Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-304

30í. országos ülés 1903 Julius ÍO-én, pénteken. 237 Meggyőződésem azonban, hogy Széll Kálmán ezt az alkotást a maga erejével, vagy a régi pártra támaszkodva, vagy — hogy tisztán fejezzem ki magamat — a nemzeti párt és a kilépettek támogatása nélkül nem létesíthette volna, (Ugy van! Ml felől.) A magasra törő szárnyai alá mi adtuk a levegőt. Hiszen nyilt titok, hogy minő élet-halál harcz folyt, ugy a parlamentáris reform, valamint az inkompatibilitási törvény tárgyalása alkalmával a mi pártértekezleteinken. (Ugy van! balfelöl.) Ezek a közismert tények a bizonyítás teljes súlyával esnek a mérlegbe, és engem felmentenek minden további indokolás alól. (Ugy van! balfelöl.) Kétségtelen — elfogultság nélkül merem most már állítani, — bogy a közéletet megtisztító elveknek és eszméknek diadala egyrészt Széll Kálmán, másrészt Apponyinak és Szilágyinak együttes dicsősége. (Ugy van! bal felől. Egy hang jobbról: Tehát nem a nemzeti 'pártnak!) Apponyinak és Szilágyinak együttes dicsősége. Ebben a tisztító munkában Széll volt a gépész, Szilágyi a tűzokádó lokomobil, de a hajtóerőt ahhoz a munkához mi szolgáltattuk. Ali voltunk a lendítő kerék is, a régi párt pedig — bocsánat, hogy a hasonlatomnál megmaradok — csak ennek a gépezetnek a moderátora volt. Múltjuk is kötelezte őket erre a következetességre . . . Rakovszky István: Az előny is! Hock János: . . , és annyit csakugyan elértek, hogy a beolvadt nemzeti pártot a tényleges kormányzásban megakadályozzák, de arra már az eszmék fejlődésének áramlatában nem volt elég erejük, hogy a közélet tisztaságának, a nemzeti eszméknek friss áramlata bele ne csapjon a régi folytó pártszervezetnek levegőjébe. így fűződik a Széll-korszaknak dicsősége egyrészt Apponyinak. másrészt Széll Kálmánnak nevéhez. Apponyinak diadala pedig azzal lett teljes, hogy még azokat a politikusokat és államférfiakat is kényszeritette az ő eszméinek és elveinek részleges végrehajtására, a kik ezen eszméknek és elveknek évtizedeken keresztül határozott ellenségei voltak. És csodálatos tény, hogy mégis akadnak néhányan a parlamentben is, főleg a régi szabadelvű pártban, a kik Apponyinak ezt a hatását a közélet megtisztítására kétségbe vonják. Ezek valószínűleg abból a téves álláspontból indulnak ki, hogy az államférfiúi nagyságnak nincsen más értéke, csak az egyéni siker. Oh, pedig a történelem tisztázó rostája ezt az egyéni sikert, a földi hiúságnak eme hitvány szemetjét, ugy löki ki majdan magából a semmiségbe, hogy a szél is el fogja csapni egykor koporsója mellől a fáklyafüstöt. (Taps balról.) Egy embernek örök dicsősége csak az ő eszméinek érvényesülése lehet. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ismétlem, a saját eszméinek érvényesülése, mert az emberek elmúlnak, de eszméik, elveik, igazságaik — azok mindenkorra fenmaradnak. (Helyeslés. Ugy van! Igaz! a szélsöbaloldalon s a néppárton.) Jól mondotta az a nagyszivü költő-politikus, Eötvös József: » Eszméim győzedelme legyen az én emlékjelem.« Oh, az igazi nagyság értéke nem a személyi siker, hanem a történelmi siker. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbal-oldalon és a néppcirton) Azért minden igazi nagy, hivatott ember a jövőért dolgozik. Nem törődik ő kortársainak kicsinyes lenézésével, lemosolygásával, nem törődik gúnyjával és rágalmaival, hanem szembebeszáll minden üldöztetéssel, azért az igazságért, a melyet lelkében elrejtve hordott, mint a hogy a kagyló hordozta önmagában a drága gyöngyöt. (Tetszés és helyeslés a néppárton és a szélsőbaloldalon.) Tudja, hogy el fog jönni az az idő is, a mikor azt az értéket ő embertársai erkölcsi tőkéjének gyarapitására adhatja. Az ilyen termékenyítő, nemes eszme mindig évszázadok sötétségét ragyogja be, és egykor majd lángra fogja gyújtani tüzével ennek az elalélt nemzetnek a lelkét, azt a sokszor elkorhasztott, de azért mégis tüzfogó anyagot. Ezért hiszem én, bogy az igazságot osztó történelem egykor rá fog mutatni a nemzeti pártnak évtizedes küzdelmeire is, a melyet az egyéni érvényesülés után törekvő kapaszkodók csak meddő vergődésnek tekintenek, — és az egész multat érdeme szerint fogja méltányolni. Reá fog mutatni két évtizeden önzetlen harczunkra, a melyben az ellenünk uszított önkény és párthatalom minden eszközének daczára védelmeztük a közélet tisztaságát és védelmeztük a nemzeti politika eszményeit. (Helyeslés. Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ezeket védelmeztük, ezeket takargattuk, mint a hogy a késő éjjeli utas takargatja reszkető kezével az utolsó mócsfónyt a viharban. (Taps.) És a mikor ezen eszmények részleges diadaláért egyéniségünket, pártéletünket kellett feláldozni, nem haboztunk, hanem odadobtuk csak azért, hogy eszméink egy része valósággá váljon. (Igaz ! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ugy cselekedtünk tehát, mint az a zsidó asszony valaha bölcs Salamon trónja előtt, hogy inkább lemondott gyermekéről, csakhogy gyermekének életét megmentse. Mi sem haboztunk. Elveink, programmunk, eszméink végrehajtását azoknak a kezébe adtuk, a kik azou eszményeknek és eszméknek évtizedeken keresztül nyilt ellenségei voltak. (Ugy van! balról.) Rakovszky István: Hiba volt, jóhiszeműség nem volt oit! Hock János: Önérzettel mondhatjuk tehát el, hogy bárha voltunk a Tisza-rendszer vizözönében, magunkban hordozván egy uj élet csiráit és egy . uj kormány képes alakulásnak lehetőségét. Apponyi Albert hangja pedig a vészharang kongása volt a viharban, és ha azt a hangot csak egy lusztrumra sikerült volna is abban az időben elnémítani a hatalomnak, akkor védtelenül gázolt volna rajtunk keresztül a párturalmi rendszer egész áramlata.