Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-241

116 242. országos ülés 1903 márczius 3l-én, kedden. nemzet gondolatairól helyesebb felvilágosítást adni az uralkodónak. (Ugy van! ügy van! a szélsöbalóldalon.) És ezzel szemben mit látunk? Látjuk, hogy azok, a kik az udvartól félrevonulnak, a kik attól egészen távol állanak, a kikkel az udvar nem törődik: az a magyar mágnás-világ. A magyar uralkodó, a magyar király körül — kMéve a kinevezett íunkczionáriusokat — sohasem találunk magyar embert, hanem az uralkodó körül mindig a régi osztrák szellemben nevelkedett főurakat látjuk, ezektől van telítve, ezektől van ellepve az uralkodó környezete, az egész udvar. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Már pedig. t. képviselőház, ebben a légkörben a magyarság számára virág nem fakad. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Ebben a légkörben a magyarság javára nem terem jó szó, nehéz is lesz a magyarság iránt jó érzelmeket kelteni. Távol van tőlünk az egész királyi udvar; mi csak hadügyi kérdéseknél találkozunk velük, mert a közös hadseregben azok mind magas katonatiszti állást foglalnak el és ennélfogva a mi filléreink is hozzájárulnak az ő jólétükhöz, az ő boldogulásukhoz. Hát, t. ház, ott vannak a titkos kezek, a melyek elidegenítik az uralkodót e nemzettől, és nem Magyarországon. Ez a nemzet sohasem volt illojális, csakhogy nem volt mindig csúszómászó. S ennek daczára, mikor itten egyetlenegy szó felhangzik a Grotterhalte ellen, vagy a mikor itten uralkodóról beszélnek, mindjárt felforgatással vádolnak bennünket, és ezt legkinosabban érzik azon közjogi funkcziónáriusok, a kik közel jutnak a királyhoz. Hát mutassanak nekem olyan országot, mint Magyarország, a hol 1867 óta a politikai választási küzdelmek óriási szenvedélye, a politikai választási harczok ^legnagyobb heve közepette sohasem fordult elő, hogy a választásokból kifolyólag királysértés, felségsértés történt volna, vagy bármely ily panasz emeltetett volna. A legnagyobb szenvedélyek között is mindig távol állott a támadásoktól az uralkodó személye. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) De, t. ház, miért nem is lehet illojalitáasal vádolni ezt a nemzetet? Nem lehet azért, mert ha Szent István koronájának viselője alkotmányosan uralkodik, akkor e nemzet hűsége az ő legerősebb vára, mert az ország szent koronája úgyszólván e nemzet lelkének a szentségtartója, a főhatalom egyik alanya. Ez uralkodik a magyar államban és a király ennek a hatalomnak csak kezelője. E nélkül nem lehet királyt koronázni, és ha ez elveszne, fennakadna a mi fogalmaink szerint a magyar állami élet, megbomlanék az alkotmány, megszűnnék a magyar királyság és sirba szállna a szabadság, a mely abból folyik, hogy minden magyar a szent korona tagja és igy hatalmának részese. (Helyeslés a szélsöbalóldalon.) Hát ez a politikai öntudat, hogy minden magyar alattvaló, minden magyar polgár a szent korona tagja, a szent korona hatalmának részese gjanánt érzi magát, ez a politikai tudat, mely sokakban egészen öntudatlanul él és szállt át mint érzelem apáról fiúra, a politikai érettségnek jele, ez a magyarázata a magyar nemzet évezredes alkotmánya fenmaradásának. Széll Kálmán miniszterelnök: Csak meg ne feledkezzenek róla! Pichler Győző: S azt a pártot, a mely a képviselőházban az ellenzéki pártok legnagyobb részét képezi, a mely büszkén vallja, hogy tagjai onnan küldettek be, azokról a színmagyar vidékekről, a hol a magyar faj többségben van, a hol a magyar faj a maga igazi romlatlanságában fennáll, mondom, azt a pártot, a melynek legnagyobb részét tisztán a faj magyarok ezrei bízták meg ebben a házban a magyar nemzet érdekeinek védelmével, jövőjének biztosításával, ez az érzés hatja át. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) S mi tudjuk, hogy a kik bizalommal megajándékoztak bennünket, azok a magyarság alapvetői ez országban, azok a magyarság fentartói, azok a legigazibb, legősibb magyar vidékek lakosai. Mi tudjuk, hogy ez a tiszta magyarság bizalommal, szeretettel, ragaszkodással, sokszor nélkülözéseknek és erőszaknak kitéve, őseitől átöröklött elveiért küzdve és harczolva, mindig kitartott a függetlenségi zászló mellett. S mikor látjuk, hogy ezek száma folytonfolyvást fogy, hogy a választók seregéből elszegényedés folytán különösen az utóbbi időben tömegesen kimaradnak; ha látjuk azt az igazi faj-magyar népet napról-napra nagyobb és nagyobb terhek alatt görnyedni; ha látjuk őket, a mint nap-nap után ujabb gondot, ujabb munkát, ujabb terket rónak reájuk s látjuk, hogy négyévi működése alatt semmiféle teherkönnyitéssel nem állt elő a kormány, a midőn jjedig arra a legszebb alkalma és módja lett volna; ha látjuk, hogy nemzeti érzéseinket, nemzeti aspiráczióinkat egyáltalában figyelembe nem veszik, hanem azt hiszik, hogy az ellenzék kifárasztva, munkájában elernyedve és meggörnyedve fogja derekát meghajtani: akkor igenis felébred e pártban az önérzet és öntudat, mert mi méltók volnánk e nemzet legnagyobb bizalmatlanságára, és méltó volna e párt arra, hogy megszűnjék, és hogy a nép megvetéssel forduljon el tőle, ha ilyen viszonyok között, a midőn ilyen a gazdasági és politikai helyzet Magyarországon, lelkére tudná venni azt, hogy a nemzetre ilyen túlságos súlyos terheket rárovó törvényjavaslatot magáévá tegyen. (Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Az ilyen törvényjavaslatok ellen az utolsó pillanatig küzdeni, az utolsó erőt is harczba vinni, és e harczban el nem csüggedni: ez jövője, ez kötelessége ezen pártnak. És én erősen meg vagyok győződve arról, hogy e párt ezen küzdelemben ki is fog tartani; meg vagyok győződve arról, hogy e párt küzdelmének tiszteletreméltósäga, e pártnak kitartása oda fogja önöket kény-