Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-243

április 2-án, csütörtökön. 171 2t3. országos ülés 1903 nyék reánk nézve. Erre nézve eszembe jut egy régebbi történet, a melynek magam voltam szemtanuja. (Halljuk! Sálijuk!) Az 1866-iki csehországi hadjáratnak sebesültjeit nagy mennyiségben szállították Pestre is. Valószínűleg helyszűke miatt — a kórházakban nem lévén hely — az akkori Orczy-kertben, a mai Ludovika-Akadémiának kertjében helyezték el őket hosszú sorokban. Én, mint akkor itt diákgyerek, kísérőmmel, egy éltes uri nővel szintén kimentem, és a főváros közönsége is csapatostul járt oda, részint részvétből, részint kíváncsiságból, s ellátta ott a sebesült hadfiakat élelemmel, pénzzel, dohánynyal. Midőn a többi közt egy sebesült huszárhoz értünk, a kinek a lábát az ütközetben golyó találta, kísérőm azt kérdezte tőle: »Hát barátom, fáj-e a lába?« A huszár azt válaszolta: »Á lábam igenis nagyon fáj, de nyugodt érzéssel tűröm ezt a fájdalmat, mert meg is verték azt a kutya németet.« (Derültség a szélsőbaloldalon.) Megjegyzem, hogy német alatt a magyar huszár mindig az osztrákot értette. Ez még 1867 előtt történt; azóta már sikerült a magyar fiukból kiölni ezeket a jó erkölcsöket, de neken van bizalmam hozzá,hogy a kétfejű sas, a német vezényszó, a Glotterhalte újra visszaoltják beléjük. Egészen csehül állunk, t. ház, magyar nyelvünk dolgában a hadseregnél, mert a mig sok tudós törte a fejét, hogy e különböző nemzeteknek fiait a művelt nyelvekből összetákolt egy olyan nyelvvel elégítsék ki, hogy minden nemzet a másikat megérthesse, de ez egyiknek sem sikerült, addig a közös hadsereg nyelvtudósai szerencsésebbek voltak e tekintetben, mert sikerült nekik egy olyan volapüköt összeállítani, melyet csak azok értenek meg, a kik a közös hadseregnél szolgáltak, de ember legyen az, a ki az ő kötelékén kívül azt megértse. A legszoIvorúbb a dologban az, hogy ez a kificzamodott nyelvjárás nemcsak a hadseregnél dívik, de ott elsajátítva, a magyar fiuk szerteviszik azt az országban, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és ma már tapasztaltam azt, hogy hazánknak legmagyarabb vidékein nem fényesítenek a szolgák csizmát, nem tisztogatnak a kocsisok lovat, hanem az egyik »subiczkol«, a másik »puczovál« vagy »puczol.« (Derültség a szélsobaloldalon.) Hát még ott a katonaságnál! Ott már reggel a kantinba megy »grammlit frustukolni« a baka, és az eltörött sarkantyúját a »piszmokerhez« viszi a huszár. Ha pedig »menázsi« idején az az ujoncz bádogszelenczéjével bemegy a konyhába a levesért, visszajövet már bizonyára »zupát« hoz a »sajkájában,« vagy pedig »generálmarsot« vagy »czakkumpakkot.« (Derültség a szélsobaloldalon.) Ennek a germanizáló befolyásnak következményei az oly esetek is, a milyennek szintén nem régen tanuja voltam egyik vidéki törvényszéknél. (Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldalon.) Midőn a törvényszéki elnök az egyik tanút felszólította, az »hier«-rel válaszolt neki. Mikor a hazafias érzésű elnök e miatt őt rendreutasította, azzal mentegetődzött a tanú: uram, hiszen most szabadultam ki a fogházból, 48 órát ültem azért, mert az ellenőrzési szemlén »jelen«-t mondtam; nem akarom, hogy újra bezárjanak, tudom, mi a regula, azért jelentkeztem így. Százszor és százszor el voltak már mondva, akárhányszor kinyomtatva azok a kívánságok, a melyeket a magyar nép mindenütt hangoztat az országban, de én azt tartom, hogy épen nem felesleges ezt mentül többet hangoztatni, (Ugy van ! Ugy van! a szélsobaloldalon.) hadd hallja ezt mindig mindenki, hadd olvassák mindenütt. (jiilénlc helyeslés a szélsobaloldalon.) Olyan ez, mint a Miatyánk, a melyet bár ezer esztendeje hangoztatunk, de azért mindig uj marad és mindig elmondjuk. (Élénk tetszés és helyeslés a szélsobaloldalon.) Azért bátor vagyok felolvasni egyik vidéki községnek a kívánságait, hogy a kinek talán eddig elkerülte volna a figyelmét, hadd vésse azt emlékezetébe. (Halljuk! Halljuk ! a szélsobaloldalon. Olvassa): »Minden téren, alakosság minden rétegében rohamos, általános az elszegényedés: (Ugy van! a szélsobaloldalon.) a földmMelő osztály, a magyar nemzet gerincze, betevő falatját kénytelen legkisebb áron eladni, pénzzé tenni, hogy a sokféle közterhet, adót, melyekkel el vagyunk árasztva, fizethesse. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Az iparos osztály tengődik, nyoIvorog, a kereskedelem pang; iparunknak itthon sincs piacza, (Ugy van! a szélsobaloldalon,) mert a lakosság s a középosztály szegénysége és a legkisebb mértékre leszállított igényei s szükségletei miatt fogyasztással nem erősítheti eléggé a hazai ipart, (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) melyet ezenkívül a külföldi, különösen a vámmentes osztrák ipar versenye is megtámad fejlődésében s életképességében. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) A középosztály a megélhetés ezen gondjaMal küzködik, — s így nyögünk, roskadozunk a sok közteher alatt s a nyoIvorgó milliók vállaira ujabb terheket készül rakni a m. kir. kormány uj katonai javaslatok előterjesztésével, melyek sok ezer dolgos kezet akarnak elvonni a polgári munkától s uj, de kiszámithatlan milliókat akarnak kisajtolni az adózó polgárok verejtékéből. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) « Azért azt kérik (olvassa): »Méltóztassék az ujonczok létszámának felemelése végett előterjesztett s annak nyomában a nemzettől sok millió korona újabb terheket követelő katonai javaslatokat az országgyűlés napirendjéről levenni. Egyben kifejezést adunk — úgymond — annak, hogy állíttassák fel az önálló magyar hadsereg, melynek magyar legyen a vezényleti s szolgálati nyelve; a magyar zászlók s katonai jelvények mellett a magyar himnuszt hozzák be; a magyar katonák s ezredek Magyarországban szol:>2>-