Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-298

298. országos ülés 1903 Julius 3-án, pénteken. 95 szédének elhangzása után ezeket mondta: »A mi egyetlen czélunk az volt és ma is az, hogy az országot kivezessük a törvényenkivüli állapotból. Ezt a czélt azzal hittük elérhetni, hogyha arra vonatkozólag kötelező Ígéretet veszünk, hogy az a törvényjavaslat, a melynek makacs erőszakolása felforgatta az ország rendjét és a melyet a megbukott kormány a nemzet mellére szögezett, nem engedvén, hogy az ország legsürgősebb ügyeivel foglalkozzék, mig e javaslat sorsa el nem dől, az a törvényjavaslat vétessék le végleg a napirendről. Ez volt a mi álláspontunk változatlanul az első naptól az utolsó napig. Ha pedig a nemzet megsarczolása elkerülhetetlen, adjon a hatalom nemzeti vívmányokat, vagy helyesebben hajtsa végre a létező törvényeket nemzeti szellemben. Midőn mi a mostani miniszterelnök úrral megbízatása előtt tárgyaltunk, tőle azt a határozott Ígéretet vettük, hogy ő a katonai javaslatot, a mely az ex-lex-állapot előidézője volt, le fogja venni a napirendről és hogy az a napirendre vissza sem fog kerülni többé.« A képviselőházban elhangzott ezen beszéddel szemben mit tartalmaz a miniszterelnök ur programmszerü kijelentése? Ezt is szószerint olvasom fel azért, hogy félreértésre ok és alkalom ne legyen. (Halljuk! Halljuk ! Olvassa) : »Módját kellett ejteni annak, hogy ebből a helyzetből az országot mielőbb kimentsük. E végett az előállott helyzetben az idő előrehaladottsága következtében és a sürgős állami teendők ellátása érdekében az mutatkozik legczélszerübbnek, hogy ezen törvényjavaslat tárgyalása egyelőre felfüggesztessék és mindaddig ne folytattassék, mig az uj véderő-szervezetről szóló törvény a ház asztalára letétetik, a mely időpontban a mostani javaslat, mint akkor már felesleges, visszavonatnék, mert a végleges szervezeti törvény amúgy is magában foglalná azon létszámemelést, melynek megajánlása a jelenlegi törvényjavaslatban kéretik. A jelenlegi kormány a véderő harczképessége érdekében nem zárkózhatik el az ujonczlétszám felemelési szükségének elvétől és csakis egyelőre ez évre mondana le annak igénybevételéről, a miért is a folyó évre csakis az eddigi ujonczjutalék megajánlását fogja kérni. Ennek következtében megszűnik és elenyészik tulajdonképen a ház rendes tárgyalásai folytatásának akadálya^. Erre vonatkozólag azonban Kossuth Ferencz a következő kijelentést tette (olvassa): » Kétszeres kötelességemmé vált kijelenteni, hogy bármikor állana elő a kormány azzal, hogy az országtól nagyobb véradót követel, ha ezért nem lesz hajlandó megadni az 1867 : XII. t.-cz. nemzeties végrehajtását, illetőleg azt, a mit röviden nemzeti vívmányoknak nevezünk, minket szemben fpg magával találni teljes erőnkkel«. Én azt kérdezem, vájjon a miniszterelnök ur által tett programmszerü kijelentés fedi-e egészben Kossuth Ferencznek azon kijelentését, hogy a katonai törvényjavaslatot a napirendről le fogja venni és az a napirendre vissza nem fog kerülni ? Vájjon abban áll- e egyedül valamely törvényjavaslat visszavonása, hogy annak tárgyalása egyelőre függőben tartatik és vájjon nem az-e a visszavonás, mikor az az eszme, a mely abban kifejezést nyer, egészen lekerül a napirendről? (Tetszés a szélsöbaloldalon.) A t. miniszterelnök ur azonban nem azt mondja, hogy a javaslat le fog kerülni, hanem egyenesen már most kijelenti, hogy csak erre az évre kerül le, az eszme azonban, a létszámfelemelés eszméje, a véderőjavaslatban vissza fog jönni. Itt lett volna kötelessége a t. miniszterelnök urnak és a kormánynak különösen a t. honvédelmi miniszter úrtól az erre vonatkozó nyilatkozást, s én vártam, hogy a mikor a vonatkozó két törvényjavaslatot beterjesztette, álláspontját indokolni fogja. Mert jöjjünk tisztába a helyzettel, Magyarországon a helyzet ma az, hogy bizonyos hatalmi körökkel szemben áll a nemzetnek jogosult kívánsága. Ez okozta a krízist, és e kérdés végleges megoldása fogja azt csak megszüntetni. Miután a miniszterelnök ur ebben a krízisben született meg, miután lehetetlen, hogy ebben a krízisben folytathassa kormányzói kötelességét, természetes, hogy kötelessége nemcsak a krizis megszüntetése, hanem az is, hogy annak okát végleg letörölje közéletünk teréről, mert ne méltóztassék elfelejteni, hogy ha csak ideiglenesen vétetik le ez a kérdés a közélet szinteréről, akkor egyáltalában nem lehet azt mondani, hogy megvalósul az a bölcs felfogás, hogy akkor, a midőn sérelmeket orvosiunk, egyúttal nemcsak azokat kell eltávolítani, hanem meg kell szüntetni még a keserűség érzetét is. Itt az a kérdés, vájjon igaz-e az, hogy a nemzetnek a törvényhozás ezen oldaláról felállított követelményekhez ragaszkodnia kétségtelen joga van-e, vagy nincs? A t. miniszterelnök ur erre a kérdésre maradt adós a felelettel. En tehát azt kérdezem a miniszterelnök úrtól, hogy vájjon jogosultnak, törvényszerűnek, igazságosnak tartja-e ezt az álláspontot, a mely abban domborodik ki, hogy a közös hadsereg magyar részében a nemzeti nyelv, a nemzeti jelvény érvényesüljön és azonkívül azok a további követelmények, a melyek már kifejezetten felállíttattak, megvalósíttassanak. Erre a t. miniszterelnök urnak nyilatkoznia kétszeres kötelessége lett volna. Miért? Azért, mert — a mint azt itt a már felszólalt két olyan képviselőtársam nyilatkozatából is hallottuk, a kikkel a t. miniszterelnök ur előzőleg megbeszéléseket folytatott — a t. miniszterelnök úrral világosan közöltetett, hogy a parlamentben béke, rend, nyugalom és a munkásságnak fenakadás nélküli folytatása be nem következhetik abban az esetben, hogy ha a nemzet megnyugtatást nem nyer arra nézve, hogy ezen jogai érvényesíttetni fognak. (Igaz! Ugy van! a szélsöhaloldalon.) Csak az időre nyerhetett volna némi hala-