Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-250

322 250. országos ülés 1903 április 21-én, kedden. Elnök: A határozati javaslat ki fog nyomatni, a ház tagjai közt szét fog osztatni és annak tárgyalása a legközelebbi ülések egyikére napirendre fog tűzetni. Következik a napirend: az 1903. év első' négy hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 1902. évi XXM. t.-ezikk hatályának az 1903. évi augusztus hó végéig való kiterjesztéséről szóló törvényjavaslat (írom. 368,372) általános tárgyalásának folytatása. Szólásra ki következik? Trubinyi János jegyző: Lengyel Zoltán! Lengyel Zoltán: T. képviselőház! A tárgyalás alatt lévő törvényjavaslathoz hozzászólván, a rendelkezésemre állc idő keretén belül ki akarom fejteni egyrészt az ezen ország felett rendelkező hatalmi rendszer, másrészt pedig az azt képviselő kormány iránti bizalmatlanságom okait. Ezenkívül egész beszédem úgyszólván kifejtését és igazolását tartalmazza annak, miért küzd ez a párt a mostam körülmények között, s miért alkalmazza azokat az eszközöket, a melyekkel küzd? Rá akarok továbbá mutatni arra — és ez végigvonul egész beszédemen — hogy minden bajnak, a mely az országot érte, oka a nemzetnek 400 esztendős engedékenysége (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) a hatalommal szemben, a mely pedig az ő testéből, véréből és vagyonából táplálkozik, (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) de mely mindig ellene dolgozott a nemzetnek; vagy nem ismerte el az ő jogait ugy, a mint elismernie kellett volna, vagy életére tört. Ez az engedékenység volt az oka annak, hogy vérünk hullásával kMívott szabadságunkat és jogainkat folytonosan megnyirbálni igyekeztek, és hogy a minden nagy erőfeszítéssel, az állam egész megrendülésével, a nemzeti élet koczkáztatásával, s rengeteg áldozattal kMívott alkotmányos alap folyton csak egy lejtő volt, a melyen a nemzeti önállóság és a nemzeti hatalom az elsorvadás felé haladt, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) nem pedig egy szilárd alap, a melyen az állami épület kiépítése, megszilárdítása és a nemzeti megerősödés nagy gondolata felé haladtunk volna. (Igaz! Ugy van! a szdsobaloldalon.) Ezt a lefelé való gurulást sisiphusi munkával egy-egy pillanatra a nemzet megakadályozni képes volt, de azután az a kő, a melyet felfelé gurítani igyekezett, vagy a melynek lefelé gurulását megakadályozni akarta, összezúzta a nemzetet és szétroncsolt testén áthaladva, a győző és legyőzött együtt rohant a veszedelembe, a melyet ma már ugy neveznek: az osztrák-magyar monarchiának végpusztulása. A nemzeti érzés, a faji öntudat feltámadása, a szláv és német fajok egyesülési vágya, s a monarchiának a folytonos viszálykodás folytán beállt erővisszafejlődése a pusztulás elé vitte ezt az államkapcsolatot ; mert a mig mások haladtak, addig mi visszafejlődtünk, s így a viszonyok hatalmában rejlő eleven erő ezt az államkapcsolatot mindkét államával együtt a végzet erejével sodorja azon irány felé, a hol nem a nemzeti nagyság, hanem a nemzet pusztulása következik. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ausztriáról az egész világ hirdeti ezt; azt mondja minden állam és minden nemzet, hogy Ausztria végnapjait éli. Ezt maga a dinasztia is érzi akkor, a midőn a hadseregét óriási mértékben növelni akarja, tehát a veszedelem ellen segítséget keres és erősödni akar; érzi a dinasztia is, hogy a sokszázados, hibás politika, az azon idő alatt bekövetkezett visszavonás, egyenetlenség és egymásra halmozott bűnök folytán a leszámolás órája elkövetkezett. Erőt keres, de nem azon a nyomon, a melyen erőt keresnie szükséges volna, lehetséges volna és a melyet maga a nemzet is kérve felajánl, hanem a régi nyomon, a mely pedig . soha dicsőséget nem hozott, soha egyetértést nem teremtett, hanem mindig csak csatavesztésekhez és pusztulásokhoz vezetett. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezzel az irányzattal szemben mi felajánljuk a magyar nemzetnek minden erejét, hogyha az a nemzet boldogulására, a nemzeti állam megerősítésére, az államélet biztosítására szolgálna és azzal egy irányban haladna. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Akar a nemzet megélni a dinasztiával, megélni a dinasztia mellett, akartunk mindig is, és ez az akarat sohasem volt csak szóbeszéd, hanem mindig őszinte kívánság és akarat volt. De mikor a nemzet azt hallja, azt látja és azt kénytelen tapasztalni folytonosan, hogy az ő állami életének kifejlődésében egy óriási, elháríthatatlan akadály van, és ezt nemcsak tapasztalni kénytelen, de maguk azok, a kik támogatják ezt a mostani rendszert, vagy támogatják a 67-es alapot, folytonosan hirdetik is: akkor arra a meggyőződésre kellene, hogy jusson és sajnos, nagyobb részében folytonosan arra is jut, hogy ez az ut a pusztulásba vezet. Mi pedig meg akarunk maradni, és nagyon sokaknak nézete az, — és egyedül ez a hazafias felfogás — hogy a nemzet életét minden körülmények között meg kell menteni, a nemzet hajóját a zátonyra jutástól meg kell menteni, és ezt megmentendő, ha egyébként nem lehet és ha nem tudunk máskép rajta segíteni, inkább el kell szakadnunk a dinasztiától, mint hogy a nemzet életét tönkre tegyük. Azt mondja egy hatalmas embernek gondalata, hogy a hazáért mindent lehet koczkáztatni, de a hazát semmiért sem szabad koczkáztatni. A dinasztiáért mi is mindent megkoczkáztatunk, de önmagunkat meg nem tagadjuk, hazánk jövőjét, létét érette koczkára nem teszszük. A hatalom megmentéseért 1867-ben felajánlottuk jobb kezünket, azt ol is fogadták, azonban a rendszer maradt és az állami épület ki nem épült. Ez ellen a rendszer ellen küzdünk mi most, hogy a maga irányától eltérjen,