Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-304

250 30k országos ülés 1903 Julius 10-én, pénteken indulási pont, a melylyel az obstrukczió állandósítását és rendszeresítését akarják megállapítani, s azért azt a hivatkozást is hallottam, hogy hiszen nekünk nincs is törvényünk, a mely azt mondaná, hogy a többségnek akarata döntő. Hát ez, kérem igaz, tökéletesen igaz; sőt többet mondok, van törvény, a mely az ellenkezőt rendeli, oly törvény, a melyre még 1847-ben is hivatkoztak a mi országgyűléseinken: az 1495. évi XXV. törvényczikk, egy valóságos — hogy ugy mondjam — törvénybe iktatott házszabály. A czime igy szól (olvassa): »Az országgyűlésről — és hogy a király, továbbá a tanácsosai, a többi tanácsosok és mások miként tartoznak az országgyűlésen eljárni.« Itt van azután előadva, hogy a király miként tartozik egybehívni az országgyűlést, miként tartozik a király propozicziókat előterjeszteni és azután a 4. §. azt mondja (olvassa): »Melyeket, t. i. a propozicziókat megértvén, ezek is minden magánügyeik és dolgaik félretételével — t. i. a rendek — egyedül az eléjökbe terjesztett tárgyakat mérséklettel, megfontolással és csendben tárgyalják, döntsékel és fejezzék be. 5. § Ha pedig közöttük valami egyenetlenkedés — discrepantia — támadna, ő Felsége főajtónállómestere, ki velük együtt az ily dolgok tárgyalásánál jelen lenni tartozik, csendet rendelvén, mindenkinek szavazatát egyenkint vegye ki, hogy legalább igy mindegyik szavazatának vételével a józanabb párt döntő határozatával — per sententiam sanioris partis — (Zaj a szélsöbaloldalon.) a béke és egyezség helyreállíttassák.« Ez az a híres törvény, a melyből azt következtették hosszú ideig, hogy: Vota non numerantur, sed ponderantur, hogy a szavazatokat nem kell számlálni, hanem mérlegelni. Természetes dolog, hogy a főajtónállómester, az akkori oligarchák egyike (Zaj balfelöl,) és a későbbi királyi kinevezettek mérlegelték azokat a szavazatokat, s valószínűleg nem az jött ki, a mi más valakinek tetszett, hanem az, a mi nekik tetszett, s tényleg 60 esztendeig nincs nyoma annak, hogy az országgyűlésen másként történt volna a szavazás, mint így a szavazatok mérlegelése utján. Lengyel Zoltán: Mérleg is kell hozzá! Hodossy Imre: Az volt az az ur, a ki a szavazatokat számba vette, 1554-ben van az első nyoma annak, hogy tényleg a szavazatok többsége szerint döntöttek, mikor Nádasdy Tamás választatott nádorrá. Ettől az időtől fogva 1790-ig, az emlékezetes országgyűlésig, a mely nemzeti jogaink nagy részét restaurálta, folytonosan folyt a küzdelem afelett, hogy a szavazatoknak az oligarchiának kedvező és a királyi hatalmat növelő ponderácziója, vagy pedig a köznek kedvező numerácziója legyen-e mérvadó. 1790-ben ugyan olyan törvény, a mely a régi, a ponderácziót elrendelő törvényt eltörölte volna, nem hozatott, de legalább egy végzeménye van az 1790-iki törvényhozásnak, a mely Julius 10-én hozatott, s a mely igy szól (olvassa): »A Karok i és a Rendek megvitatták a tekintetes Nyitra és Trencsén megyéknek követeik által benyújtott tiltakozást...« Ezek, t. i, minoritási votumot akartak adni »... de mivel külön ilyen tiltakozásoknak ott, a hol a törvényhozó hatalmat gyakorolják, helye nem lehet, és az ország törvényei szerint a Karok többségénak végzése a kisebbséget is kötelezi, ez a tiltakozás mint alaptalan visszaadatott«. Ez az első végzemény, a melyben az országgyűlés kimondta, hogy az ország törvényei szerint a Karok többségének végzése a kisebbséget is kötelezi. De ettől fogva már pl. az 1825-iki diétán minduntalan előfordul a szavazatok megszámlálása. Igy pl. a 9. ülésben a diarium 121. lapján és a 10. ülésben a diarium 123. lapján. Es ez ugy következett be, hogy mindinkább a megszámlálást kívánták; ezt követelték mindig inkább és inkább a Eendek, ugy hogy végre 1847/48ban Czirákynak közjoga szerint is, a ki pedig ó-konzervativ férfiú volt, az van már mondva, hogy igenis a numeráczió a döntő, mert ő erről a törvényről szólván, a mely a szavazatoknak ponderáczióját rendeli, többi közt ezt mondja (olvassa): »mely utóbbi szavak mi egyebet czélozhatnak, mint azt, hogy az eró'sebb érvek meghallgatása után a józanabb vélemény azokat is meghódítsa, a kik előbb más véleményen voltak, azonban a szavazatok többségének sérelme nélkül, mert ennél nincs alkalmasabb mód arra, hogy többek tanácskozása eredményre vezethessen.« 1847 — 1848-ban tehát végre már általánosan diadalra emelkedett azon felfogás, hogy még a rendi országgyűlésen is a szavazatoknak többsége az, a mely dönt. De mig ilyen discrepantia, véleményeltérés lehetséges volt a rendi országgyűlésen, a hol csakugyan különféle szavazatok voltak, mert hiszen ott egy és ugyanazon táblán az akkori fogalmak szerint mindenféle rendű férfiak ültek: ma, a hol a parlamentben csak egyenrangú népképviselők ülnek, másról, mint a szavazatoknak számlálásáról nem lehet szó, és csakis a szavazatok többsége, a többség lehet az, a mely irányadó. Lengyel Zoltán: Nem tagadja senki! Beőthy Ákos: Halljuk! Halljuk! Hodossy Imre: Most nem tagadja senki, de ha felolvassák azokat a beszédeket, a melyeket itt tartottak, egész sora volt a beszédeknek, a mely a többségi elméletet tévesnek fogta fel, és nem tudom kire hivatkozva, állították, hogy a többségnek szava nem irányadó. Vészi József: Fel is adták a többség elvét! (Zaj. Ellenmondásoh jobbról. Elnök csenget.) Nem adták fel a többség elvét talán? Dehogy nem adták fel! A lejtőről akarunk visszakapaszkodni ! (Zaj.) Rákosi Viktor: A ki a Gellérthegyről leesik, az félúton már nem fordulhat vissza. (Derültség.) Elnök: Csendet kérek, t. ház!