Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-240

•68 240. országos ülés 1903 márczius 30-án, hétfőn. ségét — hogy félti a miniszterelnök urat. Hát én kijelentem, hogy őt sem féltem, nekem teljességgel mindegy: ha marad is, jó, ha bukik is. Én nem azért jöttem ide, hogy támogassam, sem pártom nem azért jött ide. Hát ha ő meg akar maradni, legyen elég erő a többségben, hogy megmaraszsza. A jó intézkedéseit a miniszterelnök urnak elfogadom, rendszerét és kormányzati alapját azonban üldözöm és ettől el nem térek. Személyi politikájáért, az ő személyéért egy országos, egy nemzeti küzdelmet megakasztani, feltartani nem lehet és nem szabad. (TJgy van! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Gabányi Miklós: A szép szemeiért? Olyan nincs! Lengyel Zoltán: Micsoda kicsi pont a t. miniszterelnök ur személye, hogy állását megtarthassa, ahhoz a nagy nemzeti küzdelemhez képest, a mely itt most folyik, és azokhoz a nagy nemzeti czélokhoz képest, a melyeknek elérése most útban Tan. Hiszen ha nem vívjuk ki az eredményt, akkor megmarad a miniszterelnök ur, nem történik semmi baja, ha pedig kMMjuk az eredményt, és megbukik ön, ha megteremtjük a nemzeti hadsereget vagy az önálló vámterületet, vagy megvetjük a parlamentnek hatalmas alapját, és a népszabadság alapjára építjük azt fel, akkor azt hiszem, hogy ön, miniszterelnök ur, mint hazafi, szívesen megy, szívesen hozza meg azt az áldozatot, hogy az országnak ilyen jogokat kMívjunk. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Azt is mondják, hogy féltik a t. miniszterelnök ur személyét, azt mondják, hogy micsoda nagy bajban van és hogy ebből a nagy bajból mi húzzuk ki. Eszembe jut nekem egy kis kép a természetből, a mely ehhez a dologhoz nagyon hasonlít. Nyáron sok légy van a szobában, azért czukrot hintenek ki és a légy a czukorra megy. Azonban ha megriasztják, akkor a légy felrepül, belemegy a légyfogóba, és ott belehull az eczetbe. Ilyen ez a mostani helyzet is. A miniszterelnök ur, ha egyszer a czukorra vágyott, akkor már most nyugodjék bele abba is, hogy a czukor után az eczetbe kell esnie. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Azt mondják, t. képviselőház, hogy azért is meg kell nekünk adni a miniszterelnök urnak a katonai követeléseket, az osztrák császárnak mindent, a mit kér, pénzt és katonát, mert ha a miniszterelnök elmegy, akkor komiszabb jön utána, Nohát, t. képviselőház, nekünk az is mindegy; jöjjön jobb, jöjjön komiszabb, de egyéni czélokért ez a küzdelem az útjából ki nem fog térni. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) A t. miniszterelnök ur azt mondja, hogy elvár majd Szent István-napig. Mi nem bánjuk, vár-e vagy nem vár. Akár Szent István napjáig, a nemzet ezen ünnepnapjáig, akár október 6-áig, akár egy ujabb márczius 20-ig. Hanem, t. képviselőház, én valami nagy politikai nagyságot és bölcseséget nem tudok abból kikombinálni, a mikor ilyen nagyon nehéz helyzetben a puszta várakozás szempontjait toljuk előtérbe. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Hiszen megirta azt az egyik lap, hogy olyan ez a helyzet, mint a Horatius parasztjának a helyzete, a ki nem tudott átmenni a folyón, tehát leült a folyó partjára és várt: dum defluat amnis, a mig lefolyik az ár. A miniszterelnök hiába vár erre, ha át akar jönni a túlsó partra, akkor sajkát kerítsen vagy hidat építsen, különben ítélet napjáig elvárhat, mig a viz lefolyik. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Egy ember kedvéért nem lehet és nem fogunk megkegyelmezni egy gyalázatos politikai rendszernek, a mely a nemzet vérét és vagyonát szívja ki, meggyőződésünk szerint idegen czélokért, idegen intézményekért, idegenek részére. Mindennek eddig is az ellenzék gyengesége volt az oka. Nem a hatalom ereje. De mi most szolidárisak vagyunk és szolidárisak leszünk ezen hatalommal szemben, a nemzet pedig utánunk jön. Nagy czélokat csak nagy eszközökkel, nagy lelki erővel és nagy harcz után lehet kMívni, különösen akkor, hogyha nagy ellenféllel van az embernek dolga. Paktumokkal nem lehet, t. miniszterelnök ur. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) A népbolonditásnak előbb-utóbb végét kell vetni, és itt feltámadt a nemzet összes ereje, feltámadt a hite és ezt a rendszert, akár akarnók, akár nem, el fogja seperni. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) A t. miniszterelnök ur azt mondotta a horvát zavargásokra vonatkozó interpelláczióra, hogy ott Zágrábban meggyalázták a magyar czimert, a magyar nyelvet, a magyar zászlót, tüntettek a közösség eszméje ellen, Jellasics szobrához mentek, a mely kMont karddal Magyarország felé mutat, és annak daczára a rendőrség tudtommal egyetlenegy csepp vért sem ontott ki. Hát, t. miniszterelnök ur, önök ugy félnek a bán kormányzatától, az erőszakos bántól! Hiszen a bán nem csinált semmit ilyen körülmények között, a mikor vagyon és nemzet elleni izgatást látott. Ön pedig egy békés csoportot itten kardlapoztatott, szétveretett, holtra sebesittetett száz meg százszámra szemünk láttára és ezért semmiféle elégtételt nem adott, nem is akar adni. Micsoda önhöz képest, t. miniszterelnök ur, a bán, a ki a horvát zavargásokkal szemben ily szépen viselkedik? Nem tagadta a miniszterelnök ur azt sem, hogy ezeket a horvát zavargásokat Bécsből rendezték! Széll Kálmán miniszterelnök: Ugyan, ugyan! Lengyel Zoltán: Bocsánatot kérek, nem tagadta a miniszterelnök ur, most tagadhatja, ha el nem késett vele. De nem is lehet tagadni. Mert hisz 1895-ben ő Felsége a király jelenlétében letépték Zágrábban a magyar zászlót és mondja meg a miniszterelnök ur, micsoda elégtételt kapott ezért a nemzet? Rátkay László: Az útlevelekről a magyarnyelvet a miniszterelnök ur tépte le.