Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-230

194 230. ofszagos ütés 1903márczius 17-én, kedden. széről Európában a törökök ro fására nem fog hódításokat tenni. Hogy ebből mi következett, azt tudjuk. Jött a háború. Láttuk keresztülvornilni az orosz önkénteseket, láttuk bevonulni az orosz seregeket, a melyek természetesen legyőzték a gyengébb török hatalmat és mindennek az eredménye a san-stefanói szerződés lett. Ha Salisbury meg nem jelenik akkor Konstantinápoly előtt az angol flottával, ugy ma a czár székel a Yildiz-kioszkban. Ha Beaconsfield a berlini konferenczián, a midőn Bismarck már kiegyezett Gorcsakovval s megállapodott vele a teendő módosításokban, el nem megy Andrássyval Bismarckhoz és ki nem jelenti, hogy : ba holnapig ezeket a feltételeket el nem fogadják, ugy estére elutazunk és ez a háborút jelenti, akkor ismét nem jön létre az a berlini szerződés, a mely ma törvényeink között foglal helyet. Ha Andrássy látván azt, hogy az ő egyezsége Oroszországgal teljesen ki van játszva, nem fenyegeti meg Berlinben Oroszországot azzal, hogy seregeinket mozgósítja és az akkor már a Balkánon elgyengült orosz seregeket hátban támadja, akkor ismét nem kapja meg azokat az engedményeket, a melyek megmentették Magyarországot attól, hogy déli határainkon az orosz hatalom foglaljon helyet. Miért hozom én ezeket ma fel ? Azért, mert ennek párhuzamát látom azokban az utazásokban, a melyeket 1897-ben tett Groluchowski, midőn elkísérte ő Felségét Szent-Pétervárra, párhuzamát látom abban az egyezségben, a mely ott a Balkán-félszigetre nézve létre jött, azokban az egyezségekben, a melyeket Lambsdorff kötött Bécsben á la Beichstadt és azon titkos egyezségben, a melyet Olaszországgal kötöttünk a Balkán-félszigetre nézve. Szóval léteznek titkos szerződések, a melyek a jelen helyzetre vonatkoznak, a melyek a legközelebbi években lesznek megvalósítva és nagyon félő, hogy ezekből a szerződésekből, — mondják ezt a túloldalon is és elismerem én is — olyan helyzetek származhatnak a Balkán-félszigeten, a melyek elkerülhetetlenül maguk után vonják a fegyveres beavatkozást. Mert mindenki tudja, — teljesen elhiszszük azt, a mit a miniszterelnök ur felelősége tudatában kijelentett —- hogy nekünk semmiféle szándékunk sincsen ilyen agresszív politikára. A helyzet ezt mégis magával hozhatja. Kérdem azonban: ok-e ez arra, hogy mi ezeket a javaslatokat elfogadjuk ? Ezek az egyévre szóló, vagy akár a több évre szóló javaslatok causalis nexusban vannak-e a balkánakcziók eshetőségével? Mikor Oroszország bevonult Bulgáriába, 200 és egynéhány ezer emberrel vonult be; miért nem többel, hogy a török hatalmat egyszerre letiporja? Mert a Balkán félsziget viszonyai olyanok, hogy nagy hadsereggel ott operálni nem lehet; ott a vasút-rendszer nincs kiépítve, az élelmezés igen nehéz, nagyobb sereggel oda bevonulni tehát nem lehet, mint annyMal, a mennyit az illető hatalmasság hazulról el tud tartam. Másik ok pedig a Balkán terepviszonyai, népviszonyai; ott mindig guerilla-háboruk folynak, ilyen kis háborúk pedig nem követelnek milliónyi katonaságot. A mikor bevonultunk Boszniába, egy hadtesttel tettük. Most, mikor arról van szó, hogy Maczedónia miatt mozgósítani kell, olvassuk, hogy három hadtestet akarnak mozgósítani. Miért? Mert három hadtest, vagyis 120.000 ember akkora hadsereg, hogy a Balkánon, ha csak nem akarjuk az egész Balkánt elfoglalni, teljesen elégséges az operálásra, mert többet ott alkalmazni alig lehet. Nincs-e nekünk elég nagy hadseregünk arra, hogy a Balkánon aktM politikát követhessünk, ha erre szükségünk van ? (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Mi késztet bennünket arra, hogy a hadsereget százezrekkel és százezrekkel szaporítsuk, mikor a két monarchiának egész Balkán-politikája csak egy kis sereget igényel, eltekintve attól a diplomácziai vonatkozástól, hogy mindig fogunk találkozni más államokkal is, a melyekkel a kooperácziót úgyszólván alig lehetséges kikerülni? (Tetszés balfelöl.) Visszatérek a magyar nagyhatalmi politikára. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Mindenekelőtt konstatálom, hogy nekünk nemzeti, faji érdekeink a szűkebb Magyarország határain túl nincsenek. Hiszen Horvátországban behoztuk a horvát állami nyelvet még a honvédségnél is. Molnár Jenő: Még az útlevelekre is! B. Kaas Mor: Még az útlevelekre is! Kubik Béla: Széll Kálmán dicsősége. B. Kaas Mor: Mit keresünk mi magyar fajpolitikát Boszniában, vagy akárhol a határon túl ? Rakovszky István: G-alicziában! B. Kaas Mor: Nincsenek nekünk egyéb fontos politikai érdekeink ? Nekünk igenis a Duna völgyén egész a Fekete-tengerig, Boszniában, mindenfelé vannak oly erős politikai és gazdasági érdekeink, stratégiai érdekeink, a melyek részünkre a magyar nagyhatalmi politikát indokolttá teszik. Mi nem mondtunk le arról, hogy mi ott befolyásunkat érvényesítsük. Én itt ezekkel szemben hMatkozom Kállay Bénire. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon. Zaj a jobboldalon.) Szüllő Géza: Lehet, hogy a főnökük lesz! B. Kaas Mor: Emlékszem az ő akadémiai székfoglaló beszédére, a melyben nagyon ékesen kifejtette, hogy Magyarország Kelet és Nyugat határán az az összekötő kapocs, a mely- a nyugati kultúrát keletre viszi, és a mely itt a Duna völgyében uralkodó poziczióval kell, hogy bírjon. ugyanez a Kállay Béni lett utóbb KeletRuméliában Európa biztosa, most bosnyák bán . . . Molnár Jenő: Alkirály! B. Kaas Mor: . . . vagy alkirály. És mit látunk? Vájjon Boszniában a magyar befolyást