Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-287

93 június 8-án, hétfőn. 321 2&7. országos ülés Í9( E szerint a kinek a nevét először húzom ki, az a képviselő ur az első osztályba, a másik képviselő ur pedig a IV. osztályba soroztatik. (Kihúzza a nevet.) Jelentem, hogy az I-sq osztályba Kálosy József, a IV. osztályba Óváry Ferencz képviselő ur soroztatik. Most a biráló-bizottságokat sorsolom ki. Kálosy József képviselő ur megbízólevele a hatodik biráló - bizottsághoz utasittatik, Óváry Ferencz képviselő ur megbízólevele a hetedik biráló-bizottsághoz. T. ház! Az utolsó ülésen a hatodik bírálóbizottságba Okolicsányi László, a nyolczadikba Jovanovics István, s a kilenczedikbe Hentaller Lajos képviselő ur választattak meg. A menynyiben ezen képviselő urak jelen vannak, felszólítom őket, hogy az eskü letételére jelentkezzenek. Endrey Gyula jegyző (olvassa az eskümintát. Hentaller Lajos leteszi az esküt). Elnök: Következik a vita folytatása a miniszterelnök ur által benyújtott jelentés tárgyában hozandó határozatról. Endrey Gyula jegyző: Hellebronth Géza! Hellebronth Géza: T. ház! Előttünk fekszik az osztrák alkotmánynak egyik kinövése, az u. n. 14. §., igaz, hogy magyar ruhába öltöztetve, felcsótározva, sallangosan, kalpagosan, magyar díszruhában, magyar formulában, (TJgy van! TJgy van! a széls'óbaloUalon.) Deák Ferencz, az önök prófétája, a kinek hagyatékából a t. kormány és a t. túloldal még mindig élősködik és a mely hagyatékot alaposan iparkodik foszlánynyá és rongygyá tépni, az a Deák Ferencz, mikor megcsinálta az u. n. kiegyezési törvényt, az 1867 : XII. törvényczikket, annak egyik szakaszában, gondolom az ötödikben, feltételül kötötte ki, hogy Ausztriában, vagyis az örökös tartományokban — ha ugyan azok örökös tartományok, én tőlem lehetnek nem örökös tartományok is — szóval, hogy ezekben a tartományokban is az eddigi sötét abszolutizmus és önkényuralom helyett legalább alkotmányosnak látszó kormányzat létesüljön. Az akkori osztrák államférfiak, osztrák politikusok, az abszolutizmusnak, az önkényuralomnak hű lovagjai, nagyon bölcsen kieszelték a módját, hogy mikép lehet fából vaskarikát csinálni, mikép lehet az abszolutizmust is fentartani és az alkotmányosság köpenyegét is reáhuzni. Megcsinálták és beleiktatták, belecsempészték az osztrák alkotmányjogba a 14. §-t, a mivel azután nagyon természetesen agyonütötték az egész parlamentarizmust, az egész alkotmányosságot, agyonütötték osztrák sógorainknak, az osztrák állampolgároknak minden jogát, mert hiszen tudvalevő, hogy annak a szakasznak alkalmazásával legnagyobb részét a császári irádéknak, a császári ukázoknak gyönyörűségesen végre lehet hajtani az osztrák Beichsrath hozzájárulása nélkül, csakis egy pium KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XVI. KÖTET. desideriumként maradván fenn az u. n. utólagos jóváhagyás reménye, a mihez azonban az igen t. osztrák államférfiak nem igen szoktak fordulni, azt nem igen szokták kikérni; legalább én nem igen emlékszem rá. Miután azonban Deák Ferencz az ő nagy államférfiúi bölcseségével és igazi szabadságszeretetével a t. kormánynak és a t. túloldalnak — elhiszem — mély fájdalmára ezt a szakaszt elfelejtette beiktatni a magyar kiegyenlítési törvénybe, a magyar alkotmányba, vagy nem akarta beilleszteni, hát most a t. kormány előáll és ezt a szakaszt felöltöztetve magyar ruhába, sallangosan, czifrán, kardosán, kalpagosan, jelentések alakjában tálalja ide a ház asztalára és még többet követ el, vakmerőségében még tovább megy, mint az osztrák 14. §., mert nem elégszik meg az utólagos jóváhagyás reményével, hanem előleges jóváhagyását kéri a törvényhozásnak az ő törvénytelen cselekményének palástolására. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Hát, t. ház, én megengedem, sőt tudom is, hogy a magyar országgyűlés sok mindenre kapható volt a múltban, kapható lehet a jelenben is, és a magyar törvényhozás történelme bizony, fájdalom, több ilyen szoIvorú, nemzetet meggyalázó és örökre megbélyegző törvényhozási aktust jegyzett fel. Ilyen volt pl, az a törvényhozási aktus, a mely történetünk egyik legnagyobb fiát, egy jellemóriást, a szabadságnak lelkes apostolát és a legdicsőbb fejedelmet, II. Ferenczet hazaárulónak és lázadónak bélyegezte, (Igaz! TJgy van! a szélsobaloldalon.) azt a férfiút, a ki egész életét, kora ifjúságától kezdve, ennek a hazának szentelte, a ki milliókra menő vagyonát a haza oltárára dobta, a ki a szabadságnak soha, mig ólt, nem szűnt meg bajnoka lenni, a ki nem lépett a megalkuvás terére soha, és a ki, midőn már minden elveszett, még akkor is visszautasította az osztrák zsarnok kormánynak minden ajánlatát, visszautasította a berezegi rangot, milliókra menő vagyonának visszaadását, és szegényen, koldusán ment ki az idegenbe, és mig élt, élő tiltakozás volt a nemzet joga, a nemzet szabadsága ellen törő osztrák hatalom ellen. (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Ezt a férfiút a térvényhozás hazaárulónak bélyegezte. Ilyen az a másik szoIvorú aktusa a magyar törvényhozásnak, midőn a népnek édes atyját, a magyar történelemnek legnagyobb alakját, a szabadság lánglelkü apostolát, a ki millióknak hazát, földet, szabadságot, polgárjogot adott, kiközösítette a hazából, mikor Kossuth Lajost hontalanná és koldussá tette, örök gyalázatára ennek a magyar törvényhozásnak. (Igaz! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Ilyen szoIvorú példákból kiindulva egyáltalában nem csodálkozom azon, hogy a t. kormányelnök ur joggal hihette, hogy ő, a jog, törvény és igazság felkent bajnoka ezt az országgyűlést is megkaphatja a jogtalanság, a törvény41