Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-274

58 27b. országos ülés 1903 május 19-én, kedden lyek még talán arra is vezethetnek, hogy a szabadelvű párt valamelyik része nem fogja a quóta-javaslatot megszavazni. (Felkiáltások a szélsőhaloldalon: Dehogy nem!) Nekem ugyan semmi közöm nincsen a t. szabadelvű párt belügyeihez, de azt tartom, mégis szükséges volna, ha a t. szabadelvű pártban mutatkozó hullámzások, állítólagos settenkedések, fortélyoskodások nyitja kiderülne. Hiszen különféle hirek vannak, a melyek szerint volna valaki, vagy volnának valakik, a kik a magyar kommandóhoz hajlanak. Viszont hallok olyanokról, a kik erőszakról beszélnek. Én nem akarok ebbe a házi ügyükbe beleavatkozni, de mégis óhajtanám több okból, hogy tisztán lássuk, igaz-e a sugás-bugás vagy sem. Először a közvélemény szempontjából, hogy az tájékoztatva lenne a szabadelvű párt belső állapota iránt. Másodszor jó lenne (Zaj. Elnök csenget.) a szabadelvű párt saját érdekében is nyilatkozni, mert szeretnők tudni, hogy mint állunk, hogy vájjon csakugyan találkoznak-e ott, a kik a magyar kommandót hajlandók védeni, hogy akkor őket mi is támogassuk és akadnak-e olyanok, a kik az erőszakra gondolnak, hogy kijelenthessük, hogy azzal szembeszállunk. bármilyen formában nyilatkozzék is meg. (Tetszés a szélsöbáloldalon.) Miután első fejtegetésem, hogy ugy mondjam, száműzetett, nem tudom, vájjon a horvátkérdés idetartozik-e vagy sem. Kubik Béla: Hogyne, hiszen Tomasics is beszélt! Várady Károly: . . . mert lehet olyan fölfogás, a mely azt mondja, hogy a quótakérdéshez nem tartozik. Azonbau az én fölfogásom és az eddigi tárgyalások menete szerint idetartozik. A horvátkérdésben nekem az a véleményem, hogy a gyűlölet a magyarság ellen ott általános és egyrészt folyik az ő függő helyzetükből, másrészt gazdasági okokból. De a horvátországi állapotokat az én meggyőződésem szerint csak szeliditeni lehet az anyagi kérdések rendezésével, ha t. i. Magyarország is visszaszerzi a maga teljes rendelkezési szabadságát anyagi téren, s akkor Horvátország jobb helyzetbe jut. De ez sem fogná teljesen megoldani a kérdést. Nekem az a felfogásom, (Halljuk! Halljuk ! a baloldalon.) hogy ott az erős kéz politikáját kellene követni. De, t. képviselőház, nincs a ki ezt tegye. Három koi mányférfiu van itten, a ki érdekelt a horvátországi dolgokban, a miniszterelnök, a horvát bán és a horvát miniszter ; azonban igazán a rosszakarat sem foghatja rájuk, hogy valami nagyon ébren lennének ők ezen kérdéseknél, pedig nekem az a hitem, hogy az, a mit a miniszterelnök ur mondott a múlt héten, hogy t. i, ő preventMe és represszMe is intézkedik, egy kormányzat kötelességét nem elégíti ki, mert a kormányzatnak a kötelessége, hogy a törvényeket végrehajtva mindenütt rendet tartson fenn. Tehát mi kénytelenek vagyunk a miniszterelnök urat felelőségre vonni a horvát zavargásokért és ismételten követelni azt, hogy tegyen meg minden intézkedést, a mely a horvátkérdésben rendet csinál, és a mely szükséges arra, hogy a magyarok megmentessenek mindazon gyalázatos inzultusoktól, a melyekben nap-nap mellett minden indok nélkül részesülnek. (Igaz! Ugy van! a szélsöbáloldalon.) És, t. képviselőház, én azt tartom, hogy soká nem is lehet várnunk arra, hogy ott rend teremtessék, hanem el kell várnunk a kormánytól azt, hogy a legrövidebb idő alatt teremtsen rendet ottan, mert különben — fölfogásom szerint — az országgyűlés volna kénytelen intézkedéseket tenni arra nézve, hogy Horvátországban a rend végre helyreállittassék. (Helyeslés a szélsöbáloldalon.) Már több felszólalás tárgyát képezte, t. képviselőház, a miniszterelnök urnak az a beszéde, a mely a mostani parlamenti vitákkal is egybefügg és a melyet ő válaszként adott az állami tisztviselők nála megjelent deputácziójának. Kíváncsi vagyok rá, vájjon a miniszterelnök ur nem fog-e beállani alperesi ügyvédnek és nem fogja-e majd tagadásba venni beszédének azon részeit, a melyekre hMatkozni bátor leszek. (Halljuk! Halljuk!) Hála Istennek, jelen van a miniszterelnök ur és igy megmondhatja, hogy beszédének az a része, a melyre hMatkozni fogok, igaz-e, megtörtént-e, mert hiszen attól függ, hogy arra én is a magam reflexióit megtehessem. (Helyeslés a szélsöbáloldalon.) Én, t. képviselőház, a miniszterelnök ur beszédében négy ingrediencziát láttam. Ugyanis van benne egy álarcz, azután bizonyos politikai csinytevésre is enged következtetést az a beszéd; van benne egy kis jövendőmondás is és egy kis ferdítés is. Azt mondja ugyanis a miniszterelnök ur ezen beszédében (olvassa): »A korona és a nemzet érdekében nem engedhetem, hogy az általánosan elismert fontos létérdekü törvényjavaslatok a kisebbség harcza miatt a napirendről levétessenek. A magyar szabadság, a magyar parlamentarizmus és a magyar államiság érdekében a küzdelem folytatására a passzív rezisztenczia egyedül helyes. Sem engedni, sem kapitulálni nem helyes. Nem tudom, mondta-e azt a t. miniszterelnök ur, hogy az a harcz, a melyet a függetlenségi párt ellen a kormány folytat, a magyar szabadság, a magyar parlamentarizmus, a magyar államiság érdekében folyik. (Ugy van! a szélsőbalolon.) Ugy látom, mondta a miniszterelnök ur, mert nem tagadta. Ezt az állítást helyesnek nem fogadhatom el. Mindenütt, a hol erőszakot műveltek, nálunk is, meg a múlt században is, a szabadságra, az államiságra, a nép, a nemzet érdekére hMatkoztak, pedig ezalatt mindenütt az abszolutizmus ós a dinasztia érdeke rejtőzött. (Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Itt van a példa rá, a midőn a kormány és pártja már hónapok