Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-286

286. országos ülés 1903 zása, mint a hogy az ma Magyarországon történik, helyes-e vagy nem, . , . Beőthy Ákos: Nem helyes! Ráth Endre: ... de azt meg teli jegyeznem, hogy ha kedvezményeket adunk, ós azokat azzal az intenczióval adtuk, hogy tényleg kedvezmények isiegyenek, akkor adjuk meg ezen kedvezményeket ugy, hogy legyen azok jogositottai számára valami reális haszna is, mert mi történik most? Az állami tisztviselők birtokában vannak az arczképes igazolványnak, s ennek alapján csak a távolsági forgalomban részesülnek abban a kedvezményben, hogy feláru menetjegyet válthatnak; ellenben a szomszédos forgalomban, a mely pedig a* tisztviselő életében a legnagyobb szerepet játszsza, ezzel a joggal nem élhetnek. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) Mi ennek a következménye ? Az, hogy ba pl. a Budapest közelében lévő szomszédos forgalmat veszszük, a mely háromrészre van osztva, ha az érdekelt tisztviselő második távolsági osztályra utazik, meg kell fizetnie az egész 80 fillért, mert igazolványa alapján nincs joga arra, hogy félára menetjegy kedvezményben részesülhessen. Vagy pedig kénytelen a szabályt ugy kijátszani, bogy átlépve a szomszédos forgalom harmadik osztályát is, az első zónának jegyét váltja meg, mert igy 5 fillérrel kevesebbe kerül neki az ut, mintha a szomszédos forgalom második osztályú diját fizette volna meg. A kedvezménynek e megvonása az állami tisztviselőkre nagyon sérelmes, mert a nyári időben családjukkal kinn nyaralnak, s nap-nap után kénytelenek bejárni hivatalukba. Különösen sérelmes ez akkor, ha tudjuk még azt is, hogy a vasúti tisztviselők kedvezménye oly tágméretü, hogy azok a nyári szezonra, állandó igazolványt kapnak. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) A bővebb indokolást — hangsúlyozom — akkorra tartom fenn, mikor a miniszter ur válaszolni fog, most csak arra kérem a ház tisztelt elnökét, méltóztassék interpellácziómat a kereskedelemügyi miniszter úrral közölni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök; Az interpelláczió ki fog adatni a kereskedelemügyi miniszter urnak. Következik Rákosi Viktor képviselő ur interpellácziója a m. kir. Operaház »Wagnercziklusa« tárgyában a belügyminiszterhez. Rákosi Viktor: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Ehhez az interpelláczióhoz, a melyet a belügyminiszter úrhoz lesz szerencsém beterjeszteni, nagyon érdekes bevezetésül, hogy zeneileg szóljak, nyitányul szolgál t. barátomnak és képviselőtársamnak, Nősz Gyulának beszéde. Széll Kálmán miniszterelnök: De hamar megbarátkoztak! (Derültség.) Rákosi Viktor: Dehogy, hisz Nősz Gyula mameluk korában is barátaim közé tartozott. (Derültség.) Széll Kálmán miniszterelnök: Helyes! Semmi kifogásom sincs ellene! június 6-án, szombaton. 315 Sebess Dénes: Már megtagadta a miniszterelnök ur! Rákosi Viktor: A miniszterelnök urnak azonban most már nem barátja. {Derültség.) Igen érdekes nyitányul szolgált — mondom — ez a beszéd az ón interpellácziómhoz, a midőn váratlanul, hirtelen a szabadelvű pártnak egy eddig hallgató alakja itt megszólalt és előtárja annak az országrésznek sebeit ós bajait, a melynek ő egyik képviselője. Nekem ezen idő alatt először az járt eszemben, hogy igazán érdekes dolog, hogy mi a m. kir. Operára milliókat költünk, de az ország vidéki részeit pusztulni hagyjuk; (Ugy van! a szélsobalóldalon.) másrészt pedig eszembe jutott az, hogy a velem szemben ülő hallgatag táborban mennyi ilyen titok van még eltemetve, a melylyel az illetők nem mernek kípakkolni. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) Fogadni mernék, hogy még Münnich Aurél kebelében is panaszok vannak eltemetve, a melyek előhozakodásával késlekedik. (Derültség a szélsobalóldalon.) Münnich Aurél: Ha volnának, kirukkolnék velük! Rákosi Viktor: Talán a titkoktól és nem az egészségtől duzzad az ő alakja! (Élénk derültség.) T. képviselőház! 1898-ban a magyar nemzet megülte szabadságharczának 50-ik évfordulóját. 1903-ban, az idén, a Rákóczy szabadságharczának üljük 200-ik évfordulóját. Ezt a két évfordulót a magyar állami műintézetek valami előadással, magyar, vagy szabadságharczi czikIussal, vagy más effélével megünnepelni elmulasztották. Nem láttuk sem a 48-as hősök alakjait, sem a kuruezkorszaknak hőseit megjelenni a nemzeti színpadon, vagy az Oftera színpadán, ellenben a germán őskor és a mithologia isteneivel párosult hősök mennydörgő lépteit naprólnapra halljuk az Opera színpadán dübörögni. Sőt ez a két műintézet a gyásznapokon sem tartja szükségesnek, hogy velünk való érzését dokumentálja; örömünnepélyeinken nem látja szükségesnek azt, hogy egy nemzeti zászló kitűzésével dokumentálja, hogy velünk tart, és részt vesz a mi örömünkben; hát akkor miért szükséges a Wagner-cziklussal dokumentálni azt, hogy mi igenis részt veszünk a németek, nem tudom, miféle ünnepélyében és miféle kultuszában ? A mi műintézeteink sokkal távolabb állanak a mi nemzetünktől, a mi muzsikánktól és a mi lelkűnktől, mint a német nemzettől, a német muzsikától és a német lélektől. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Továbbmegyek, t. képviselőház, mi barbár nemzet vagyunk, tényleg az vagyunk, mert nekünk Petőfi-muzeumunk, Petőfi-házunk, de még csak Petőfi-szobánk sincs, ellenben Göthe-szobánk van a magyar tudományos akadémiában. így becsüljük meg mindazt, a mi a magunké, és igy becsüljük meg 40*