Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-241

242. országos ülés 1903 márczius 31-én, kedden. 109 is; természetes, hogy ha a fizetésemelés kérdése nem oldódott yolna meg, a czMillista sem emeltetett volna. És viszont, ha a tisztviselők évtizedes követelései siket fiilekre találtak volna, akkor a 18 millió czMillista 2 millióval való felemelése esetén a tisztviselők nem igen a függetlenségi pártot bántották volna, hanem velük igen gyatra helyzetbe jutott volna a szabadelvű párt. így tehát már volt egy junktim, a melyre egyszerűen reáutalok, a nélkül, hogy azt tovább fejtegetni akarnám. De hogy most azzal, hogy nem engedi a kormány a tisztviselőjavaslatot tárgyalni és ezt palám et publice hirdeti, semmi mást nem cselekszik, mint azt, hogy ellenünk akarja zuditani a tiszviselők nagy tömegét és reánk akarja hárítani azt a felelőséget, a mely őt terheli. A második presszió, a melyet a kormány gyakorol, már igazán kicsinyes; ez a 200 milliós beruházási kölcsön elő nem terjesztése. Ezzel az indulatokat és a szenvedélyeket ugyancsak nem csillapitja. Ezen eljárásával a kereskedő és iparos-osztályt akarja ellenünk zuditani, mert ugy okoskodik: Tisztviselő, kereskedő, iparos mind elitélik a függetlenségi pártot; a katonai osztály pedig amúgy is mindig ellene volt. így legalább önmaga mellett ilyen műúton némi hangulatot teremt, a mely látszólag a törvényjavaslatnak szol. De hát, t. ház, a tisztviselők iránt vagyunk annyi tisztelettel, hogy felteszszük róluk, hogy akkor, mikor arról van szó, hogy néhány ezer tisztviselő bamarább kapja-e meg a fizetésjavitást, vagy arról, hogy mi lesz a nagy gazdasági válsággal küzdő szegény, nyoIvorult milliók verejtékével, hogy akkor a magyar tisztviselőkben lesz annyi önérzet, hogy kMárják az időt és ne foglaljanak el olyan állást, vagy ne adják olyan hangulatnak tanújelét, a melylyel azt mondják, hogy ezt meg kell kapnunk minél előbb, ha mindjárt azok a milliók, a kik eddig is nyoIvorogtak és a kinek nem segítenek, — pedig rajtuk segítenek — ujabb terhekkel, véradóval, pénzáldozattal lesznek lenyűgözve. Kell, hogy a tisztviselői karban ennyi önérzet, ennyi gondolkodás, ennyi bölcs belátás és igazságszeretet legyen. Ez volt tehát, t. ház, a harmadik ok. És ha a miniszterelnök ur e három okot latba veti azokkal, a miket ő mond, a serpenyő a mi javunkra fog. mutatni és jogosulttá, igazolttá és helyessé teszi azt, hogy egy végleges, erős és kitartó harczot viseljünk e kormány ellen, a mely a törvényjavaslatot benyújtotta. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház ! Talán egy kissé bővebben is kitértem e kérdésre; talán bővebben is foglalkoztam e kérdés fejtegetésével, semmint az beszédem keretébe illenék, de a politikai helyzet mérlegelésénél nekünk számolnunk kell ma a közvélemény alakulásával is, és azért nem tartottam fölösleges munkának, hogy csekély erőmhöz képest némileg hozzájáruljak annak felderítéséhez, hogy a közvélemény buzgólkodjék ezután is e párt mellett ugy, a mint eddig tette és buzgalmában, lelkesedésében és fellendülésében haladjon el odáig, hogy győzelmének sikerét mi a közvélemény alakulásából, a közvélemény erős megnyilatkozásából kényszeritsük ki a kormánytól, (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) T. ház! A törvényjavaslat, a mely a ház asztalán fekszik, kMáló szakemberek által itt már megbiráltatott. Magam, a véderőbizottságnak egyik tagja lévén, a huzamosabb ideig tartó tárgyalások folyamán r hozzászóltam e javaslat érdemleges részéhez. Én ezúttal csak arra akarok utalni — és pedig egészen röviden — hogy hova vezetett a szabadelvű párt magatartása a közös hadsereggel szemben. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Oda vezetett, t. ház, hogy a közös hadsereg fogalma, a közös hadsereg elnevezése semmi más, mint egy magyarországi elkeresztelés. Kitűnt ez az ausztriai képviselőház és az urakházának megnyilatkozásából; láttuk, hogy ők közös hadsereget egyáltalában nem ismernek, ők csak egy osztrák hadsereget, egységes osztrák császári hadsereget ismernek és ez ellen sem emeli fel tiltakozó szavát a miniszter, csak beszéde végén, a magyarországi kollega kisegítésére, használja a »közös« kifejezést, hogy ez azután kibúvó legyen a miniszterelnök urnak, s hogy hMatkozhassak arra, hogy mit törődik ő azzal, hogy mit beszél Chlumetzky és a többiek, a hMatalos világ a közös hadseregről beszél, - jóllehet, ez az elnevezés csak egyetlenegyszer fordult elő báró Welsersheimb beszédének utolsó sorában, a hol jeleztetett is, hogy az általános tapsban a »közös« kifejezés már elveszett, azt egyszerűen csak ugy belecsusztatták. Azt hiszem, felesleges munkát végzek, ha önök előtt a közös hadsereg fogalmát fejtegetem. Egy bizonyos, s ez az, hogy a helyett, hogy előre haladtunk volna, a független magyar eszme, az önálló hadsereg felé, egy retográd irányt foglalunk el és ma már az »osztrák császári hadsereg« a fogalom, a mely nemcsak Ausztriában, de egész külföldön uralkodik és a »közös hadsereg* elnevezés csak egy magyar elkeresztelés, csak egy fikczió, a melyet nekünk kegyesen megengednek. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Én utalhatnék Deák Eerencznek a 65-ös bizottságban tartott kijelentéseire, utalhatnék arra, hogy olyan dolgokról, a melyek a magyar hadsereg jogosultságát érintették volna, soha nem volt szó, és hogy csakis az 1879-ik évi beszállásolási törvény ütött azon rést, de nem teszem ezt, mert hMatottabbak is, így Tóth János, Komjáthy Béla t. képviselőtársaim és többen, csekélységem is, eléggé kifejtettük azt már a véderőbizottságban és a múlt viták alkalmával. Csak rá akarok mutatni arra, hogy midőn ez a szellem uralkodik, akkor mi azt látjuk, hogy a törvényjavaslatnál bizo-