Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.

Ülésnapok - 1901-268

2&H. országos ülés 1903 május 12-én, kedden. 351 Lengyel Zoltán: Akkor honnan lehet tudni, hogy a két országgyűlés nem egyezett meg egymással és hogyan lehet a kérdést ő Felsége elé terjeszteni, mielőtt ez konstatálva lett volna? A 25. §, még világosabban megmondja, hogy az alapfeltétele ennek az egész törvénynek az, hogy Magyarország azon országoknak csak alkotmányos képviseletével léphet bármi közös viszonyokra nézve érintkezésbe. Azt mondja továbbá, hogy a közösügyek kezelésénél ezek alkotmányszerii befolyását nem tartja mellőzhetőnek. Hát, t. miniszterelnök ur, nem lehet ezeket a dolgokat semmiféle magyarázattal elütni, nem lehet elcsavarni, a törvény világosan megírja az egésznek elintézési módját, a melytől eltérni törvényszegés nélkül nem lehet. Az én felfogásom az, hogy ez a törvény megkötötte a magyar nemzetnek kezét bizonyos viszonyokra nézve és bizonyos irányban. Ha nem tette volna, akkor a magyar országgyűlés a magyar királylyal egyetemben minden vonatkozásban önállólag határozott volna, az osztrákok megkérdezése nélkül. Mihelyt ez a törvény nem hajtható végre bármi oknál fogva, rögtön feléled a nemzetnek és az országnak természetadta joga, hogy mindezekben a kérdésekben saját belátása szerint önállólag határozzon, (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) és feléled különösen akkor, midőn ez a határozathozatal nem Magyarország, hanem Ausztriának állásfoglalása miatt lehetetlen. (TJgy van! Ugy van! a széls'óbaloldalon.) T. miniszterelnök ur, ha Magyarország és Ausztria a maga véleményét nyilvánítja ezekben a kérdésekben, mert nem küld ki quótabizottságot, mert nem tárgyalja ezeket a dolgokat: akkor nyilvánvalólag bizonyítja a maga akaratát, hogy az 1867 : XII. t.-cz. alapján álló alkotmányos állapotot, ezt a kapcsolatot nem helyesli, nem kell egyik népnek sem, és ha nem kell, akkor feléled Magyarország és Ausztria teljes függetlensége, (Igaz! TJgy van ! a szélsöbaloldalon.) és nem az, a mi itt történik, hogy mMel nincsen alkotmányosság, mesterkélt utón abszolutizmust csinálnak, a melynél fogva a két nép nem egyező akaratát mégis erőszakkal végre akarják hajtani. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon. Ugy hang a jobboldalon: Már hét óra !) T. ház! Én nagyon méltányos vagyok a túloldallal szemben, nem személyeskedem semmiféle vonatkozásban, nem bántok senkit, a magam véleményét sem fejtem ki sohasem, a mikor arra pártomnak szüksége nincsen; a mikor felszólalok, teszem azt mindig kötelességtudásból és semmi egyébből. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A t. túloldal tagjai nem tartották az előbb érdemesnek az időt arra, hogy én akkor beszélheshessek, hanem a felmerült inczidens folytán kénytelenek voltak az idő egy jó részét tőlem elvenni, bocsássanak meg tehát, ha most türel- I műkkel egy kissé visszaélek és tárgyamat még • egy kissé kifejtem. (Helyeslés és derültség a szélsöbaloldalon. Halljuk! Halljuk!) A magam részéről igen szeretném és önöknek is érdekükben áll, t. képviselő urak, hogy kettőnk között, ezen két oldal között, a méltányos fellépés legyen lehetséges. Mi ennek útjában nem állunk, de bocsássanak meg, ha bizonyos dolgokra vonatkozólag nekünk kötelességünk retorzióval élni. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Kubik Béla: A milyen a mosdó, olyan a törülköző! (Halljuk! Halljuk!) Lengyel Zoltán: T. képviselőház! Abból, hogy sem Ausztriában, sem Magyarországon az 1867: XII. t.-czikknek megfelelőleg a közös költségeknek alkotmányos elintézését keresztülvinni nem lehetett, csak egy következtetés vonható le, az t. i., hogy ezen közösügyi állapotot meg kell szüntetni, (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) nem pedig az, hogy itt abszolút módon a törvény keretében, de annak szellemének és betűinek megkerülésével intéztessenek el kényszerítő módon ezen dolgok és folytattassanak tovább. Annál is inkább, t. ház, mert ez az abszolút módon való kormányzási forma az alkotmányosság leple alatt sokkal károsabb és rosszabb volt mindakét birodalom részére, mint volt maga az abszolutizmus korszaka. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Mert az abszolút korszakban Ausztriában és Magyarországon mindkét országnak népei elnyomatás alatt voltak. Egy bizonyos rokonszenv, vagy pedig bizonyos elnézéssel voltak egymással szemben, mindkettőnek közös érdeke volt és igy egymással egyetértettek. Ha pedig baj volt a birodalomban, Magyarországon és Ausztriában, elintézte az osztrák Császár a magyar királylyal. Szépen összevesztek és szépen ismét kibékültek egymással. De ma, a mikor veszekedésről van szó, az osztrák népek a magyar népekkel állanak szemben és felettük áll, mindnyájuk felett, a császár, illetőleg a király, a ki bármilyen irányban, bármelyik népnek ad igazat, a másikat mindig maga ellen uszítja és ezzel elveszti népeinek bizalmát és szeretetét, másrészt pedig e rendszer a gyűlöletet r szítja e két nép között egymással szemben. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) De a mig az osztrákok mi ellenünkben egyek minden ilyen kérdésben, addig Magyarországon a többség mindig azon vélemény mellé áll, a melyet az osztrák kormány vet fel, a melyet a császári udvar előirányoz. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Magyarországon a nemzeti érdekeket az osztrák pártokkal, az osztrák népekkel szemben és Magyarország parlamentjének többségével szemben kell a kisebbségnek megvédelmezni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ily körülmények között nagyon érthető, ha a kisebbség e kétségbeejtő helyzetben ellenállásra határozza el magát, mert azt mondja, hogy kötelessége a túlerővel szembeállani és