Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-283

283. országos ülés 1903 június 3-án, szerdán. 243 másul venni, mint más közönséges feliratot. (Igaz! TJgy van! a szásobaloldahn.) Ez igen nevezetes bizalmi szavazat és az obstrukcziónak elitélése. Ki kell ezt emelni és meg kell külön­böztetni másoktól. Kell, bogy ez egész fényes­ségében, egész dicsőségében álljon ország-világ előtt, és mintegy glóriája legyen a miniszter­elnök ur kormányzásának. Kubik Béla: Széll Kálmán rendszerének! Polónyi Géza: Jog, törvény, igazság! Kecskeméthy Ferencz: Erre a feliratra nézve kívánok nyilatkozni. De mielőtt ezt tenném, engedje meg a t. ház, bogy a tényállást adjam elő, (Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldalon,) illetőleg elmondjam a felirat keletkezésének történetét. Mindenekelőtt megjegyzem, t. ház, hogy az indítvány, a mely ebben a tárgyban beadatott a vármegyei közgyűlésen, semmiféle tárgysoro­zatban, sem a rendes, sem a póttárgysorozatban felvéve nem volt, csak a gyűlésnek a reggelén lepték meg vele a közgyűlés tagjait. Azonban volt egy tagja a vármegyének, a ki már előre sejtette vagy fülhegygyei hallotta, hogy készül valami, tehát már az előző napon bement az iktató-hivatalba és megnézte, hogy van-e be­advány, be van-e iktatva és a vármegyei köz­gyűlés szine előtt konstatálta, hogy 24 órával a közgyűlés megkezdése előtt ez az indítvány beadva nem volt. Be volt lopva, t. ház, ez az indítvány a közgyűlési terembe, ós ennek tulaj­donitható a?, hogy a kik bizonyára érdeklődtek volna ilyen indítvány iránt, a legnagyobb rész­ben nem voltak jelen a gyűlésen. A másik dolog, a mit megjegyezni kívánok, az, hogy mikép ment végbe a szavazás. A fő­ispán maga is jegyezte a szavazókat és észre­vette, hogy az inditvány ellen szavazók egygyel többen vannak, mint a mellette szavazók. Nem zárta be tehát a szavazást, hanem miután meg­tudta, hogy egy Sárosy nevű árvaszéki ülnök kiment a teremből a szavazás elől, azt felhaj­szoltatta, ez azután bejött és mikor a főispán azt a kérdést tette fel neki, hogy szavazott-e már, ez azt felelte, hogy: igen. Ezt az igen szavazatot a főispán ur bejegyezte az igennel szavazók közé. (Elénk derültség a szélsőbal­oldalon.) Krístóffy József: Pünkösdi tréfa lesz ez! Kecskeméthy Ferencz: Ezzel elérte a főis­pán ur azt, hogy a szavazatok száma egyforma lett. Ekkor kijelentette, hogy ő, mint a gyűlés­nek az elnöke, eldönti a szavazást az igennel szavazók részére. Akkor rákiabáltak, hogy már egyszer szavazott a főispán ur. Ezt ő nem is tagadta, hanem kijelentette, hogy neki két sza­vazata van. (Élénk derültség a szélsobaloldalon.) Ugron Gábor: A kétfejű sas megzavarta! Kubik Béla: Hogy hívják azt az urat ? Kecskeméthy Ferencz: Lukács György, a pénzügyminiszter urnak a rokona. (Felkiáltások a szélscbaloldalon: Az már más! Akkor igen!) Mondhatom, hogy igen jeles főispán ez, szinte nélkülözhetetlen. Kijelentette, hogy neki, mint bizottsági tagnak van egy szavazata, mint fő­ispánnak szintén van egy szavazata, és így 48 igennel szavazó közt a főispánnak két szavazata van, az ellenzéknek pedig volt 47 szavazata. T. képviselőház! Ezekből kitűnik, hogy emek a határozatnak a meghozatalánál több­féle törvénytelenség történt, és azt gondolom, hogy ezt a t. ház egyszerűen el nem fogad­hatja. Nem hiszem, hogy a t. kormány is örülne ennek a szavazatnak, mert ez furcsa színben fogja feltüntetni még a többi feliratokat is, a melyek ide beérkeznek. Mivel pedig más alka­lommal is megjegyezték, hogy jó lenne bevárni ezeknek a bizalmi nyilatkozatoknak jogerőre emelkedését, jó lenne figyelemmel kisérni, vájjon ezeknek a bizalmi nyilatkozatoknak végén ott van-e a jogerőre emelkedési záradék? És mivel tudom azt, hogy ezt a bizalmi szavazatot az emiitett visszaélések és törvénytelenségek miatt többen megfelebbezni szándékoznak, kérem, hogy a t. ház ez idő szerint ne vegye azt tudomásul, hanem adja vissza és várja be, a míg a minisz­ter elé felküldetik, s az annak érdeme szerint el fog_ bánni vele. (Helyeslés a szásobaloldahn.) Én a magam részéről még csak keveset kívánok ehhez hozzátenni. (Halljuk! Halljuk !) Meg kell említenem nevezetesen azt, hogy a következő napon Békés vármegyének gazdasági bizottsága is ülést tartott. Ezen az ülésen a fő­ispán és az alispán ur szintén megjelentek és minden erővel kapaezitálni igyekeztek a gazda­sági bizottságot, hogy ő is hozzon egy ilyen hatá­rozatot, azonban mindenféle erőlködésük dugába dőlt, mert a gyűlésnek többsége leszavazta őket. Nincsen itten helye annak, hogy a t. főispán urnak más ténykedéseit szellőztessem, más alka­lommal már — egyszer legalább — megtettem és még lehet reá alkalom többször is; mostan tehát maradok csak ennél a tárgynál, s a magam részéről megbotránkozásomat fejezem ki a felett, hogy egy főispán a törvényhozást ilyen ocsmány felirattal inzultálni merészli, (Élénk helyeslés a szélsobaloldalon.) s ajánlom a t. ház figyelmébe már előbb előterjesztett javaslatomat, hogy t. i. ez a bizalmi szavazat adassék vissza. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselő­ház ! (Halljuk! Halljuk!) Már a múltkor vol­tam szerencsés kifejteni a t. képviselőház előtt, hogy a házszabályok értelmében minden, a ház­hoz intézett kérvény, felterjesztés és felirat elő­terjesztendő, és hogy a képviselőház az előter­jesztés alkalmával nem lehet hivatva a felett bírálatot gyakorolni, hanem utasítja egyszerűen az eddigi gyakorlat és a házszabályok világos értelme és rendelkezése szerint a kérvényi bi­zottsághoz. {TJgy van! jobbfelől.) A kérvényi bizottság jelentése alapján azután van alkalma a háznak ezeket a kérvényeket tárgyalni, felet­31*

Next

/
Oldalképek
Tartalom