Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-236

364 256. országos ülés 1903 márczius 24-én, kedden. interpellácziót, tekintettel indokolásának terjedelmére, két órakor fogja a képviselő ur megtenni. Következnek a tegnapról maradt napirend előtti felszólalások, és pedig először Egry Béla képviselő ur. Egry Béla: T. képviselőház! Én is egyike voltam azoknak, a kik a függetlenségi pártkör ablakából, fájdalom, kénytelen voltam végignézni azt az embertelen, brutális, vadállatias mészárlást, a melyet a székesfővárosi m. kir. államrendőrség közegei Magyarország volt kormányzójának, a nemzet édes apjának, Kossuth Lajosnak halála évfordulóján békés polgárokkal szemben rendeztek és elkövettek. Mint szem- és fiiltanu szólalok tehát fel a tényállás felderítéséhez, t. képviselőház, — s mielőtt erre áttérnék — kénytelen vagyok röviden foglalkozni az igen t. miniszterelnök ur tegnapi beszédében tett egyik-másik kijelentésével, a melyek közül az egyik kijelentés mindazokra, a kik e tárgyhoz már eddig hozzászóltak, s azt még szóba hozni fogják, határozottan sértő. (Halljuk! Halljuk!) Az igen t. miniszterelnök ur tegnapi felszólalásában r a többek között azt mondotta (olvassa): »Én a múlt szombaton a magam részéről ebben a kérdésben nyilatkoztam, és megmutattam, bár a konklúziót nem vontam még le, hogy az éremnek van még egy másik oldala is, és megmutattam, hogy azoknak állítása mellett, a kik, bár jóhiszeműen, mint tanuk előadták a dolgokat, viszont hMatalosan megállapított adatok alapján más jelenségek mutatkoztak és a történt dolgok más színben állíttattak elő.« T, képviselőház! Az a kijelentés már magában véve. hogy jóhiszemüleg adjuk elő a dolgokat, reánk nézve sértő. Sértő azért, mert mi kijelentettük, hogy mindent hMen és becsületesen fogunk elmondani. Többet, mint a mit láttunk és hallottunk, nem mondunk ós csak saját tapasztalatainkat adjuk elő. Az a kifejezés pedig, hogy »jóhiszemüleg«, mindenesetre kétséget támaszt az iránt, hogy az általunk előadottak valók-e vagy sem, mert csak akkor lehet azt mondani valakiről, hogy jóhiszemű, ha az illető nincs biztos tudatában annak, hogy az, a mit állit, való. Én, t. képviselőház, ugy a magam, mint felszólalt és felszólalandó kéjjviselőtársaim nevében, a t. miniszterelnök urnak ezen inszinuáczióját a leghatározottabban kénytelen vagyok viszszautasitani. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) A mi pedig a miniszterelnök urnak azt a kijelentését illeti, hogy a rendőrileg megállapított tényállás a mi állításainkkal szembe van állítva, illetőleg, hogy ezzel azok megczáfolást nyernek, erre vonatkozólag legyen szabad csak annyit megjegyeznem, hogy én azon rendőri jelentéseknek abszolúte semmi értéket nem tulajdonitok. Azokat a rendőri állításokat a vádlottak mondják, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) a kik azzal vannak vádolva, hogy bizonyos tettet elkövettek, a melyet mindenesetre oly színben fognak feltüntetni, hogy a hátukat fedezzék és hMatalos állásukat megmentsék. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Pap Zoltán: Mi lesz Kudnayval? (Nagy zaj; felkiáltások a szélsőbaloldalon: Kitüntetést kap! Fel van-e már függesztve? Udvari tanácsos lesz!) Egry Béla: A t. miniszterelnök ur beszéde további folyamán azt is mondotta, hogy azok, a kik azon a zűrzavaros napon és estén ott jelen voltak és mindent látni és hallani véltek, nem láthattak és nem hallhattak mindent, mert emberi dolog, hogy az ember mindent nem láthat és mindent nem hallhat. Hát igaza van a t. miniszterelnök urnak abban, hogy mi nem hallhattunk és nem láthattunk mindent. Mert ha mi mindent láttunk és mindent hallottunk volna, akkor az a rendőri bünlajstrom sokkal hosszabb volna, mint a milyen hosszú most. (Élénk helyeslés a szélsobaloldalon.) De a mit láttunk, vagy mint a t. miniszterelnök ur mondja, véltük látni, azt nem mások vallomása utján mondjuk, hanem a saját tapasztalatunkból tudjuk, saját szemünkkel láttuk és saját fülünkkel hallottuk. Hogy nem láthattunk mindent, az természetes ; hiszen megmondotta tegnapi felszólalásában Lengyel Zoltán képviselőtársam is, hogy a mikor a »Pannoniá«-ban tanácskoztunk, egy háromtagú küldöttség jött hozzánk, a mely elmondta az Alsó-erdó'sor-utczában történteket, a mit mi szintén nem láttunk. Itt van az Eötvös Károly t. képviselőtársain által tegnap felolvasott két nyilatkozat; azon eseteket mi szintén nem láttuk. Avagy ott van Ballagi Géza t. képviselőtársunk öcscsének bántalmaztatása, a mely esetet hasonlóképen nem láttuk. De itt van, t. ház, egy a »Magyar Szó« mai számában megjelent levél a szerkesztőhöz, a melyet mi szintén nem hoztunk fel és a melyben elbeszélt esetet mi szintén nem láttuk. (Halljuk! Halljuk! a szélscibaloldalon.) Ez a levél következőképen szól (olvassa): »Igen tisztelt szerkesztő ur! Feldagadt arczczal ós összetört tagokkal állok a szerkesztő ur elé, hogy elpanaszoljam, hogy mi haszna van annak, a ki az Erzsébet-körut 35. szám alatt lakik, vagyis ott, a hol a függetlenségi és 48-as pártkör van. Tegnap este mint békés polgár haza tartok 10 órakor; alig hogy a kapu elé érek, jönnek a rendőrök, maguk előtt hajtva a népet. Gyorsan becsengetek, de, daczára a csengetésnek, a kajDu nem nyílott meg, és a másik j>illanatban már olyan egy sujtást kaptam egy hatalmas rendőrököltől, hogy szájam, orrom és szemem vérbe borult. Kettő megfogott; a harmadik oly csapást mért a kardlappal a fejemre, hogyha nincs tényleg oly kemény kálvinista koponyám, hát akkor ma már máshol borogatom fájós tagjaimat. De ez nem elég, kitámolyogtam a kocsi-