Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-283

283. országos ülés 1903 Nessi Pál: T. ház! Mondom, Vészi József igen t. képviselőtársam egy veszélyes tant állított fel akkor, a midőn a nemzetnek nyelvéhez való jogát a hadseregben, felségjognak jelentette ki. De ennek ellenmondanak törvényeink. Csak egy pillantás az 1868 : XLI. t.-cz.-re meggyőzhet mindenkit arról, hogy ez felségjog nem lehet. Az 1868 : XLI. t.-cz., mely a honvédségről szól, ha jól emlékszem, a 20. §-ában azt mondja, hogy a honvédség nyelve a magyar. HorvátSzlavonországokban pedig a horvát. Ha a hadseregben a nyelvhez való jog felségjog volna, akkor az idézett törvényczikk nem intézkedett volna a honvédség nyelvéről sem, mert az is a fentartott felségjogok közé tartozott volna. De mivel intézkedik ugy itt, mint Horvátországban, ez a tény egymagában igazolja azt, hogy ez nem lehet felségjog, mert hogyha felségjog volna, ugy a t. kormány, a mely mindig csak Bécs felé tekint és a bécsi hatalom jogait akarja megőrizni sokkal erősebben és féltékenyebben, mint a nemzeti jogokat, nem terjesztette volna ide, a Felség nem szentesitette volna azt a törvényt, a melyikben az ő jogainak megnyirbálását kellett volna látnia. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Bizony szoIvorú dolog az, midőn látjuk, hogy nekünk nem elég az idegen hatalommal küzdeni, nem elég folytatnunk azt az immár közel négyszáz esztendős küzdelmet, a melyet a magyar önállóság és függetlenség érdekében a Habsburg-monarchiával és Ausztriával szemben tényleg folytatunk, hanem küzdenünk kell a saját jogainkért ennek a nemzetnek, ennek a hazának saját fiaival is. SzoIvorú dolog az, hogy itt a magyar törvényhozás házában egymásután állanak fel magukat jó magyaroknak valló hazafiak és nyilatkoznak a nemzeti jogok ellen, sőt továbbmennek, megtagadják még ennek az országnak, ennek a nemzetnek jogát édes anyanyelvéhez, s a helyett, hogy valamennyien egyesülnénk azért, hogy nemzeti jogainkat kiterjeszthessük, hogy nemzeti jogainkat megerősíthessük, hogy a fajunk fentartásához szükséges eszközöket megszerezhessük és jogainkat kibó'vithessük. itt egy meddő, sivár szoIvorú küzdelmet kell folytatni egymás között azért, a mi minden nemzetnek vele született ősi joga. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ha egy idegennek, a ki közjoggal foglalkozik, a ki ismeri az egész czivilizált világ intézményeit, ezeket elmondjuk, az összecsapja a kezeit, és csodálkozik, hogy hogyan lehetséges az, hogy egy ezredév óta fenálló államban, melynek lakói erős faji érzéssel birnak, viaskodni, küzdeni kell a legelemibb jogokért, mindazért, a mi mindenütt másutt magától értetődik. A nemzet szabad elhatározásából jogainak egy részét átadta egy dinasztiának azért, mert azt remélte, hog}

r az a dinasztia meg fogja őt védeni és az ő fenmaradását hosszú időre fogja biztosítani és most kénytelen azt látni, hogy ez a dinasztia a helyett, hogy megerősítené őt, el 1 június 3-án, szerdán. 253 akarja őt pusztítani, meg akarja fosztani legdrágább kincsétől, nemzeti nyelvétől, magyarságától és öntudatától! SzoIvorú az, midőn azt irják a lapok és azt hirdeti Vészi József t. képviselőtársam, hogy miért nem az állami élet más terén iparkodunk a mi jogainkat a nemzeti nyelvhez kifejleszteni és érvényesíteni, miért épen a hadseregben, mert ezáltal konfliktus lehet a nemzet és a trón között. Én ebben a felfogásban nem osztozom, nem pedig azért, mert e felfogás hirdetését nem tartom dinasztikusnak, sőt ezt igen veszélyes tannak tartom, a melytől mindenkinek óvakodnia kell. (Igaz! a szélsöbaloldalon.) Az én felfogásom és szent meggyőződésem az, hogy a dinasztia, a korona, a nemzettel ellentétbe magát nem helyezheti, nem teheti azt, hogy a mit az egész nemzet akar és kivan, meg ne valósítsa, annak élére ne álljon. (Igaz! a szélsöbaloldalon.) Már a múltkor mondtam, a mikor alkalmam volt a házban felszólalni, hogy arról vagyok meggyőződve, hogy ha a képviselőházban mindazok, a kik magukat magyaroknak vallják és hirdetik, összeállnának, kéz a kézben, vállat vállhoz feszítve és egyakarattal megnyilatkoznának és azt mondanák: »Felség, a nemzet akarata, hogy a hadseregnek az a része, mely itt egészíttetik ki Magyarországon, a mely törvény szerint is magyar hadseregnek neveztetik, magyar legyen,« meg vagyok róla győződve, hogy nem akadna oly dinasztia, nem akadna soha a koronának oly viselője, a ki a nemzetnek ily egyértelmű akaratával szemben ellentétbe helyezkedni merne, meg merné tenni azt, hogy a mikor a nemzet így nyilatkozik, ezt az akaratot ne respektálja. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De messze vagyunk attól, hogy a nemzet így nyilatkozhassak, messze vagyunk, a mikor a nemzet saját fiai közt ilyen nagy a visszavonás, a mikor saját fiai itt a törvényhozás e házában nyugodtan, hidegvérrel, megfontolva mondják, hogy ugy vannak meggyőződve, hogy az állami életnek lehet egy egész tág mezeje, a melyen nem kell respektálni a, nemzet jogát, alkotmányát, saját nyelvét; mikor vannak a nemzetnek oly fiai, a kik elmennek Bécsbe, esküdt ellenségeink közé, (Igaz! Ugy van a szélsöbaloldalon.) és az ő lapjaikban hirdetik, hogy nem szükséges a magyarnak megadni az ősi jogát, nem szükséges respektálni nyelvéhez való jogát, mert itt vagyok én, a ki hajlandó vagyok szolgálni ezt az irányt, hajlandó vagyok keresztülvinni az országban, hogy továbbra is maradjon ez a visszás állapot, továbbra is megmaradjon ez a szoIvorú, gyalázatos állapot, hogy saját fiaink idegen nyelven, idegen kommandó alatt legyenek kénytelenek a hazát és nemzetet szolgálni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) § Molnár Jenő: Felfelé kínálkoznak, Várady Károly: Itt nem merik megmondani, Nessi Pál: Ha a franczia vagy a német parlamentban valaki felállana és azt mondaná,