Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-250

332 250. országos ülés 1903 április 21-én, kedden. hogy a lemenő napot minél nagyobb árnyékkal festik, hogy a felmenő nap annál jobban tündökölhessen. Az a bizonyos katonai rendszer csak ugy személyek körül és személyekért dolgozik, mint az egész politikai rendszer Magyarországon. Még csak két dolgot fogok elmondani a hadseregről, azután megteszem a magam általános reflekszióit és beszédem első felével végezni fogok. (Mozgás jobb felöl. Halljuh! a szélsőbaloldalon.) Két önkéntes társam a tiszti vizsgára, a melyre teljes parádéban kell felvonulni, sapkában ment, véletlenül vagy nem emlékezve a rendeletre. Észrevette ezt az elnöklő tábornok; haza küldötte mind a kettőt azonnal, rapportra állíttatta és a kettő közül az egyik, egy Bleyer nevű önkéntes, hét nap egyessel és második szolgálati évvel, a másik pedig csak pár napi egyes áristommal bűnhődött. Nos, valakit csak azért, mert tévedésből sapkát visel egy alkalommal, második szolgálati évre kötelezni olyan eljárás, a mely miatt arra, a ki ezt követte, magyar ifjakat jó lelkiismerettel bizni nem lehet. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) A másik eset egy Lindenfeld Jenő nevű önkéntes társammal történt, a ki a 39. ezrednél szolgált. A nagyváradi gyaloghidon szembe találkozott egy Basel nevű főhadnagygyal, a ki útját állotta és rákiáltott, — persze németül, a mit én nem tudok visszaadni, — hogy: »Hallja maga, önkéntes, takarodjék azonnal a lakásomra és ereszsze szabadon a kutyámat!« A szegény önkéntes ezen inzultus után nem ment a kutyát szabadon ereszteni, hanem panaszra ment a kapitányhoz. Ez azt mondta, hogy majd el fogja intézni. Kérte az önkéntes, hogy lovagias ügyet csinálhasson belőle, illetőleg, hogy provokálhassa a főhadnagyot a sértésért; ezt azonban nem engedték meg. Az önkéntes parancsot kapott, a fegyelem súlya alatt, a kutya kieresztésére; de ő ezt nem tette meg és nem is kapott semmiféle elégtételt. Hogy erről a hadseregről miképen gondolkoznak az osztrákok és miképen gondolkozunk mi, azt igen érdekes volna hasábosán egymás mellé állítani. Igen érdekes volna a javaslat ausztriai védőinek nyilatkozatai mellé odaállítani a javaslat védőinek a nyilatkozatait Magyarországon. Ebből aztán kitűnnék, mi van itten: osztrák hadsereg-e, a mit ők állítanak, magyar hadsereg-e, a mit mi állítunk, vagy osztrák-magyar hadsereg-e, a mit önök állítanak. Azt mondta az egyik szónok óriási tetszés között az urak-házában: »das ungarische Kriegsheer — wie es mit einem allerdings etwas dunkeln Ausdruck bezeichnet wird — wird ausdrücklich als ergänzender Theil der österreichischen Armee bezeichnet.« Nem azt mondja, hogy az egész hadseregnek, vagy a közös hadseregnek része, hanem, kifejezetten, hogy az osztrák hadsereg kiegészítő része. »Das gibt uns die feste Grundlage, jenen Ambitionenund Velleitäten mit allém Nachdruck entgegenzutreten.« . . . (Derültség a jobboldalon.) B. Kaas Ivor: Azt nevetik, hogy magyar képviselő nem tud németül! (Egy hang a jobboldalon: Ha nem tud, hát beszéljen magyarul!) Lengyel Zoltán: Minden magyar képviselőnek kutya-kötelessége volna, hogy németül ne tudjon! (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Kubik Béla: Azt nevetik, hogy az ember töri-marja magát, hogy németül beszéljen, mert muszáj. Elég szoIvorú! (Zaj a szélsöbaloldalon.) Lengyel Zoltán: . . . und die unerschütterliche Einheit unserer altén, glorreichen Armee aufrecht zu erhalten, als die einzige sichere Bürgschaft für unsere gemeinsame Heimat, fiir unser gemeinsames grosses Vaterland, OsterreichUngarn.« Hát én kérdem az igen t. elnök urat, a kiről sokszor hallom, hogy meg fog nyilatkozni ebben a vitában és a kinek a nyilatkozatára ez az egész ház kíváncsi, hogyan fogja az ő mostani és az ő régi — legalább azt hiszem: egységes — álláspontjával összeegyeztetni, hogy az osztrák-magyar monarchiát, az ő közös nagy hazájuknak nevezik és azt mondják, hogy csak ambícziók és velleitások, a miket itt kifejezünk és a mi ellen nekik minden erővel szembe kell szállni, hogy közös nagy hazájuknak, az osztrákmagyar monarchiának, egységes hadseregét fentarthassák ? Különben nem lett volna szükséges ezt németül felolvasnom és önök bizonyára azért hallgatták türelmetlenül, mert magyar kiadásban e padokról már úgyis hallották az egészet. Én arra kérem most a t. házat, hogy, ha talán kissé erős leszek is beszédemnek azon részében, a melyben a hadseregről szólok, ne méltóztassanak azon csodálkozni, hiszen vérlázító dolog, hogy egy nemzet a maga testén eltűrjön idegeneket, a kik neki parancsoljanak, a kiket ő maga fizet, a kik vele gorombáskodnak, a kik őt lenézik, legyalázzák fiait folytonosan, és itt a parlamentnek többsége mégis azt vallja, hogy egyedül azok vezetése üdvözít és menti meg az országot. Szolga, leigázott, meggyalázott nemzetet láttam sokat, de olyant, a melyik a maga rabságát dicsőségnek tartja és azért áldozatokat legyen kénytelen hozni, a melyik törvényes instituczióvá teszi a maga rabságát, a világtörténelemben nekem nem fognak mutatni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mi czimen szerepel ebben a hadseregben a német nyelv? Azt mondják: a felségjog czimén. Hát honnét vette ő Felsége azt a jogát, hogy ennek a nemzetnek a nyelvével idegen, azzal ellentétes nyelvet tegyen a maga felségjoga czimén kommandirozó nyelvvé? A természet tiltja neki ezen parancsot, mert ő magyar király akkor, a mikor . . . Elnök (csenget): Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy mindazokért, a mik történnek, az