Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-301

301. országos ülés 1903 Julius 7-én, kedden. 167 gyár nyelvnek, magyar zászlónak, magyar czimernek, magyar törvényeknek érvényét és megvalósítását. Ne ámítsuk egymást, t. képviselőház. Kérjük az igen t. miniszterelnök urat, mondja meg egész őszintén és egyenesen, minő mértékig szándékozik biztosítani a magyar nemzet jogainak visszaszerzését? Ne tartsák örökösen e nemzetet a közjogi kérdéseknek senyvesztő és sorvasztó területén, mondják meg egész nyíltan a nemzetnek, hogy mik az akadályok, ki áll útjában a nemzeti törekvéseknek ? Mert ez a meddő harcz országunkat előbb-utóbb anyagi erejében kimeríti. Már elérkezett volna az ideje annak, hogy Magyarország gazdasági függetlenségének megvalósítására fordíthassa teljes erejét. (Helyeslés a szélsobalóldálon.) Tessék elhinni, hogy mi, kik e padokon ülünk, nem gyönyörűségből kezdtük és folytatjuk ezt a harczot, hanem a legnagyobb elkeseredettséggel szivünkben, mert azt kellett látnunk és tapasztalnunk, hogy a meddig minden nemzet e világon vágyai, reményei, czéljai, aspirácziói horgonyát, biztositékát é*s védelmét saját fiaiban, hazája gyermekeiben, kormányában és a koronában találja, addig e nemzetek közül egyedül Magyarország kivétel e tekintetben. (Igaz ! Ugy van! a szélsobalóldálon.) Én ugy nézem, hogy a mi nemzetünk hasztalanul küzdő, hasztalanul dolgozó, fáradó, verejtékező nemzet. Sokan azt mondják, hogy mi ezt a harczot kívánalmaink megvalósításáért hagyjuk a véderőtörvény reformjának idejére. Szerény véleményem az, hogy vagy szándékozzák a nemzet konfiskált jogait visszaadni, vagy nem. Ha viasza akarják adni, adják vissza most. (Elénk helyeslés a szélsobalóldálon,) Ne tegyük ki ismételten és ismételten a nemzetet ezeknek a rázkódtatásoknak, melyeknek nyomát hosszú időn keresztül fogja érezni, és nehezen fogja kiheverni. (Igaz! Ugy van ! a szélsobalóldálon.) Kár lenne most abbahagyni ezt a küzdelmet. Kár lenne a nemzet osztatlanul megnyilatkozó támogatást, a melyre most még számolhatunk, elkótyavetyélni, ki nem használni, Megint Kossuth Lajoshoz folyamodom, a ki azt mondotta, hogy az akadályok is elsimulnak, még a fátum is meghajlik oly nemzet előtt, mely csak azt akarja, a mihez joga van, de azt törhetetlenül, állhatatosan akarja. (Élénk helyeslés a szélsobalóldálon.) Mi csak azt akarjuk, a mi törvényeinkben le van fektetve. (Igaz! Ugy van ! a szélsobalóldálon.) Csakhogy azt mondják erre megint, hogy mi nem képviseljük a nemzet akaratát. Tessék biztosítani a választások szabadságát. Tessék a parlamenti reformot megvalósítani s akkor el fogják ismerni, hogy e nemzet osztatlan meggyőződését képviseljük.(Igaz! Ugy van! a szélsobalóldálon.) Vannak, kik az abszolutizmus rémével ijesztgetik a könnyenhivőket, és azzal iparkodnak bennünket rémíteni. Szomorú dolog, hogy mikor ez a nemzet jogaiért, törvényeiért küzdött, nagyon gyakran szembe találta magát az abszolutizmusnak nemcsak rémével, de valóságával, a mely mindig onnan fenyegetett, honnan más nemzetek védelmüket remélik. (Igaz! Ugy van! a szélsobalóldálon.) Én azon hitben vagyok, hogy a mai politikai életben Európának mai konstellácziójában mindenki inkább üzbet nyilt abszolutizmust csak a rongyokra tépett Ausztria nem az egységes Magyarországgal szemben. (Helyeslés a szélsobalóldálon) Ha pedig ezt a leplezett abszolutizmust akarják tovább folytatni és nagyobb mértékben kifejteni, hát folytassák, majd felébred a nemzetnek szunnyadó ereje, mert a nemzet ereje nemcsak akkor nyilatkozik meg, mikor az tör, zúz és rumból, Deák Ferenczet idézem, az önök mesterét, hogy: »ha tűrni kell, hát tűrni fog a nemzet«, de önszántunkból jogainkról nem mondhatunk le, mert csak a halál a lemondás a nemzetek számára. (Elénk helyeslés a szélsobalóldálon.) Visszatérek oda, hol beszédemet kezdettem. A függetlenségi párt tegnapi határozata folytán gyakorlati jelentősége az én kijelentéseimnek alig lesz. Arra kérem azonban a t. miniszterelnök urat: ne feledje el, hogy ha a békét helyreállítani jött ebbe az országba, ismét hangsúlyozom, hogy a béke. nem lehet igazság nélkül. (Élénk helyeslés a szélsobalóldálon.) Mondja meg odafent azoknak, a kiket illet, hogy: »az alattvalók jogainak tiszteletben tartása, a nemzet szabadságának bű védelme a legbölcsebb uralkodói politika, mert akkor a nemzet igazi, valódi szeretettel veszi körül a trónusokat és csak a népek igazi szeretete nyújthat a trón számára oly rendithetlen szikla-alapot, melyet a pokol kapui sem dönthetnek be. Minden egyéb homokalap, melyet a viszontagságok szele elsöpör«. Szomorúan nézem, de ugy látom, hogy bosszú nemzeti harcznak, hosszú nemzeti küzdelemnek aktái zárulnak le, s egyidőre gönygyölgetik össze azt a zászlót . . . Nessi Pá!: Nem göngyölgetik! (Hosszantartó zaj a szélsobalóldálon. Elnök csenget.) Ráth Endre: Adja Isten, hogy én csalódjam és ne a t. elvbarátaim, de abban egyet fogunk érteni, hogy arra a tűzre, a nemzetnek arra a lelkesedésére, ha hamut hintettek is reá, a hamu alatt a nemzetnek felébresztett, felszított hazaszeretetének lángja fel fog éledni még és ki fogjuk vívni azokat a czélokat, a melyekért küzdöttünk. Most ha körülnézek, s itt a küzdőknek egy kisded táborát látom, eszembe jut megint á mi nagy vezérünk, Kossuth Lajos, ugy tekintjük magunkat, mint annak idején a nemzeti jogokért küzdőknek emigráltjai. Az emigrácziónak volt a hitvallása, ezt teszszük mi magunkévá, ez a kisded tábor, midőn nemzeti jogokért való küzdelmünket tovább folytatjuk. (Olvassa): »Élő tiltakozást képezünk a magyar haza állami életének eltiprása ellen Isten és a világ előtt.« Szólunk a némaságra kárhoztatott, s cselekszünk, ha kell, a bilincsre vert nemzet helyett