Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-273

273. országos ütés 1903 május l8-án, hétfon. 49 érte és minden perez a halál. Kétezer ember dolgozik itt a bányában, van 30 gép, mely gőzzel működik, azzal szenet vágnak, odamennék, csak ahogy a követ vágja, az mindig a gépre hull, sokakat agyonütt. Nagyon veszélyes itt is lenni, legjobb volna külső műhelybe, de ott angolok dolgoznak.* (Zaj.) Ezt érdemes volna meghallgatni. »Most nagyon veszélyes helyen dolgozok, mindig készen kell lenni a halálra. Sok szerencsétlenség történik«. B. Solymossy Ödön: Itthon is! Gabányi Miklós (olvassa): »13 napig (Derültség.) jöttem a hajón és gépészfütőnek beállottam 25-iknek. A hajón 24 kazán van, azok közül 5 mindig javítás alatt, a többi a hajót hajtja.« (Derültség.) így ir, tehát igy olvasom fel. Zboray Miklós: Még az kellene, hogy ngy ne olvassa! (Derültség.) Gabányi Miklós (olvassa): » Féltem ott maradni, pedig marasztottak, mert egy hajót a tengeren leltünk, két hétig állott egy helyen, nem mehetett sehova; a hajón 800 ember volt és mikor mi odaértünk az egész átszállott a mi hajónkra, és igy a mi hajónkon 2000 ember volt, és sokat temettek a tenger vizébe, hála Istennek, nekem nem volt semmi bajom. A hajó neve »Kroszer Kurfürst.« Duplacsavaru postahajó volt, 177 méter hosszú, 13 méter mélységű, 20 méter széles. A tengervíz szélessége 3500 mértföld. A hajó egy 24 óra alatt ment 355 mértföHet. Valami különös újság nincs itt Amerikában, annyit irhatok, hogy itt mellettünk egy bánya kigyúlt, mert a bánya levegője gázas volt és a levegő meggyúlt, 800-an dolgoztak benne, mind ott haltak. A koszt itt nagyon drága, az igaz, hogy minden délbe és este pecsenyét eszünk és négy pohár sört iszunk, de egy hónapra csak ezért, a mosás és kvartén kMül 40 forintot fizetek. Nem bánnám én, gépész ur, csak még egyszer kerülnék hazámba. Térdemre borulnék érted : jó hazám. Szívesen koldulok, mert magyar földön magyar nem halt meg még éhen. A hazáját elhagyni németnek is szégyen.« — Most zárjelben jegyzi meg az illető — »nota bene 21 éves fiu, sváb gyerek, Kálmándra való, jól tud németül, magam is ismerem személyesen, edzett dolgos ifjú ember s mily érdekesen ir. Jobb lett volna otthon málékenyér mellett. Hangyaként gyűjteni mindig egy keveset. Ezzel kérem gépész urat stb.« Ebből az a tanulság, hogy csak azért vándorolt ki, mert nem kapott munkát; csak málékenyérre tellett volna neki, szMesebben maradt volna itthon, de munkanélküli volt, nem volt betevő falatja sem, azért vándorolt ki. Most látjuk azt, hogy a quóta, a közös kiadás megöli az országot. 5 frtot keres naponta, de azért szívesen jönne haza, ha tudná azt, hogy csak málékenyérre teliének, azzal is eltengetné KÉPVH. MAPLÓ. 1901 1906. XVI. KÖTET. magát. De a közös kiadás tönkre tesz mindent, annyira, hogyha hazajönne, — most is rengeteg száz és száz, sőt ezer és ezer munkanélküli van, — nem volna semmi keresete. A quőtát még most is folytonosan emelni akarják, mert kitalálta azt Láng Lajos miniszter ur, annyira tanulmányozta, sőt Hieronymi Károly t. képviselő ur, Szatmár város képviselője szintén félig-meddig azt mondja, hogy igen, neki igazsága van, sőt még nagyobb összeggel járulhatunk a közös kiadásokhoz, mert Magyarország elbirja. Igaz, hogy Láng Lajos miniszter ur ezen az utón jött aztán a miniszteri székbe, hogy kitalálta, hogy Magyarország dúsgazdag ország, még többel is emelheti a quótát. Bezzeg Horánszky Nándor, Istenben boldogult volt szegény kereskedelmügyi miniszter ur, nem ezt mondta, hanem azt mondta, hogy ez is sok, ezt sem birja Magyarország TJgy is van, Ausztria emészti meg Magyarországot. 1867-ig a Bachkorszak, ez a rémuralom szipolyozta az országot, 1867 óta pedig a mindenkori kormányok, hogy az ember igazán nem is tudja, hogy mit kMannak, hogy miért teszik. A kétfejű sas fel akarja egészen emészteni a turulmadarat, hogy az ember igazán kétségbeesik, hogy lehetetlen, hogy ilyent kívánjon a nemzettől a magyar kormány, de különösen a miniszterelnök, mikor tisztán látja, hogy az ország mennyire el van szegényedve, mikor látja a kMándorlók rengeteg számát, a mely minden esztendőben csak szaporodik, látja, hogy mennyi rengeteg végrehajtás van mindennap, narjról-napra több, és a telekkönyvek mennyire meg vannak terhelve, hogy körülbelül háromnegyedrész teher van az országon, mint a mennyi az összes föld értéke, ugy, hogy ha árverésre kerülne a dolog, nem érne meg annyit az egész magyar föld, mint a mennyi teher van rajta, hozzászámítva természetesen az árverési és a perköltségeket is. A középosztály, az országnak dereka, gerincze tönkrement és a középosztálynak birtoka kinek a kezére jut? Csehnek, Ivorvának, németnek és bevándorlóit galicziaiaknak, egyszóval idegen embereknek, idegen hitelezőknek. És mi következik ebből? Az következik, hogy a földet — az igaz, a mint egyszer közbekiáltotta egy t. képviselőtársam, hogy nem baj, akárkié a föld, csak legyen, a ki az adót fizesse, — hogy a földet elvenni nem lehet, hacsak a miniszterelnök ur nem paktál vele, a mint elpaktálta pl. a Tengerszemet, de hogyha nem lesz magyar föld, akkor Magyarország megszűnik magyar lenni, Mert Magyarország csak addig Magyarország, a mig a föld magyar kézben van. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azért kell odatörekedni a t. kormánynak, hogy ne emeljék a közös költségeket, hanem minél lejebb szállítsák azokat. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Az ország megterheltetésével terjesztik azután a szocziálizmust, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) ez szüli a legnagyobb elégedetlensé-