Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.
Ülésnapok - 1901-242
132 242. országos ülés 1903 április 1-én, szerdán. Hát, t. ház, abban, hogy ár. Ratiunak, az ügyvédnek, vagy ha jogász volt, a jogásznak, vagy ha festő volt, a festőnek, vagy ha tudós volt, a tudósnak elhunytakor a román kamara kondoleált özvegyének, azon semmi megütközni való nincsen. Hiszen az a kMáltságos helyzet megilleti a nagy tudósokat, a nagy művészeket, s általában véve a nagy embereket, hogy minden nép és minden ország és minden művelt ember tisztelettel hajoljon meg előttük, és alkotásaik előtt. De, t. ház, nekünk igen jelentékeny embereink haltak meg a legközelebbi időben. Meghalt Tisza Kálmán, a ki mégis a nemzet történelmére és sorsára jelentékeny befolyást gyakorolt, meghalt Szilágyi Dezső, a ki mégis az ország közvéleménye előtt tisztelet tárgya volt, meghalt a festők között Munkácsy Mihály, a ki mégis csak volt valaki azon a téren, a melyen mozgott, de sem Aurélián, sem G-radestiánu, sem a második, sem a harmadik nem kondoleált. Ratiu Jánosnak halála alkalmából azonban kondoleáltak. Hát ki volt ő? Feje és elnöke volt annak a román komitének, a mely Erdélyben szervezkedett, de, az erdélyi részeken innen is kiterjesztve működését arra törekedett, hogy Magyarország állami, politikai és nemzeti egységét feldarabolja. (Ugy van! a sz&söliáloldalon.) Egyelőre csak azt követelte, hogy Erdély elszakittassék az anyaország kebeléből, azonban ismeretesek azok a mapjiák, a melyek ugy Erdély, mint az anyaországnak jelentékeny részét, körülbelül a Tiszáig, nagy előszeretettel csatolják a leendő nagy román birodalomhoz. Hát ez a Ratiu igen közönséges, kalandor politikus volt, vagy politikai kalandor, a ki a nemzetnek, az országnak, a hazának és alkotmánynak nagy érdekeit egy utópisztikus fajpolitikának kMan ta feláldozni. Az a Rátiu lépten : nyomon bele is ütközött a magyar büntető-törvénykönyvbe; pedig abba nemzetiségi és politikai tekintetben vajmi nehéz beleütközni, még ha akarna is valaki. Az olyan engedékeny, olyan lágy, olyan puha és olyan homályos. De beleütközött abba is. Börtönt is szenvedett, kegyelmet is kapott, aztán meg újra börtönt szenvedett. Nohát, bocsánatot kérek, mikor ilyen ember hal meg és a szomszéd országnak a kamarái hMatalosan kondoleálnak ezen ember halálának, akkor sem ennek a kormánynak, sem a külügyi kormánynak nem lett volna szabad némán maradnia, szerénykedni és nagyokat nyelni. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Szerények vagyunk, nem követelünk, másoktól tűrünk, békességben élünk, senki sem készül ellenünk, senki ellen nem készülünk mi. Mi következik ebből a hadsereg szempontjából ? Következik az, hogy a kormány tegyen javaslatot a ház asztalára a hadsereg létszámának leszállítása iránt. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ez a logika, t. ház. A kormány azonban a logika fonalát nem szereti követni, hanem épen az ellenkezőjét csinálja. Akkor, mikor béke van, mikor nem készülnek ellenünk háborúra, mikor mi nem készülünk senki ellen háborúra, akkor a kormány a hadsereg létszámának és a katonai terheknek felemelését kívánja. Hát, t. ház, az európai politika szövetséges politika, Arra van felépítve, hogy van egy hármas-szövetség és van egy kettős-szövetség. HMatalosan is hirdetik, hogy sem az egyik szövetségnek, sem a másiknak támadó, háborús és hódító czélja nincsen. Sőt legújabban azt is kitalálták, hogy a kettősszövetség nem egyéb, mint kiegészítő része a hármas-szövetségnek, a melynek czélja épen az, a mi a hármas-szövetségé, tehát a béke. Ily körülmények között mégis a hadsereg létszámának felemelését kívánni a képviselőháztól: ez, t. ház, a többségnek azt a döntő szerepét, a mely őt rendes alkotmányos formák között megilleti, nagyon elhomályosítja, és nagyon ingataggá teszi. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon. Mozgás jobbfelöl.) Nem is gondolta meg talán a miniszterelnök ur, hogy mai vehemens felszólalása milyen ingataggá teszi a többség döntő szerepót, (Halljuk! Halljuk!) a midőn ő azon téves állítást oly nagy tűzzel és erővel utasította vissza, mint hogyha a katonai terhek emelését ő indítványozta volna. Széll Kálmán miniszterelnök : Nem ezt mondtam! Bartha Miklós: Hát, t. miniszterelnök ur, ha ön védi ezen álláspontot, ha szégyenli . . . Széll Kálmán miniszterelnök: De hiszen nem ezt mondtam, nem is szégyenlettem! Csak az ellentétet utasítottam vissza! Bartha Miklós: Hát hogyha a védekezést látja szükségesnek a miniszterelnök ur . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Nem védekeztem, csak kimutattam Lengyel Zoltán képviselő urnak, hogy az az ellentét nem áll, a melyet ő felállított. (Helyeslés jobb felöl. Mozgás a baloldalon.) Bartha Miklós: Én részemről ha nem is indítványozok valamit, de ha azt jónak tartom, és rám fogják, hogy indítványoztam, akkor magamévá teszem azt. (Élénk helyeslés és tetszés a bal' és a szélsöbaloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Micsoda ferdítés ! Magamévá tettem; védtem is, védem is, de az ellentétet nem engedtem felállítani. (Mozgás és zaj a szélsöbaloldalon.) Bartha Miklós: Ne hevüljön föl a miniszterelnök ur! . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Nem hevülök fel, de az elcsavarás ellen tiltakozom! Bartha Miklós: Azt mondanám, hogy a tény maga nem áll igy, azonban örülök, hogy rám fogják, mert az csak az én közéleti dicsőségemet fogja emelni. En igy fogom fel a dolgot. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök : Egészen mást mondtam ! (Egy hang jobbfelöl: Csűrés-csavarás!) De milyen !
