Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-302

204 302. országos ülés 1903 Julius 8-án, szerdán. vetem a kérdést, mi jogon maradt meg, sőt nemcsak megmaradt Körber, hanem még császári kézirat is ment hozzá? Ez mintegy kézzel foghatólag azt bizonyítja, hogy a magyar parlamentben nem tudta keresztülhajtani a miniszterelnök a javaslatokat, tehát neki buknia kell büntetésül; odaát a másik miniszterelnök pedig császári kéziratot kap és vállveregetést, mert ő rá még a jövendőben szükség van. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Tüntetés mi ellenünk!) Még egy tanulságot akarok levonni az előzményekből, mielőtt rátérnék a t. miniszterelnök ur programmbeszédóre. (Halljuk.' Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Ez pedig az, hogy a volt törvényjavaslatokat az ujonczjutalék felemeléséről nemcsak Széll Kálmán nyújtotta be, hanem benyújtotta az egész kormány, szavatosságot vállalt érte az egész kormány, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) a t. volt honvédelmi miniszter ur védelmezte, védőbeszédet tartott mellette a t. jelenlévő kultuszminiszter ur is, védőbeszédet tartott a t. földmivelésügyi miniszter ur is, a ki még mintegy a nemzethez apellált és minket kényes helyzetbe akart hozni a nemzet előtt azzal a váddal, hogy sok hasznos munkának akadályai vagyunk. A törvényjavaslatot, t. ház, vissza kellett vonni, — a mint most már a miniszterelnök ur szavaiból tudjuk — a nélkül, hogy a haza vagy a monarchia nagyhatalmi állása összeomlott volna. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Sőt egyenes kijelentés van arra nézve, hogy többé a felemelt ujoncz-jutalékról szóló törvényjavaslat nem fog tárgyaltatni. Én a kormányválságot parlamentáris alapelvekből és törvényből magyarázom és nézem. Szerintem a kormány minden tagjának, a mely ezért a törvényjavaslatért küzdött, a melyről most kitűnik, hogy alapjában nem volt igaz, nem volt szükséges, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) le kellett volna vonni a politikai erkölcs törvényeit, és ebben az uj kormányban egyiküknek sem lett volna szabad részt vennie. (Igaz! Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Lengyel Zoltán: A programm mellékes; a bársonyszék a fő! Rátkay László: A miniszterek ugyebár, t. képviselőház, külön-külön adnak be törvényjavaslatokat, és azokat indokolják? A politikai tisztesség elvénél fogva azt az indokolást, a melyet egy miniszter a miniszteri székből előad, el kell hinnem, mig az ellenkezőjét bizonyitani, kideríteni nem tudom. Engedelmet kérek, ha már most a miniszter urak, a kik, a mint Polónyi Gréza t. képviselőtársam mondotta, tuszokul vannak itt az uj kormányban, majd újra törvényjavaslatokat nyújtanak be és azt mondják, hogy szükségesek, a nemzet érdekei kívánják, hogy be legyenek terjesztve: tartozom-e én azt elhinni a kormány ama tagjainak, a kik a másik törvényjavaslattal, — ime csak most, pár hete végződtek a tárgyalások — meggyőztek róla, hogy politikai szavahihetőség kérdésében alapos aggályra adnak okot. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Áttérek most, t. ház, egyenesen a t. kormányelnök kormány beköszöntőjére és egyúttal engedjék meg, hogy politikai személyével is foglalkozzam. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Tisztázom a kérdést: politikai személyével. Mert a miniszterelnök ur magánszemélyével semmi végezni valóm nincs. A magyar parlament nem is szokott magánszemélyi kérdéseket nyilvános vita tárgyává tenni. Nekem csak a politikai személylyel van dolgom. A politikai személyiség és a politikai múlt nyitott könyv. Abba okom is van belenézni, jogom is van belenézni. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) A mikor belenézek, elsősorban a miniszterelnök urnak azt a pályafutását látom, a mely ha jól emlékszem tiz évvel ezelőtt volt, a mikor itt megjelent szintén a király engedélyével mint miniszterelnökjelölt. Akkor a t. miniszterelnök urat a kormánypárt nem fogadta be. Most nézzük, ki változott és mi változott. A kormánypárt nem változott, mert személyeiben, egyénileg változhatott ugyan, de a politikai alapelvekben, a melyek alapján uralkodik és uralkodó pártnak tartja magát, nem változott; az akkori kormányjsártnak tehát jogutódja. A t. miniszterelnök ur sem változott; akkor is horvát bán volt, most is horvát bán volt. A koronás király sem változott. Mégis a t. miniszterelnök urat a többség most befogadja. Hát mi változott? Hát én megmondom, t. ház; a t. miniszterelnök urnak a férfias felfogása változott és a t. többségnek a politikai és ethikai érzéke változott. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Igen, elfogadták azt a férfiút, a ki ugyancsak azokkal a programm- és vezérelvekkel jött most, mint jött akkor; mert hiszen majd ki fogom mutatni, hogy ugyanazok a politikai vezérelvei voltak, de az ellenálló erő, a mely akkor egy jnllanatra a t. jogelőd többségben megvolt, most nincs meg. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Midőn a miniszterelnök urnak politikai egyéniségét nézem, lehetetlen vissza nem tekintenem arra a működésre, melyet mint horvátországi bán kifejtett. Én beismerem, hogy Horvátországot alaposan nem ismerem, személyes tapasztalataim a horvátországi viszonyokról és a t. miniszterelnök urnak kormányzása által teremtett helyzetről nincsenek; egyet azonban tisztán látok, ez már azt hiszem köztudomásúvá vált: hogy soha ennyire a magyar állameszme és a magyar államhoz való ragaszkodás gondolata megingatva, letiporva Horvátországban nem volt, mint most. (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy cselekvőleg hatott-e erre a miniszterelnök ur, vagy passzive, hogy nem tudta, hogy mi a teendője, az az eredmény tekintetében egészen mellékes; a tény az, hogy a ragaszkodás Hor-