Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.
Ülésnapok - 1901-275
92 275. országos ülés 1903 május 20-án, szerdán. rényletre készültek a nemzet ellen és a kiegyezést nem oly tartós dolognak tartották, mint Andrássy Gyula t. képviselőtársam, hanem rövid életű dolognak. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobalóldalon.) És hogy rövid életű lehessen, oly különbségeket iktattak be az osztrák törvénybe, a melyek alkalmasak voltak arra és alkalmasak ma is arra, hogy parlamenti harczoknak és küzdelmeknek képezzék tárgyát, nem a két országrész között, mert Ausztriának a véderő kérdéséhez szólni joga nincs; (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobalóldalon.) a magyar országgyűlés azt határozza, a mit akar. A véderőtörvény ugy jött létre, az 1867 : XII. törvényczikk is ugy jött létre, hogy a magyar országgyűlés megalkotta, a magyar király szentesitette, semmiféle harmadik személynek hozzájárulása a törvény érvényesítéséhez nem kívántatott meg, hanem azok az intézkedések, a mennyiben Ausztriát illetik, csak akkor vétetnek alkalmazásba, ha Ausztriában is megfelelő törvény hozatott. Az oszti'ák törvények tartalmából tehát a magyar országgyűlés jogára nézve semmiféle megcsonkító vélemény nem vonható le, és ha ily vélemény levonása megkísérel tetnék, azt vissza kell utasítani. Az angol király 1806-ban lord Grenvillet bizta meg a kormány alakításával. Grenville a hadsereg kormányzását illetőleg némely változást ajánlott a királynak, miáltal az a kérdés merült fel, hogy a hadsereg a főparancsnokság utján közvetve a korona felügyelete alatt' álljon-e továbbra, vagy pedig a miniszterek ellenőrzése alá kerüljön? A király egy időben azt vitatta, hogy a hadsereg igazgatása kizárólag a koronát illeti, és hogy nem engedi, hogy a miniszterek az ujonezozás, élelmezés és ruházat kérdésein túl még bármibe is beavatkozzanak ebben a tekintetben. Épugy, mint nálunk. Lord Grenvilíe megjegyezte e nézet hallatára, hogy az szerinte teljesen összeegyezhetetlen az alkotmánynyal, ezért nem volt hajlandó azt elfogadni, és egy ideig azt hitték, hogy az alakuló minisztérium újra felbomlik. Azonban kompromisszum utján megtalálták a kibontakozást. (Halljuk! Halljuk ! a bal- és a szélsobalóldalon.) Nos, a t. miniszterelnök ur, a ki az alkudozásoknak oly nagy mestere, a ki époly jól tudja, mint én, hogy a parlamenti alkotmányos élet kompromisszumok utján dolgozik, hat és fejlődik, ő, a t. miniszterelnök ur miért pihenteti ezt a jeles tehetségét, miért érvényesiti és meriti ki tisztán pártjának különböző frakeziói összetartásában? Miért kell, hogy az legyen, a mi teljesen elfoglalja, hogy ki legyen a háznak hetedik, nyolezadik vagy kilenczedik jegyzője? Miért kell, hogy egyes főispáni állások betöltése vagy be nem töltése közt való ingadozásban merüljön ki ez a képesség? Széll Kálmán miniszterelnök:Ugyan kérem?! Ugron Gábor: Hiszen kompromisszumokra kell törekedni és a mely kérdésben régóta nem történt előrehaladás, ott már előre fel kell tételezni, hogy itt legközelebb valami lépésnek kell történni. Egy ideig az ügyeket lehet visszatartani bizonyos mederben, de egy bizonyos időn túl a haladásnak szüksége mind eró'sebben és hatékonyabban lép fel. Hát. miniszterelnök ur, azt kérdem én, mi hasznot szerzett meg abból az alkalomból a nemzet részére, hogy ő Felsége itt volt köztünk, hogy mód és alkalom volt arra, hogy az ország közvéleményét megismerje, hogy az ország különböző politikusaMal érintkezzék, hogy beláthassa azt, a mit már minden ember tud Magyarországon, abban a kérdésben, a melykérdés ugy van felállítva, a mint fel van állítva: a kétévi szolgálati idő és a magyar szolgálati nyelv a hadsereg magyarországi részében a maga minden konzekvencziáMal és a mely kérdés benn van és benn kell, hogy legyen az 1867. évi XII. törvényezikkben és ha nincs benne, akkor azt a törvényezikket össze kell törni, (Taps a szélsobalóldalon.) a világ minden széle felé szét kell szórni, mert az a gyalázatnak, a megaláztatásnak, a szolgaságnak a jelvénye, hogy egy nemzet fiai ne a saját lobogójuk, saját nyelvük, saját nemzeti jelvényeik mellett menjenek harezba, küzdjenek és vérezzenek, hanem bizonytalan czélokért, bizonytalan gondolatban és idegen szónak járma alatt. (Éljenzés és taps a szélsobalóldalon.) Hiszen az ő becsülését nem bírhatná ez a nemzet, ha nyelvét, történelmét, minden nemzeti érzületét megtagadná. Mert ha mi gyengén, félénken és bátortalanul ragaszkodunk ahhoz, a mi a mi lényünknek benső természete, miként fogunk mi bátran ragaszkodni ahhoz a királyhoz és koronához, a mely a mi politikai életünknek legmagasabb megnyilatkozása? (Igaz! Ugy van! a szélsobalóldalon.) Hogy az érzület, a mely minden magyar embert vezet és összetart, hogy a magyar államnak egységét a magyar korona személyesiti és minden erő, minden gondolat, minden elhatározás, minden akarat, minden cselekvés a magyar koronában csúcsosodik ki, hogy ez a monarchikus elv, akkor, mikor az egész világon a republikánizmusnak elvei terjednek, a mikor már minden nép azon töri a fejét, hogy miként szabaduljon meg a maga urától és királyától, akkor, a mikor itt egy nép van, a melyik még annyira igaz, anynyira őszinte és annyira él a maga múltjában, hogy azt kéri, hogy a királyát szolgálhassa a maga nyelvén, a maga elvei, nézete, természete és lelkének megnyilatkozása szerint, hogy akkor ez az érzület akadályra találjon a kormányban és a koronában: ez egy olyan cselekedet, a mely minden nemzeti érzületnek röpülését jés feszerejét megállítja, letöri, a kétségbeesés gondolata elé viszi a nemzetet, mert a nemzet igen jól tudja, hogy mindazok a nemzetek, a melyek nagysága ereje és tekintélye nekünk tiszteletet parancsol, mind a királyi hatalomnak erős, szervező keze által, de egyúttal nemzeti volta