Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.
Ülésnapok - 1901-298
298. országos ülés 1903 Julius 3-án, pénteken. 109 nemzet jelvényének és nyelvének folytonos kisebbítését, sértegetését és gyalázását, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalion.) mi nem vagyunk képesek tovább tűrni. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ez sérti önérzetünket, sérti nemzeti büszkeségünket, épen azért ezt tovább tűrni nem akarjuk. (Élénh helyeslés a szélsöbaloldalon.) Megmondta-e ezt a miniszterelnök ur a királynak? (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Biztosan nem!) Ha nem, akkor nem hűségesen tolmácsolta a király előtt a nemzet közhangulatát. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ha pedig megmondta, hozzátette-e, mint ez egy magyar miniszterelnökhöz illik, hogy a nemzet e kívánságai jogosak és e jogos kívánságok kielégítését az uralkodói bölcseség parancsolja teljesíteni. Az uralkodónak akkor teszünk nagy szolgálatot, ha olyan tanácsot adunk neki, hogy az uralkodónak legelső és legszentebb feladata népe jogos kívánságainak kielégítése. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A miniszterelnök ur programmbeszédéből nem derül ki, hogy ezt a nagy szolgálatot megtette a királynak, mert a miniszterelnök ur programmbeszéde alapján ez a nemzet kielégitve és megnyugtatva sohasem lesz. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Mi van tulaj donképen a miniszterelnök ur programmbeszédében ? — Leszámítva azokat a mindennapi üres frázisokat, a melyek benne vannak minden uj kormánynak minden uj programmjában . . . Lengyel Zoltán: És minden iskolakönyvben ! Csávolszky Lajos: ... két dolog van benne! (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Egyik az, midőn azt mondja, hogy a katonai javaslatokat nem ma tárgyaljuk, hanem holnap. A ma kért létszám épségében megmarad, csakhogy nem ma kívánja, hanem holnap. A másik pedig az 1899 : XXX. t.-cz. megcsonkítása. Ebben a törvényczikkben az önálló magyar vámterületre vonatkozólag bizonyos biztosítékok vannak. Ezeket kívánja megcsonkítani a miniszterelnök ur. Igaz, hogy tegnap felállott itt és azt mondotta, hogy lehet, hogy akarja ezt, lehet, hogy nem akarja; lehet, hogy ma akarja, lehet, hogy holnap akarja! (Derültség a szélsöbaloldalon.) Mindebből azonban biztosan nem tudunk semmit. Annyit azonban tudunk, mert azt látjuk, hogy programmjában nem hozott semmi jogot, hanem vinni akar, hogy programmjával nem előnyt ad az országnak, de még hátrányosabbá akarja tenni mostani helyzetünket. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mi jogon kívánja tehát a miniszterelnök ur, hogy szüntessük meg a harczot? Hiszen egy hajszál nem sok, de ha csak egy hajszálnyi eredményt mutathatnánk az országnak vagy ha azt mondta volna, hogy nem akarom az ujonczlétszámot ma fölemelni, tehát a nemzeti követeléseket sem adhatom meg ma; ha azonban holnap fogom kérni a fölemelést, megadom a nemzeti követeléseket is. De ezt sem mondta. Micsoda vakmerőség ennélfogva azt követelni tőlünk, hogy — bár ő nem hozott semmit, — mi mégis szereljünk le és hagyjuk abba a küzdelmet? {Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Holló Lajos: Hat hónapi küzdelem után hagyjuk abba a harczoU Csávolszky Lajos: És még az ellenzék győzelméről beszél! ? Hát miben áll az a győzelem ? Talán abban, hogy a katonai javaslatokat nem fogják ezután hivni katonai javaslatoknak, hanem véderő-javaslatoknak ? Megváltozik a czim. A létszám marad abban a magasságban a jövőre is, a mily magasságban most kérték. Csak nem ment el az eszünk, hogy ezt vívmánynak nevezzük! (Helyeslés a baloldalon.) Ha ezt tennénk, megérdemelné ez a párt, hogy ne függetlenségi pártnak, hanem a hülyék pártjának nevezzék. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Igaz, van egy vívmány. Ez az egy vívmány az a meggyőződés, az az öntudat, a melyet nyertünk hosszú küzdelmünk után, hogy küzdelmünk eredménye már is az, hogy kezd hátrálni a katonai hatalom, de csak kezd. Hogy azonban ez a meghátrálás teljes legyen, szükséges, hogy mi ne hátráljunk meg. (Elénk helyeslés és taps a szélsöbaloldalon.) Fülöp Béla: Tapspán! (Egy hang a szélsőbaloldalon: Az meg a haspárt!) Csávolszky Lajos: Azt mondják, a miniszterelnök ur bemutatta programmbeszédét s most várjuk meg kormányzati tevékenységének eredményét. Az eredményt lássuk előbb, azután Ítéljünk és bíráljunk. Nohát ezzel az örökös várakozással tettük mi tönkre az országot. 37 esztendő óta, valahányszor uj minisztérium mutatkozott be, mindig a várakozás álláspontjára helyezkedtünk. Ismertük a minisztereket, ismertük múltjukat, álláspontjukat, ismertük elveiket, de azért mindig várakoztunk és ezzel elraboltuk a nemzet legdrágább idejét és mindig mélyebb és mélyebb romlásba vittük az országot. Ismertük mi Tisza Kálmánt, ismertük Széll Kálmánt, mégis mindig várakoztunk. A miniszterelnök urat is ismerjük, hiszen volt már hozzá egyszer szerencsénk, de akkor nem kellett. Most eljött ide másodszor is és bevette kabinetjébe épen azt a minisztert, a ki annak idején neki kiadta az útlevelet. Nohát nem valami nagy önérzetre mutat ez sem. De hát ez mellékes. A fő, hogy ismerjük horvátországi működését is s ez maga elég arra, hogy ne várakozzunk egy pillanatig sem, r hanem küldjük vissza oda, a honnan jött, (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsöbaloldalon.) Bécsbe és ott adja tudomására a királynak, hogy küldjön ide más miniszterelnököt, a ki magával hozza a nemzet követeléseinek legalább egy részét, (Helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.)
