom, hogy ma a nemzet jogos kíváncsiságát nem tudtuk kielégíteni, mert hiszen az egész nemzet azt várta, hogy a háznak mélyen t. elnöke azon magaslatról leszállva, ideáll a küzdők porondjára, hogy elmondja az ő legjobb meggyőződését és esetleg megmutassa, hogy mi volna az az ut, a melyen a kibontakozást meg lehetne találni. Sajnálom ezt, ámbár én ugy vagyok meggyőződve, hogy az, a mit ő hirdetne, a mit ő óhajképen itt felhozna, nem volna elegendő ahhoz, hogy a kibontakozást meg is tudjuk találni. Ez a küzdelem sokkal eró'sebb, ez a küzdelem sokkal előrehaladottabb, semhogy egy kis zászlóval, egy kis jelvénynyel meg tudnánk elégedni. Nekünk a nyelvhez való jogunkat most már feltétlenül meg kell valósítani. Azután ne legyünk mi bizalmatlanok, midőn ideáll az ország miniszterelnöke és azt mondja, hogy már egy év óta tanulmányozza a zászló kérdését, és hajlandó azt a közösség tényleges állapotának megfelelően megoldani ? Ezennel kijelentem, hogy ilyen megoldást elfogadni soha nem fogok. (Helyeslés a szélsöbaloldálon.) Nekem nem közös zászló kell, nekem nem kell egyéb, mint hogy a mi ősi^ zászlónknak az őt megillető hely megadassék. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldálon.) A mi zászlónk megvan a törvényben, az 1848 : XX. t.-cz.-ben, ezt a zászlót kell alkalmazni mindenütt, a hol jog, törvény és igazság szerint alkalmazandó lenne. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldálon.) Mi akadályozza abban a hadügyi igazgatást, hogy végre elismervén ennek a nemzetnek jogát saját nyelvéhez, saját zászlajához, saját jelvényeihez, azt végre meg is adja? Hát lehet-e bizni egy olyan hadseregben, lehet-e lelkesedni egy olyan hadseregben, a melyet idegen zászlóval akarnak vezetni, a melyet idegen nyelven akarnak vezényelni, a melyet idegen jelvényekkel akarnak lelkesíteni? Hogyan legyen lelkesedés én bennem, midőn azt látom, hogy nem a mi drága, ősi zászlónkat, a mely után szívesen megyünk a halálba, viszik