Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.

Ülésnapok - 1901-255

16 255. országos ülés 1903 április 27-én, hétfőn. Tekintse bár végig akárki a törvényeket s országgyűlési iratokat, látni fogja, hogy teljesen önálló, független, külön magyar hadsereg létezésének nyoma nincs azokban; sőt még az 1848-diki törvények is említik ugyané szót: »magyar hadsereg«, de arról, mint önálló, független, külön hadseregről sehol sem rendelkeznek. »S hMatkozom a t. ház tagjaira» — ezt mondta Deák Ferencz beszéde végén, — (olvassa): »Hogy ilyen önálló, független, külön magyar hadsereg 1848-ban is csak akkor jött tettleg létre, mikor seregeink nem a szankezió pragmatika értelmében ő Felsége seregeMel együtt, hanem ellenök küzdöttek.« Ha pedig valaki okát vizsgálná annak, hogy az állandó katonaság megállapítása óta miért nem sürgettek ily teljesen önálló, független, külön hadsereget az ország rendéi: valószínűleg azon eredményre jutna, bogy nem sürgették, nem követelték, mert azon meggyőződésben voltak, hogy két ilyen elkülönzött, független és önálló hadsereggel annyi harcz és veszély között sem a hazát, sem ő Felsége trónját és többi országait a pragmatika szankezió értelmében megvédeni nem lehetett volna. Ezt mondta Deák Ferencz 1868-ban. Ez a vita folyt még 1869-ben, 1870-ben és 1871-ben. 1871 január 17-dikén Deák Ferencz ismét beszélt az önálló magyar hadseregről. Ellenzi, hogy a czimbe bevétessék az, hogy magyar hadseregnek adatik ujoncz, s azt mondja csak, hogy a csapatokhoz és az ezredekhez kell adni. HMatkozik régi beszédeire, a melyeket nem olvasok fel; hanem aztán folytatja tovább és azt mondja (olvassa): »Az ujonezozási törvény a védrendszerről szóló törvényczikken alapszik, ez pedig a kiegyenlítési törvényen nyugszik, a mely kimondja, hogy a védrendszer iránt egyenlő elvek szerint kell mindkét fél törvényhozása elé javaslatokat terjeszteni. Mit mond ezen törvény? A hadsereg és tengerészet csapataihoz, lehetőleg tekintetbe véve a besorozottak kívánságait, az oda legalkalmasabb egyének osztatnak be. A hadseregbe besoroztattak — az egészségügyi csapatok egyedüli kMételével, •— kizárólag magyar csapatok osztatnak be.« Ha tehát külön seregnek tekintették volna, nem mondták volna, hogy a »magyar csapatokhoz*, mert az magától értetődik; de még nem is minden katona a magyar csapatokba osztandó, mert az egészségügyi csapatok ki vannak véve és oda lehet nem magyar ujonezotis osztani. JSTem akarok hosszas lenni, csak azt kérdezem, hogy mi helyesebb : az-e, hogy a kiegyenlítés óta történt minden ujonczáliitäsi törvényben használt kifejezést használjuk, azt, melyet az országgyűlés folytonosan igy állapított meg, még pedig sohasem véletlenül, figyelmetlenül, hanem hosszas vitatások után; vagy az, hogy megváltoztassuk most, négy év múlva, ezen kifejezést és más kifejezést használjunk? »Igaza van egyik érdemes képviselő urnak* — igy fordult akkor, gondolom, Irányi képviselő ur felé —• (olvassa): »hogy jöhet idő, amikor lesz szükség különálló magyar hadseregre. De mikor következik be ezen idő?« (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Itt az ideje,! Olvassa) : »Akkor, ha a kiegyezés szétbomlott, ha Magyarország ismét azon helyzetben lesz, hogy ismét a perszonál-uniót kénytelen sürgetni. Akkor önként bekövetkezik a külön hadsereg szüksége. És azok részéről, kik elejétől fogva ezt vitatták, óhajtották, igen természetesnek találom, hogy óhajtják, mindazt, a mi a csupán személyes unióra alapított viszonyból következik. Ez idő, mondom, bekövetkezhetik, talán nem mi általunk, nem a mi törekvésünk, hanem az események folytán; de én kimondom lelkem belső meggyőződését, hogy, ha bekövetkezik, ez Magyarországra nézve súlyos csapás lesz; és a mostani viszonyok közt, Európa mostani területi mérvei mellett és azon számerő ellenében, melylyel mindenik nagyhatalom rendelkezik, Magyarországnak rendkívül koczkáztatná fönnállását, kMált ha még önmagában is össze nem tart. És valamint akkor, midőn nekem választanom kellett egy czentrális parlament, egy közös Eeichsrath és a perszonál-unio közt: a perszonál-uniót sürgettem, bármily veszélyes, bármi káros is az, mert a másik még veszélyesebb, még károsabb, ugy, ha ezentúl olyan idő következnék be, hogy megint a közt kellene választanom: közös parlamentbe, Reichsrathba olvadás, vagy pedig bármi teherrel, veszélylyel járó perszonál-unio: én ismét ez utóbbit választanám. Azonban, mig ezen idő be nem következett, mig a Magyarország és az örökös tartományok közt kötött kiegyenlítési egyezmény fennáll, addig mindazt, a mi az egyezmény értelmétől, szellemétől, szavaitól elüt, ugy tekintem, mint megsértését a kiegyenlítési egyezménynek.« (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ez volt Deák Ferencz felfogása, ennek adott ő nyíltan kifejezést, ezekben a fejtegetésekben. Ebből kettő világos: az egyik, hogy külön önálló magyar hadsereg, a mint azt igazi értelmében érteni kell, 1848 előtt sem létezett, és hogy azok, a kik megalkották az 1867: XII. t.-czikket, ugy gondolkodtak, hogy a külön önálló magyar hadsereg csak a personál unió mellett képzelhető helyesen. Hogy Andrássy Gyulának mi volt a felfogása, azt én elmondottam. Andrássy Gyulának az volt a felfogása, élte végéig, és akkor, mikor ez a nagy államférfiú azt a nagy beszédet tartotta a főrendiház bizottságában, a mely az ő nagy alkotó erejének, az ő éleslátásának, az ő hazafias meggyőződésből fakadt tiszta nézetének inkarnáczióját képezi, a mely úgyszólván testamentuma ennek a Magyarország ügyei körül halhatatlan érdemeket szerzett államférfiunak, akkor mit mondott ő? Nem fogom én fejtegetni és nem akarom ismételni, — azt mindenki tudja, közkézen forog, — hogy mMel motMálta meg a hadsereg közösségét. Hanem érdekesnek tartom erre a thézisre, a melyet önök velem