Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-287

328 2*7. országos ülés 1903 június 8-án, hétfőn. észrevételei kíséretében beterjeszti a miniszter­tanácsnak, a minisztertanács határozatát a kor­mányelnök záros határidő alatt köteles be­terjeszteni a törvényhozás elé. Hanem azt a jogát, hogy ő egész czinikusan adja tudtára a képviselőháznak, hogy a kor­mányt a törvénytelen kormányzásba követi, és hogy miképen fog az alatt cselekedni, nincs oly emberfia az egész világon, ki azt akár ebből a törvényből, akár a többi törvényekből, akár az összes magyar törvénytárból valahonnan ki tudná sillabizálni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Épen ellenkezőleg a törvényhozást illeti meg ez a jog, utasítani alárendelt közegét akár tör­vényes, akár törvénytelen állapotban. Én azt hiszem, hogy a törvények tisztelete és megtar­tása a társadalmi együttlét első engedhetetlen f őkelléke. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Kötelező ez nemcsak a kicsiny adófizető pol­gárra, hanem a legmagasabb méltóság betöltő­jére is, a hivatalokra is, kötelező magára a ko­ronára is, mert arra tett esküt, hogy »min cl magam megtartom, mind mások által meg­tartatom.* Gabányi Miklós: Ugy van! Ugy van! Hellebronth Géza: A büntetőtörvény pedig arra szolgál, hogy a törvény által tiltott cse­lekmények megtoroltassanak, a jogérzetnek és a törvénytiszteletnek elég tétessék. De, hogy ezek­nek híven eleget tehessen, föltétlenül kell, hogy annak szabályai egyenlő mértékben alkalmaz­tassanak a kicsikre és a nagyokra. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mert a törvények egyenlő al­kalmazása mindenkivel szemben ad megnyugvást, az adja meg az igazságot ós szerzi meg és erő­siti meg a törvények szeretetét és tiszteletét. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Mégis mit kell látnunk a felvilágosodott­ság XX. századában? A legdurvább törvény­sértést épen a legmagasabb állású férfiak ré­széről, kik hivatva volnának a törvények réazre­hajlatlan fentartása felett őrködni. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Maga a kormány, a törvények őre, kormányoz törvénytelen alapon az erőszak hatalmával. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Kiadásokat és bevételeket esz­közöl költségvetés nélkül. Törvényhozás által meg nem szavazott adókat szed be. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon,) Nem elégszik meg saját törvénytelenségével, bűnhalmazatával, hanem ma­gával ragadja a törvénytelenségek bűzhödt mo­csarába az állami számvevőszéket is. (Igaz! Ugy van! a szásöbaloldalon.) Fellázítja az alá­rendeltet felebbvalói ellen, fellázítja a cselédet gazdája ellen. (Igaz! Ugy van! a szélsöbal­oldalon.) Ilyen kormányzat, a mely az erőszakra van alapítva, lehetséges, sőt jogosult is lehetett abban az időben, a midőn még az ember együttlakott a medvével, (Derültség.) és nem tudta elhatá­rozni, hogy a barlang tulajdonképen kié. A törvény, a legfőbb, az egyedüli törvény volt a príma persona sum ego elve, a fegyver pedig volt a bunkós bot és a kőfejsze; és hol a medve húzta le az ember fejéről a bőrt, hol az ember ütötte agyon az ő riválisát. Az ilyen erőszakos alapra helyezett kormányzás még a sötét közép­korban is, fájdalom, lehetséges volt, de már nem volt jogosult a mi történelmünknek ama gyászos korszakában, a mely történelmünknek legsze­rencsétlenebb, leggyászosabb korszaka, az a kor­szak, a mikor I. Lipót ült Magyarország királyi székében, a ki lábbal tapodva minden szabad­ságot, lábbal tiporva az alkotmányt, vérfürdőbe vetette ezt a szerencsétlen nemzetet. Hát abban az időben lehetséges volt. De hogyan lehetséges ma, a XX-ik század hajnalán, a legalkotmá­nyosabbnak nevezett király uralkodása alatt ? Az csak ugy lehetséges, hogy az a szerencsétlen nemzet még most sem ébredt fel abból az álom­ból; abból a letargiából, a melybe ez 1867-ben uralkodó kormány beleszuggerálta. (Ugy van! Ugy van! a szdsobaloldalon.) Ez a nemzet még most sem ébredt fel ebből, és a nemzet törvényhozásában a többség korlátlan uralma lett a legfőbb állambölcseség. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ez az állambölcseség pedig kész szankczionálni még a legesztelenebb törvénytelenségeket is. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nem tudom, hogy az állami számvevőszék ezen törvénysértése a tudatlanságnak, vagy pedig a rosszakaratnak tulajdonitható-e? Mind­két esetben nagy hibát követett el, mindkét esetben a felelőség súlya reánehezedik. Mert ha tudatlanságból tette, akkor azok a férfiak, a kik ennek az intézménynek élén állanak, hagyják azt ott és menjenek az egyetemre ta­nulni. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha pedig rosszakaratból tették, akkor meg vád alá helyezendők. (Ugy van! Ugy van! a szélső­baloldalon.) És én hiszem is, hogy a magyar képviselő­ház nem fogja eltűrni, hogy egy alárendelt or­gánuma, ilyen utasítást, kitanitást adjon az or­szág első testületének, a képviselőháznak (Ugy van! Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) és meg fogja találni a módját az ilyen hatalmi túlkapások megfékezésére és megtorlására. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Az ilyen rendellenes­ség, az ilyen törvénytelenségek, mondhatnám az ilyen laza formák előfordulhatnak egy Pató Pál­féle gazdaságban, egy gyámoltalan és ügyetlen gazda mellett; de a hol a gazda hatalmának, erejének és eszének teljes tudatában van, ilyen dolog nem fordulhat elő, ha pedig előfordul, akkor engedelmet kérek, az az illető cseléd min­dig megkaj>ja a maga büntetését és legalább is elcsapatik. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbal­oldalon.) Az 1870: XVIII. törvényezik 21. §-a azt mondja (olvassa): »Az állami számvevőszék az általa gyakorolt összes ellenőrzés eredményé­ről évnegyedenkint kimutatást készit és azt

Next

/
Oldalképek
Tartalom