Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-312

398 312. országos ülés 1903 Julius 20-án, hétfőn. Mi lenne itt, ha a miniszterelnök ur a nemzet ellen való erélyesebb akcziójával felszabaditaná ezeket a szunnyadó elemeket? Szolgálatára állanának ezek a csatlósok; de azt hiszem, hogy a miniszterelnök ur czélját ezekkel nem érhetné el, hanem még jobban felforgatná ennek a szerencsétlen országnak rendjét, mert ebben a parlamentben volna már erő visszautasítani ezeket az erőszakosságokat, a melyek azelőtt egy régi rendszer alatt talán kedvesek is voltak. Én megvallom, szívesen hallottam a miniszterelnök ur egyéniségéről azt, hogy erélyes ember. Ha komolyan akarja Széll Kálmán politikáját folytatni, akkor, őszintén bevallom, még pártom felfogása ellenére is, hogy sokkal többet várok e tekintetben a miniszterelnök úrtól mint elődjétől. Csakhogy azt az erélyességet ne ellenünk, a nemzeti ideálok istápolói ellen méltóztassék használni, hanem ezt az erélyességet, egyéni tulajdonságainak ezt a becses részét, a melyet én kiemelek és a mely előtt én tisztelettel meg is hajlok, méltóztassék felhasználni a közigazgatás teljes purifikácziójára, a függő nemzeti kérdések végleges megoldására és arra, hogy a magyar állam tekintélye minden vonalon feltétlenül elismertessék. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) E tekintben várom én a miniszterelnök urnak erélyességet. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Nem szándékozom ez alkalommal a miniszterelnök ur báni politikájával foglalkozni. Megnyugszom az itt e házban hallottakban, t. i. abban. — és e tekintetben igazságot is adok Tomasics miniszter urnak — hogy Magyarország szempontjából Horvátországban más politikát folytatni nem is lehetett. Lehet, hogy gyarló az én meggyőződésem, de mégis meggyőződésem, mert az is egyik meggyőződésem, hogy még itt Magyarországon is elférne egy kis statariális eljárás. Azonban a miniszterelnök intenczióival szemben szabad legyen egy kis ideig még a gyanakvó ember álláspontjára helyezkednem, és pedig azért, mert ezt az erélyességet nem a magyar ügyek szempontjából láttam érvényesülni abban a tényben, hogy Zágrábban levették a magyar államvasutak üzletvezetőségének palotájáról a magyar felírást. Én elismerem, jól tudom, hogy Horvátországnak hivatalos nyelve a horvát, de az államvasut-társaság üzeme nem a magyar állam cselekménye Horvátországban, az az államnak egy közgazdasági vállalata, a melyhez semmi köze a horvátnak, hogy milyen felírás van rajta. Ha kívánják és a törvény megengedi, méltóztassék a horvát felírást is alkalmazni, talán ezt a jogát is elismerem Horvátországnak, de a magyart onnan levenni semmi szin alatt és semmi körülmények között nem szabad. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mit csinálnának akkor, t. miniszterelnök ur, ha mi hasonlólag cselekednénk, — pedig nekünk ehhez a paritás alapján jogunk volna — ha holnap követeinők és lázongást szítanánk azért, mert az öszzes budapesti kaszárnyákon a bel- és külvárosban tisztán német felírás van? Ez helytelen ; magyar felírást követelni nekünk jogunk volna, hanem fenn az uralkodó környezetében, lenn tartományainkban mindenütt csak arczulcsapdossák a magyar államiságot, a magyar nemzetet. Ezt az erélyességet igenis abban szerettem volna megnyilvánulni látni, hogy a miniszterelnök ur megakadályozza ezeket a horvát túlkapásokat, vagy ha nem akadályozta meg eddig, legalább akadályozza meg a jövendőben. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház! Ennél a fenforgó kérdésnél sok oly dolog van, a melyre jó volna kiterjeszkedni. Mindre nem lehet; de a mennyire beszédem kerete eltűri, egynémelyikére mégis ki is fogok terjeszkedni, mert kötelességet vélek mulasztani, hogyha azokra nem térnék reá. Épen ezért nem álltam félre vezéreimmel együtt ettől a harcztól, bár ismétlem, az ő felfogásukat osztom teljesen, hogy maradjon meg a pártegység, támadjuk közös erővel a kormányt, de egy czélunk legyen, hogy az ország ^ebből az ex-lexállapotból mielőbb kikerüljön. És hogyha bírálat tárgyává teszem Kossuth Ferencz t. képviselőtársam állásfoglalását, ugy nagy elhatározása előtt csak meghajtom lobogómat, mert ez adta meg lehetőségét annak, hogy ez a függetlenségi párt, a melyre olyan nagy szüksége van az országnak, ketté ne szakadjon, hanem megmaradjon a maga egységében. De hát a következetesség azt kívánta volna, hogyha egyszer Kossuth Ferencz álláspontját foglaltam el, akkor kövessem őt a félreálläsban is. Tudom én nagyon jól, t. ház, hogy csekélységem e félreállásänak semmiféle jelentősége nem lett volna, de én ugy érzem, hogy nekem itt a helyem a küzdelemben, bármily szerény is az a szerep, a melyet itt betöltők. (Helyesléseié a szélsöbaloldalon.) És minthogy nem követhetem vezéremet, követnem kell a saját meggyőződésemet, (Helyeslései a szélsőbaloldalon.) mert jöhetnek idők, ma, holnap, vagy holnapután, de én várom azt az időt, a mely alkalommal itt minden parlamenti erőre, még oly gyengére is, mint az enyém, szüksége lehet a haza szent ügyének. Ezért nem távoztam el. (Helyesléseit a szélsöbaloldalon.) És én ugy érzem, t. képviselőház, hogy nagyon helyén volt az a distinkczió, bár én, a mint kijelentettem, azon az állásponton voltam, vagyok és maradok, a melyet Kossuth t. képviselő ur elfoglalt, mondom, nagyon helyes volt az a distinkczió, hogy köztünk békepárt nincsen. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mi, t. képviselőház, programm alapján jöttünk be a parlamentbe, a t. túloldal is programm alapján jött be, megadtuk a magunk programmját és igy lettünk e képviselőház tagjai; a mi programmunk pedig az örck harcz az elkonfiskált nemzeti jogokért mindaddig, a mig ezek