Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-249

312 24.9. országos ülés 1903 április 20-án, hétfőn. És itt a mellettem ülő t. képviselőtársaim­hoz, a néppárt szónokaihoz fordulok, a kik kö­zül gr. Zichy János t. képviselőtársam is igen hazafias szellemben nyilatkozott a nemzeti kívá­nalmakról. De az ő kívánalmaik csak kívánal­mak maradnak. Csernoch János t. képviselőtár­sam is kifejezte, hogy e téren nevelés utján, az idő és a természetes jogok majd meghozzák a maguk fejleményeit; ezen irányban tehát a nem­zetnek akcziót és harczot kezdeni nem szüksé­ges. Eljárhatunk talán akként, mint Petőfi mon­dotta, hogy várunk, a mig a rozsda rágja le kezeinkről ezen békókat. (Mozgás és zaj a bal­és a szds'úbaloldalon. Egy hang a szélsöbalolda­Ion: 35 éve várunk!) De én azt mondom, t. ház, hogy ha az a nevelés, a melyet itt hangoz­tatunk, a nemzet nevelésétől függne: mi már századokon keresztül és százados törvényeinkben foglalt intézkedéseinkben nevelve lettünk ezen követelményekre. A nevelés itt épen a felsőbb hatalomra, a dinasztiára volna alkalmazandó, de erre befolyást gyakorolni módunkban nem áll. Ennek következtében tehát kívánalmainkat csak lelkeink mélyén rejtegetni nem indokolt dolog. Nekünk tudnunk kell azt, hogy ez a nemzet még nem ért el engedményeket akkor, ha a kellő összetartás nem volt meg benne (Ugy van! a szélsobaloldalon.) arra nézve, hogy a nemzeti követelések mellé, mint egy ember álljon. Ha azt, a mit a törvényekben előirt a nemzet joga és törvényhozása, egy élő nemzedék, ellenállással és szívós kitartással az életbe át nem vitte, az ön­ként soha még meg nem valósult. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) Ha mi arra akarnánk önöket rábirni és persvadeálni, hogy jöjjenek ide és csatlakozza­nak hozzánk, a kik az önálló nemzeti hadsereg hMei vagyunk, akkor erre azt mondhatnák, hogy ez nóvum, egy olyan törekvés, a mely távol áll az önök gondolatvilágától, távol áll attól az 1867-ik évi törvényben lefektetett közösségtől és az abban kimondott közös hadseregtől; de ha csak azt mondjuk: »ott van a kiegyezés és abban a nemzeti hadsereg, jöjjenek velünk és foglalják el legalább ezt az első hadállást« (Elénk helyeslés es éljenzés balfelöl,) akkor, azt hiszem, hogy ezen a téren az akcziót önöknek sem lehet visszautasítani! A másik dolog, a melyet a jelen parla­menti helyzetben velünk szemben kifogásként említenek, az, hogy mi, habár nemes és nagy czélokért is, de mégis koczkázatos vállalkozá­sokba mentünk, mert az alkotmánynak mai formáját veszélyeztetjük és válságoknak, krízi­seknek teszszük ki. T. képviselőtársam, gróf Zichy János, nem sokra becsülte ugyan a. par­lamentarizmusunk értékét, de talán csak elvileg és teoreticze, a mint általában keveselte a par­lamentek értékét. Erre azt mondhatom: ha sehol sem érték, de Magyarországon, a hol egyetlen törvényes és legális szervezete a nem­zeti védelemnek, nagy érték a parlamentariz­mus még abban a törékeny formájában is, abban a maga által összerombolt ellenállási erejében is, melyben ma látjuk, mert alkalmat nyújt arra, hogy a nemzeti akarat ezen vagy más téren mégis megnyilatkozhassak, és ha sok­szor a többség fegyverei nem állanak is a nem­zet rendelkezésére, legalább a kisebbség fegy­vereit használhatja bizonyos nemzeti czélok eléré­sére. Az igazság tehát az, hogy ez igenis érték; de ezt viszont valódi értékénél többre becsülni és a vele szemben álló nagy igazságokat le­becsülni és leszállítani szintén nem volna helyes. T. képviselőtársamnak, gróf Zichy Jánosnak nincs igazsága, mikor ő itt kvantitatív kifogá­sokat emel, hogy ez a parlament túlságos nagy körre terjeszkedik ki. Ellenkezőleg az a hibája, a mire már többször rámutattunk, hogy nem a nemzetnek nagy rétegeiből veszi táplálékát. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) Azok a számtételek, a melyeket itt kvantitatMe fel lehet hozni, magukban is demonstrálják, hogy a nem­zet akarata nagyon sokszor, talán legtöbbször ellentétben lehet a parlamenti többség felfogá­sával és akaratával. Én már hMatkoztam arra — és rövid megfigyelés tárgyául most is fel akarom hozni — (Sálijuk! Halljuk!) hogy a többség támaszául szolgáló 44 horvát képviselőn kMül a kormánynak rendelkezésére van még 85 — 87 olyan kerület, a honnét egyhangúlag kapja meg a beszállittatni kMánt képviselőket. Széll Kálmán miniszterelnök: Nem ismerem őket! Nincsen tudomásom róluk! Holfő Lajos: Most is van annyi egyhangúlag választó kerület . . . Széll Kálmán miniszterelnök: De nem a kor­mány rendelkezése alatt álló kerület! Kubik Béla: Azért nem kerekítik ki a választókerületeket! Holló Lajos: A mindig egyhangúlag vá­lasztó kerületeken kMiil volt a jelen kormány­nak 188 oly kerülete, a hol szavazás történt, a hol az állampolgárok nyíltan kijelentették hozzá­járulásukat a kormányzat politikájához, és ebben a 188 választókerületben összesen 193.000 vá­lasztó gyakorolta választói jogát a czélból, hogy a kormány az ő politikáját érvényesíthesse. Te­kintélyes nagy szám, de mi az az ország 17 millió lakosságához képest ? Mi ahhoz a helyzet­hez képest, hogy ebben az országban nem 193.000 állami alkalmazott, liczentiárius és családi ér­dekeinél fogva a kormányhoz fűzött ember van, de 500.000-nél is több azoknak a száma, a kik­kel fel lehet billenteni a kormányhoz közelálló körökben a választás mérlegét. Azt az érdeket tehát, a melyet hozzá lehet fűzni a mai parla­mentáris rendszerhez, nem szabad túlbecsülni. Sőt legjobb lett volna reászánni magunkat, hogy a midőn azt a régi rozoga házat elhagytuk, a melynek el kellene pusztulnia, a melynek még porait is keüene, hogy a szél elvigye, hogy még csak nyoma se maradjon a jogpusztitás és jog­feladás ezen ősi-fészkének, midőn ezen uj palo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom