Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.

Ülésnapok - 1901-258

258. országos ülés 1903 április 30-án, csütörtökön, 95 B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Mit parancsol velem? (Zaj a szélsőbaloldalon. Egy hang: Alázatosak vagyunk,!) Eötvös Károiy: És a mikor a függetlenségi párt azon az álláson, a melyet elfoglalt, e kér­désben szilárdul megmarad, érvei és meggyőző­dései alakulásának tényezői között mindig ott van az a gondolat, hogy az utolsó órában a korona bölcsesége, a mely a kényszerhelyzetet is felismeri ám, és a nemzet megalázása, jogai­nak megnyirbálása és megsértése nélkül is meg­oldást talál ebben a nehéz helyzetben is. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Barabás Béla: A többség köszöni meg majd, hogy ellentálltunk! Eötvös Károly: Beszédem elején mondtam, hogy azt a benyomást keltette bennem a t. mi­niszterelnök ur tegnapelőtti nagy és szép be­széde, hogy az bucsuzóbeszéd volt. Hát szinte megihlet engem az, hogy én ahhoz egy kis bú­csúztatót is kössek. (Halljuk! Halljuk!) A t. miniszterelnök urat is követni fogja ujjabkori történetünknek az a szoIvorú jelensége, a mely szerint államférfiaink, ha egyszer elhagyják a hatalom helyét, ha azt elvesztették, elvesztették egyúttal nagyságukat, befolyásukat is _ és meg­szűntek a nemzet nagy férfiai lenni. (Élénk he­lyeslés a szélsöbaloldalon.) A politikai elalvás, nem mondom, hogy halál, hanem a politikai szunnyadás, az örökös szunnyadás következik be majd a t. miniszterelnök urnái is, a mint annyi sok elődjénél bekövetkezett. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Hogy vagyunk mi ma ? Ma nincsen a nemzet­nek igazi vezére. A külső hatalom, a külső di­csőség minden jelvényét megadja a véletlen, a piros székbe, a korona tanácsába való jutást, magas kitüntetések, holmi társulatok elnöksége, — ily külső dolgok megadhatják a nagyságnak külső jelenségeit, de azon az oldalon, a kor­mányzó padokon, a nemzetnek vezériérfiai. a nemzetnek nagyjai nincsenek, ha kezdenek is képződni, — mert hiszen minden korszak meg­szüli a maga gyermekét, — ha kezdenek is képződni, hogyha erőteljesen azzá alakulnak is át, hogy a nemzet nagyjai legyenek: a mint a korona tanácsosaMá válnak, fejlődésük azonnal megakad, (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon,) növekvésüknek arányai összezsugorodnak, és a mikor a korona tanácsából kizáratnak, épen olyan hétköznapi alakokká válnak, mint a mi­lyenek voltak azelőtt. (Igaz! Ugy van! a szélső­baloldalon.) Ugron Gábor: Kifacsart czitromokká! Eötvös Károly: Oda fejlődött a magyar köz­élet, hogy a társadalom különben rossz felfogása szerint nagygyá csak a koronához való közelju­tás által lehet valaki, (Igaz! Ugy van! a szélsö­baloldalon.) és oda fejlődött a társadalmi felfo­gás 35 — 36 évi alkotmányosság után, hogy a kire a korona fénye nem sugárzik, sem közel­ben, sem távolban, az semmi ember a magyar társadalomban. (Elénk helyeslés a szélsöbalolda­lon.) Irtóztató sülyedésnek a bizonysága ez, t. képviselőház. (Elénk helyeslés és taps a szélsö­baloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Ez nem igy van! És hála Istennek, hogy nem igy van! Eötvös Károiy: Az elveknek és az erköl­csöknek nagy megromlása minden téren mu­tatja, hogy a nemzetélet minden külső disze mintha csak a koronától függne, mintha csak a koronában volna meg, semmiben sem másban. Ez ellen a felfogás ellen nekünk egész hazafi­ságunkkal tiltakoznunk kell, útját kell annak államink, és maholnap vizsgálat alá kell ven­nünk, hogy vájjon a koronának hatalma nem sokkal több-e már, mint a mennyit józanészü társadalomban fentartani lehet! (Hosszantartó tetszés, éljenzés és taps a szélsöbaloldalon.) Azt mondja a költő: »Az nem lehet, hogy ész, erő És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átoksúly alatt!« De ha az az átoksuly megvan és ha az a sorvadás mindennap megvan, hát mi az ellen a mentség, t. miniszterelnök ur? Talán szMéhez ér a szó! Annyi bizonyos, hogy az a közjogi mű, a melyen önök állanak, a melyet olyan nagy dicsérettel idéz elénk folyton a miniszter ur, az a közjogi mű megbotlott, megromlott, kátyúba keveredett, többé azzal a nemzet bol­dogságát előidézni nem lehet, (TJgy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Maga az az eset, a mely fenforog, bizonyitja ezt. T. miniszterelnök ur, ön is gazda, tudja azt, hogy ha a terhelt szekér megfeneklik a kátyúban, az, a ki a szekér tetején marad, azt abból a kátyúból ki nem emeli. (Tetszés a szélsöbaloldalon.) Le kell onnan szállani, az istenadta, ősi szilárd anyaföldbe kell meg­feszíteni az emelőrudat, hogy a szekeret ki­mozdíthassa. (Hosszantartó élénk tetszés, éljen­zés és taps a szélsöbaloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Én nem ülök a szekér tetején! Eötvös Károly: Ön, t, miniszter ur, el fogja hagyni azt a helyet, nemsokára, mihelyt az örökség felett sikerül az osztály. El fogja hagyni azt a helyet nagy csalódások után, oly viszo­nyok között, a melyek a nemzetre nézve boru­sak ; és ha meg nem volna is róla győződve, elődeinek és kortársainak a példájából megtanul­hatja, hogy ugy vonul vissza majd a magán­életbe, mint semmMé vált nagyhatalom, Széll Kálmán miniszterelnök: Én ezt már megpróbáltam! Ne tanítson engem! Eötvös Károly: Pedig kár! Jellemében, ta­nulmányaiban, tehetségeiben nagy anyagot, nagy tőkét veszt el a nemzet. De nem veszti el a nemzet, ha leszáll a megfeneklett szekérről és idejön az ősi talajra. (Elénk tetszés a szélső"

Next

/
Oldalképek
Tartalom