Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.
Ülésnapok - 1901-249
300 249. országos ülés 1903 április zU-án, hétfőn. az emiitett nagy számot elosztották 342-vel, a sztrájkoló kocsMezetők számával. Ez magában is helytelen, még abban az esetben is, ha az összegben nem az összes, de esak a sztrájkolok szabadnapjai vannak feltüntetve. Mert nem azt akarjuk tudni, a mikor az összes forgalmi személyzetről szólunk, hogy a sztrájkolok mennyi szabadnapot kapnak, hanem azt, hogy mennyit kap az egész személyzet. De mikor a koesMezetők statisztikáját nézzük, itt 28.693 szabadnapot látunk kitüntetve, és itt az átlag 65'5. Itt az elosztási szám nem 207, hanem 418. Csak igy jön ki ez az átlag. Egyik esetben a kedvezőbb arányzat kedvéért azt az összeget, a mely az egész forgalmi személyzet szabadnapjaira vonatkozik, elosztják 207- tel, a sztrájkolok számával, a másik esetben ennek a számnak kétszeresénél is nagyobb számmal. Ez mondja meg, miért ragaszkodnak az alkalmazottak ma is ahhoz, hogy hetenkint csak egy szabadnapot adjanak nekik, a statisztika szerint kimutatott 70 és 68 napot évenkint elengedik, de 52-t követelnek. Ez magyarázza, hogy a »Pester Lloyd« április 10-diki számában 5B 1 J2 szabadnapot mutat ki, a »Pesti Hirlap«-ban a társaság kimutatása szerint már 70-re nőtt ez a szám. Informácziót is kaptam arra nézve, hogy egyik esetben óránkint, másikban napokban csinálták a számításokat, — de akár igy. akár ugy számítottak, kétségtelen, hogy ez a számitás igy meg nem állhat, mert két ellenkező alapon csinálták a számításokat és ezek egymás mellett nem férnek meg. Kovács Pá!: Szemfényvesztés ! Lengyel Zoltán: A munkaidőnek feltüntetésében nincs megmondva, vájjon a leszámolási idő, az alkalmazottaknak a munka helyére való jövetelének és hazamenetelének ideje be van-e számitva. Megtörténik, hogy az oda- és visszamenetel, valamint a leszámolás naponkint két órára foglalja el az illetőket. Ez a statisztika csak a kocsMezetőkről és kalauzokról szól, de a váltóőrök, pályafentartók és műszaki személyzet viszonyairól hallgat, nyilvánralólag azért, mert ott rosszabbak a viszonyok. Még sok mindenre térhetnék ki, (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) de még csak két pontról akarok szólani. Az egyik az, hogy a társaság azt állítja, hogy a járulékok kétharmad részét tartoznék fizetni a betegsegélyezési pénztárba, de e helyett az összes tényleges alkamazottak helyett az egész járulékot fizeti. Elhiszem a társaság állítását, ezzel szemben azonban csak arra az egyre utalok, hogy az összes alkalmazottaknak csak fele tényleges, másik fele pedig csak ideiglenes ; tehát ez nem valami fényes eredmény. Azután az utolsóelőtti pont a nyugdíjügyről szól. Azt mondják az alkalmazottak, pedig sok százzal beszéltem, hogy a társaságnak talán egyetlenegy nyugdíjazott embere sincs tényleg. Ennek daczára kitüntetnek társasági nyugdijalap czimén fél millió koronát, 1902-ig kiadott nyugdíj czimén 160.000 koronát, segély-alap czimén kitüntetnek 500.000 koronát és végkielégítés czimén 1902-ig 152.000 koronát. Ha tekintetbe vesszük, hogy ez 1500, vagy 2500 embernek hat év alatti összes végkielégítése, nyugdija és rendkívüli segélye, akkor ez jóformán semmi, nem is annyi, mint egy falat kenyér, mert hiszen átlagosan egypár korona esik egy emberre. A nyugdíjügy e szerint rendezve volna, holott tényleg még máig a miniszter által nincs megerősítve, és ők ezért sztrájkoltak. Igaz, hogy a társaság szokott valami végkielégítést adni, és valami nyugdij félét is kMételesen, ezt azonban nem lehet nyugdíjnak tekinteni, mert ehhez az alkalmazottaknak jogosultságuk nincs, hanem ezt kegydijnak lehet csak nevezni, a mit annak ad a társaság, a kinek tetszik. Egy dologra vagyok kénytelen itt a nyilvánosság előtt hMatkozni, t. i. arra, hogy az 1901. évi zárszámadásában a társaságnak találtam egy tételt, mely azt mondja: a személyzet hozzájárulása a nyugdíjhoz 5732 korona. Ez itt sehol sem szerepel, és a kifizetett nyugdijak ugy vannak feltüntetve, mint ha kizárólag maga a társaság nyújtotta volna azokat. T. ház! A t. miniszterelnök ur is visszajött már, hát rátérek előadásomnak fontosabb részére, melynek nagy része hozzá van intézve. Jóllehet a miniszterelnök ur gummikerekes fogaton jár, azt hiszem, hogy a szegény villamos alkalmazottaknak ügyével jóindulatukig foglalkozni fog és megengedi, ha én egypár perezre az ő figyelmét egypár dologra felhívom. Ezek közül az egyik, a mint mondtam, a nyugdíjügy, a melynek rendezését a miniszterelnök ur megígérte, a másik a szolgálati rendtartásnak a kiadása, melyet a minisztérium erősített meg azért, hogy ez az alkalmazottaknak a szolgálati pragmatikája legyen. A minisztériumnak kötelessége a társulatot figyelmeztetni arra, hogy ez az emberek közt kiadva legyen, hogy azok szolgálati viszonyaik felől tájékozva legyenek, sőt, mMel a minisztérium azért erősítette meg, hogy az be is tartassák, tudniok kell az embereknek, hogy az betartatik-e. A harmadik kérés, a mMel a miniszterelnök úrhoz fordulok, a miniszterelnök ur Ígérete. En ezen szegény emberek kérése folytán kérem a miniszterelnök urat, ha eddigi befolyása nem volt elegendő, miután most statisztikai adatot hoztam fel a vissza nem fogadásra vonatkozólag: legyen szMes oda hatni, hogy ez az 500 ember vagy nagy része visszakapja a kenyerét, és legfeljebb csak az a néhány veszítse el, a kiket a társaság a maga szempontjából elküldeni valónak talál, hogy a fegyelmet és rendet esetleg máskor is meg ne bontsa. További kérésem a miniszterelnök úrhoz, hogy ez alkalommal a rendőrséget legyen szMes felhívni, mutassa be és adjon jelentést, vájjon eleget tett-e azon kötelezettségének, mely szerint
