Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-301

172 301. országos ülés 1903 július 7-én, kedden. nyozni, a mikor a dinasztiának a nemzet had- ' erejére kell támaszkodni: hogy képzelhető sikeresen az, hogy ágyukat szegezzenek az adófizetőkkel szemben és erőszakkal szedjék össze a katonaságnak minden erősségét és a fegyverhordozók sokaságát? Hogy képzelhető az, hogy ilyen katonai hatalom sikeresen legyen fentartható olyan szövetség felügyelete és ellenőrzése mellett, — a milyen ma van, — ha ez a kato- . nai hatalom nem törvényes és alkotmányos renden alapszik? (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Tehát feltétlenül bizonyos — nekem legalább erős meggyőződésem — hogy meg sem kísérlik a nyilt abszolutizmust. . Hiába mondja a t. miniszterelnök ur, hogy a Felségnek mindenkor és korlátlan joga van a ház feloszlatására; (Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) ezt önnek sem itt, sem pártjában soha senki el nem hiszi és próbálja meg: nemcsak bennünket fog szembe találni . . . Molnár Jenő: Ez ellen önmagának tiltakoznia kellett volna! Ki kellett volna jelenteni, hogy csak nyelvbotlás volt! Holló Lajos: . . . hanem a nyilt abszolutizmus szembe fogja magával találni az egész országot. Ha ma még zsörtölődünk is az eszközök helyes vagy nem helyes alkalmazásának kérdésében : akkor, a mikor a kormány lelép a törvényes útról, nemcsak ezt a házat,, de az egész nemzetet szembe fogja magával találni, hogy megtorolja az alkotmánysértést. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nessi Pál: Még Budapest főváros sem rendeli el a választásokat! Holló Lajos: A nyilt abszolutizmusnak tehát ez az eshetősége van. Most nézzük a másik eshetőséget. Kérdem azokat a t. barátaimat, kik az országot féltik a nyilt abszolutizmustól, kérdeni tőlük, hogyha alkalmasnak találják a hatalmat ezeknek az eszközöknek a felhasználására, mennyivel alkalmasabbnak és képesebbnek kell azt tartaniok a burkolt abszolutizmus felhasználására. Hiszen a nyilt abszolutizmusra nem kaphatók eszközök, de a burkolt abszolutizmusra mindig kaphatók eszközök: egyének, párttöredékek, a kik irigységből, hatalomvágyásból képesek magukat felhasználtatni. Hiszen^ erre nekünk példáink is vannak a múltban. És igen szomorú perspektívát mutat a t. miniszterelnök ur horvátországi prakszisa, a hol ezeket az eszközöket mind foganatba vette abból a czélból, hogy a parlament életét a maga akarata szerint alakítsa át, ős hogy minden komoly ellenállást abból eltávolítson. Ne méltóztassék azt hinni, hogy ez egy vergődés a mi részünkről, szomorkodás a fölött, hogy mily helyzetbe jutunk akkor, ha a kormány rejtett abszolutizmusát, csábításait, erőszakát, pénzét, szuronyait foganatba fogja venni. Nem félelem ez attól, hogy mi akkor nem leszünk itt; ne méltóztassék azt hinni, hogy ez tálán egyénileg kellemetlen lesz reánk nézve. Nem. Ha azt hinném, hogy nélkülem és nélkülünk nemzetibb lesz a kialakulás, hogy ezeknek a követeléseknek erősebb szószólói lesznek itt, akkor egy perczig sem félnék az uj alakulás bekövetkezésétől. Csakhogy meggyőződésem, hogy a keleti államok példája szerint, mint a hogy Szerbiában az utolsó ellenzéket is kiirtották, Magyarországon is kialakulna egy parlament, a melyben megtüretnek a békességes, zavart nem okozó elemek talán az ellenzéken is, de mindenkit, a kiben erő van, ellenállás van, a kiben a küzdéshez való bátorság van, abból a parlamentből ki fognak zárni. S ez nem volna egyéb, mint az eddigi harcznak, az eddigi előrehaladásnak teljesen derékon való kettétörése. Hiszen az eddigi alakulásnak ép az volt a nagy eredménye, hogy egy fordulat állott be az országban, a mely szakítást jelentett az erőszak rendszerével, a mely behozta a parlamenti életbe és a közéletbe a tisztaságot, az alkotmányos fegyvereknek a használatát. Ha már most szakítunk ezzel a rendszerrel és visszatérünk a régibb rendszerekre, akkor nemcsak azt a czélt nem érjük el, a mely minden magyar ember lelkébe be van vésve, hogy t. i. a nemzeti jogok folyton, lépésről-lépésre előrehaladjanak; hanem feláldozzuk a mi alkotmányos életünk kontinuitását is és odadobjuk azt a hatalomnak nemzeti követeléseinkkel együtt. Hát miért kellett a kormányzó pártból, a hol soha sem voltak oly gazdag tehetségek, mint most, a mikor ott van egy Csáky, Wekerle, ott vannak az Andrässyak, a kiknek kormányzási képességét mindnyájan elismerjük, ott van Apponyi, midőn ott vannak ily gouvernementális tehetségek, a melyekről tudjuk, hogy ezt a jogfolytonosságot semmi áron nem szakítanák meg, mondom, miért kellett ezeket mind félredobni, és megkisérleni azt, hogy Magyarországon ezek nélkül is lehet rendet csinálni, ezek nélkül leszorítani a nemzeti irányban felébredt követeléseket és kívánalmakat? (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hiszen be kell önöknek látniok, hogy hátuk mögött folyik ez a munka; hogy le akarják szorítani Magyarországon a kipróbált, az alkotmányos életben megedzett vezéreket. De nem hiába, nem ok nélkül, nem azért teszik ezt, hogy a széthúzó pártelemeket összetartsák ; ne higyjék önök; hanem azért, hogy egységet teremtsenek annak a czélnak elérésére, a melyről hirdetjük, hogy nem bírják keresztülvinni semmi áron a nemzeti jogok leverésére. A midőn ezt a makacsságot látjuk, azzal szemben, hogy ez a nemzet nem kíván mást, csak eddigi nyugalmának, reputácziójának elismerését és annak megerősítését, hogy

r nemzeti jogaiért folytatott harcza nem lesz eredménytelen; a midőn ezt olyan makacsul megtagadják s annyi mindenféle kísérletet tesznek; a midőn látjuk, hogy jő először Tisza István és jő utána Hé-