Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.

Ülésnapok - 1901-270

392 $70. országos ülés 1903 május th~én, csütörtökön. Én az igen t, ellenzék azon támadásaira, a melyek egyáltalában a horvát nemzet vagy a horvát képviselők ellen lettek irányítva, felelni szükségesnek nem találom, még pedig azon oknál fogva, mert egyrészt azokban sértést látni nem akarok, — mert méltánylom az urak felháborodását — másrészt pedig nem gondolom, hogy kötelességem volna olajat önteni a tűzre. (Helyeslés.) Tehát csak azon szemrehányásokkal fogok foglalkozni, a melyek nézetem szerint politikai jelentőséggel birnak. E tekintetben legsúlyosabbnak azon vádat tartom, a melyet tegnap Pichler Győző t. képviselő ur felhozott és a mely igy hangzik (olvassa): »Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy mi Horvátországnak nemcsak egy fehér lapot adtunk, hanem, hogy nincs nekünk soha jogunk nemzeti követelésekkel előállani, mert a mint mi előállunk ilyenekkel, ő náluk elkezdődik a lázadás a magyar nemzet ellen. 1848-ban a horvátok nem voltak a »bremzerek«, hanem a kiket reánk küldtek Jellasics vezetése alatt, azokat ellenünk bujtogatta az osztrák hatalom. Most meg azt látjuk, hogy a mint Magyarország közéletében egy hatalmas, nagy irányzat támad, melynek nincs semmi más czélja, mint az, a mit e képviselőház megnyitása alkalmával elmondott trónbeszédben a Felség nekünk megizent, hogy t. i. a magyar nemzeti államot ki kell építeni: akkor odaáll Horvátország, s midőn mi kezdjük azt erélyesen követni, azt mondja: akkor mi lázadunk, agyonverünk benneteket.« Ez, nézetem szerint, olyan súlyos vád, hogy, ha igaz volna, akkor a jövőben sohasem volna lehetséges más érzelem a horvátok és magyarok között, mint gyűlölet. Mert ha egy nemzet a másiknak akadályául szolgál, vagy szolgálhat, vagy kell, hogy szolgáljon, annak más eredménye nem lehet. Legyenek a viszonyok most Horvátországban akármilyenek, én azt hiszem, hogy egy szempontot mindig szem előtt kell tartani, és pedig azt, hogy Horvátországot Magyarországhoz milyen kapocs fűzi, a mely a pragmatika szankczió értelmében indivisibiliter és inseparabiliter áll fenn. De én azt hiszem, hogy a pragmatika szankczió »indMisibiliter« és »inseparabiliter« szavainál még sokkal erősebb kapocs fűzi a két országot egymáshoz, és pedig a történelmi, és a mi még jelentősebb, a geográfiai kapocs. El nem képzelhetek magamnak olyan fejleményeket, a melyek olyanok lennének, hogy ezt a két országot szét lehetne választani. És ha ez igy van, akkor szem előtt kell tartani minden esélynél, és legyen bár az forradalom is, hogy az csak futó jelenség és ennek folytán szem előtt kell tartani azt, hogy a bajt csak orvosolni kell, nem pedig a bajnak a forrását elmérgesiteni. (Helyeslés a néppárton és a szélsobaloldalon.) Nem akarom szépíteni a történteket, hanem a képviselő urnak saját bírálatára hagyom, hogy van-e ott forradalom, a hol egy embert sem ütöttek agyon, sem tettleg nem bántalmaztak ? Ez mégis furcsa forradalom, a hol sem tettlegességek, sem bántalmazások nem történtek. A mi pedig azt illeti, a mit egy t. képviselőtársam mondott el, hogy t. i. egy magyar birtokos kastélyába rontott be egy csorda és a birtokost megkötözte stb., hogy elhurczolta a templomba és kényszeritette esküt letenni stb., erre megjegyzem, hogy ez nem volt magyar birtokos, hanem csak egy magyar hangzású névvel biró egyén, Fodróczy, a ki volt ugyan képviselő, de vajmi keveset törődik a politikával és azért nem volna jogosult ebből az esetből ezt a konzekvencziát levonni. Ezt csak mellesleg akartam megjegyezni ; ez egy tény, mert igenis nem mindenütt csak a magyar embert bántalmazzák, hanem ez esetben egy horvát embert bántalmaztak. Többet ebből levonni nem akarok, csak azt, a mit mondottam, hogy ez furcsa forradalom volna, mint a hogy forradalom nincsen is. Zavargások igenis vannak, még pedig nem tegnaptól kezdve, hanem egy hónapja már, és hogy ezen zavargások megvannak és miért vannak és miért lehetségesek, ezt leszek bátor előadni. (Halljuk! Halljuk! a jobb- és a baloldalon.) Horvátországban az elégedetlenség nagy, még pedig két okból. (Halljuk! Halljuk ! a jobbés baloldalon.) Egyrészt azért, mert a gazdasági viszonyok rosszak. (Egy hang a jobboldalon: Másutt is.') Elismerem, hogy másutt is, de nálunk ennek forrása és oka más, mint Magyarországon. Az elégedetlenség másik oka pedig a nemzeti politika. Hogy a gazdasági viszonyok a magyar birodalom egész területén nem rózsásak, azt tudjuk, — és hogy máról-holnapra ezeket megjavítani nem lehet, azt is tudjuk, de tudják ezt a horvátok is. Hanem minálunk a pénzügyi kiegyezés folytán, daczára annak, hogy a közterhek napról-napra épen ugy nőnek, mint Magyarországon, a közjövedelmek apadnak, és pedig olyannyira, hogy költségvetést sem lehet csinálni. Ezért okolni nem fogok senkit, mert elégedetlenek ezért nemcsak a horvátok, hanem, ugy hiszem, a t. miniszterelnök ur is. Széll Kálmán miniszterelnök: Én magam is! Tomasics Miklós: Ennek kifejezést is adott négy évvel ezelőtt; eddigelé ezt nem lehetett csinálni. De az urak mégis be fogják ismerni, hogy ez a baj megvan, és hogy ez az oka annak, hogy még nagyobb zavargásokat is csinálnak. Ha ezen elégedetlenségnek az oka a kormány volna, akkor minekünk is le kellene vonni a konzekvencziát, mi pedig azt nem teszszük. Az ottani ellenzék most azt mondja, hogy csak két alternatíva lehet' arra nézve, hogy ez igy van. Hogy a közjövedelmek apadnak és a közterhek nőnek, az vagy abból származik, hogy nem igazságos a pénzügyi kormányzás Horvátországgal szemben, avagy Horvátország ezen