Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.

Ülésnapok - 1901-255

25,5. országos ülés 1903 április 27-én, hétfőn. 5 A miniszterelnök kMan szólani. (Élénk felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Nem támadások viszszautasitására és nem is minden, ellenem elhangzott állítás megczáfolása czéljából kérek a mai napon szót. Pedig talán nagy jogom volna hozzá az ezen három hónapja tartó vita folyamában mondottak után. A dialektika fegyvereihez sem kívánok nyúlni. Tárgyilagosan, nyugodtan óhajtom fejtegetni e vita nagy kérdéseit. De, noha a szónokok legnagyobb része állításainak bonczolgatásába nem bocsátkozom, meg fogják találni abban, a mit kifejteni szándékozom, ugy Kossuth Ferencz t. barátom, mint gróf Zichy János, Holló Lajos, Polónyi Gréza ur és mások válaszomat azokra, a miket mondottak. Annak a küzdelemnek jelentőségéhez képest, a mely itt folyik és annak a helyzetnek komolyságához képest, a melyet ez a küzdelem megteremtett, akarok állást foglalni és fel akarom ölelni azokat a nagy kérdéseket, a melyek ma a helyzeten uralkodnak. Nem lehetek rövid, érteni is fogják, (Halljuk! Halljuk! a szászaioldalon.) kimerítően akarok nyilatkozni, az utolsó gondolatomat is közölni akarom a t. házzal és azért szíves, türelmes meghallgatást kérek. (Halljuk ! Halljuk!) Én sohasem voltam azon a nézeten, (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) hogy a költségvetési vita, még kevésbbé az u. n. felhatalmazási javaslat felett folyó tárgyalás alkalmas arra, hogy a bizalomnak vagy a bizalmatlanságnak álláspontjából vitattassék. Már 1869-ben mint fiatal képviselő ezt a nézetet vallottam és nem kisebb emberrel, mint Tisza Kálmánnal, az akkori balközép vezérével szemben, hogy a költségvetési törvény és különösen a felhatalmazási, nem olyan természetű, mint a többi törvény, a melyet akár módosítva, akár nem módosítva fogad el a ház, akár vet el, akár nem vet el: nem képez elvi vagy kormánykérdést, még abból semmi fennakadás nem támad. Én mindig azt tartottam hogy bő alkalma van a törvényhozásnak, a nemzet képviseletének felvetni a bizalmatlanság kérdését és kormányt buktatni minden egyéb kérdésnél, de nem helyes ezt tenni a költségvetésnél és nem helyes az indemnitásnál. És ezt az én antipatiámat, a melylyel ez ellen mindig nyilatkoztam 36 év óta, igazolja nézetem szerint a mai helyzet is. Mert a költségvetésmegtagadása (Halljuk! Halljuk!), SLZ is fegyver lehet: ultima ratio egy törvénytelen és erőszakos kormány ellen. De a költségvetés megtagadása, vagyis az, hogy felhatalmaztatik a többségben levő kormány, vagyis az a kormány, a melyet a többség támogat, hogy eszközölje alkotmányosan az állami kiadásokat, vigye az állami gépezetet, vezesse és szedje a bevételeket: ez, nézetem szerint, nem olyan természetű, mert annak megtagadása az államháztartás alkotmányos, törvényes, rendes vezetésének megakadályozása. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon. Mozgás a szélsöbaloldalon.) T. képviselőház! Nem ebben a nézetben van a t. ellenzék és elismerem, hogy a tradicziók mellettük szólanak, mert ebből az alapból, ebből az álláspontból indult ki a ház 35 esztendő óta. Ez a gyakorlat. Hát én elfogadom a helyzetet, ugy, a mint adva van. Az mondatik, — Kossuth Ferencz igen t. barátom mondja — hogy törvény írja elő, törvény parancsolja a költségvetés tárgyalását; az nemcsak jog, de kötelesség is. Ez igy van. Az 1848-iki törvény és az 1867-iki törvény, de az államszámvitelről a nemrég hozott 1897-iki törvény is azt az elvet állítja fel, mint alkotmányunknak egyik garancziáját, hogy az állami kiadásokról való számadások és a jövő évi költségvetés előterjesztendő, tárgyalandó és határozat hozandó felette, és hogyha az országgyűlés előbb oszlattatik fel, mintsem ez a határozat meghozatik, oly időben kell azt összehívni, hogy a határozat meg legyen hozható. Ennek tehát az az értelme és czélja, hogy az államjogi garanczia mellett, a melyet ez a nemzet részére tartalmaz, a költségvetést meg kell állapítani. Ez egy nagy jog és nagy kötelesség. De kötelessége nemcsak a kormánynak; kötelessége, nézetem szerint, az országgyűlésnek is. Azt mondja Kossuth Ferencz t. barátom: makacsság az, hogy nem a költségvetést tárgyaltatja a kormány. (Ez igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Kubik Béla: Napirendre sem tűzik! Széll Kálmán miniszterelnök: Jól van, kérem, de igy nem vitatkozhatunk. (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Azt mondja, hogy a költségvetést kellene tárgyalni, kellett volna eddig is és ajánlatot tesz, hogy nem állják útját ennek a felhatalmazási törvénynek, ha a költségvetés rögtön tárgyaltatik és egyéb nem. Zichy János t. barátom azt mondja: az előrelátás hiánya az, a mi ezt az eredményt és ezt a helyzetet teremtette. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Mindkét vád az önök szempontjából lehet helyes, hogy Kubik Béla képviselő urat megnyugtassam. De én azt hiszem, sem a makacsság vádja, sem az előrelátás hiányának vádja az én álláspontomból és a kormány álláspontjából., nincs igazolva. Mert a kiindulási pont más. Önök részéről, a kik minden módon és mindenképpen ellenzik a katonai javaslatokat, a kik azoknak nemcsak szükségétől nincsenek áthatva, hanem át vannak hat ellenkezőjétől; az önök részéről ez természetes. A mi részünkről azonban, a kik annak a szükségétől, a mit e részben ajánlottunk, át vagyunk hatva, egészen természetes az az álláspont, a melyet elfoglalunk, még pedig a következő okokból. (Halljuk! Halljuk!) A költségvetés elő lett terjesztve a múlt esztendő október havában. Ugyanakkor elő lett terjesztve a katonai javaslat is és a kormány