Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-230

230. országos ülés 1903 márczius 17-én, kedden. 191 seregre vonatkozólag. Mindezen törvényekben meg van óva a Felségnek a hadseregre vonatkozó hatalma és befolyása. Másrészt természetes is, hogy ezek a jogok és ezek a befolyások alkotmányosan lévén gyakorlandók, magunknak, a népképviseletnek is fenn vannak tartva és azokon semmit sem lehet változtatni abszolút akarattal, sem ugy, hogy az ilyen túlkapások ne ütközzenek a nemzet törvényes képviseletének mérlegelése, esetleg ellenszegülése körébe. Mindezek a törvények, melyeket a hadseregre vonatkozólag felhoztam, a magyar törvényhozás és a magyar király között köttettek. Mi következik ebből? Az, hogy mindezekbe Ausztriának és az osztrák törvényhozásnak, kormánynak semminemű befolyást nem engedhetünk, (Helyeslés halfelöl.) Sajnos, hogy az ellenkezőjét tapasztaljuk nagyon gyakran a gyakorlatban. Hiszen már most is hallottam, hogy ezeket a törvényjavaslatokat el kell fogadni, mert a íteichsrath elfogadta s Ausztriában már törvényekké váltak, azokon tehát már változtatni nem lehet. Ilyen argumentumokkal ha magyar emberektől Magyarországon találkozom, valóban megütközöm a közjogi érzésnek elzüllésén. (Igaz! Úgy van! a szélsobalóldalon.) Farkas Ábrahám : Ezt még nem mondták itten ! B. Kaas Mor: Mondták Bécsben, mondták a Reichsrathban, mondta Welsersheimb. Szavait idézhetném, elhoztam . . . Rakovszky István : Halljuk a szavakat, hadd lássák! B. Kaas Mor: Az osztrák honvédelmi miniszternek hires nyilatkozata, melyet a császárra való hMatkozással tett, az, hogy »a kormány a hadsereg egységére vonatkozólag tudatában van kötelességének, hogy fentartsa a törvényes elvet, mely szerint minden, az összes hadseregre vonatkozó rendelkezés a vezérlet és belső szervezet körül kizárólag a császárt illeti.« Hogy ez mind Magyarországra vonatkozott — a császár szóval itt nem bíbelődöm — az köztudomású, hiszen az akkori beszédek, a három pártvezér nyilatkozata egyenesen ide czélzott, tehát nem vonható kétségbe, hogy itt a közös hadseregre nézve olyan jogokat formálnak Ausztria részére, hogy joguk van tiltakozókig fellépni az ellen, hogy Magyarország bármit is változtasson azokon az intézményeken, a melyek a közös hadsereggel kapcsolatosak, az osztrák törvényhozás beleegyezése nélkül. Ez az, a mi ellen itt tiltakozó szavak hangzottak fel tegnap is Bolgár Ferencz t. képviselőtársam részéről és én ezt örömmel veszem, mert nekem az a meggyőződésem — és azt hiszem, az mindnyájunké, — hogy valamint a pragmatika szankczió és a 67-iki törvényhozás, ugy mindezen, a honvédelemre, a véderőre vonatkozó törvények egész sorozatukban kizárólag Magyarország törvényhozása és királya között köttetvén, az osztrák kormányoknak, államférfiaknak és udvari embereknek, szóval mindazoknak, — még a közös minisztereknek is — beleszólását kizárják. Miért zárják ki a közös minisztereknek is beleszólását? Azért, mert a közös miniszterek sem jöhetnek ide törvényjavaslatokkal. Ide bárminő törvényjavaslattal, a mely a véderőre vonatkozik, kizárólag a magyar minisztérium jöhet, tehát ezeket a törvényjavaslatokat is kizárólag a magyar minisztériumtól vettük át, kizárólag a magyar minisztériumnak szavazzuk vagy nem szavazzuk meg. Nekünk tehát itt olyan lojalitási érvekkel, a melyek kMül esnek ezen alkotmányos kereten, eló'állani nem szabad. (Helyeslés a baloldalon.) De kérdem, honnan van az osztrákoknak, különösen a katonatiszteknek és a legfelsőbb katonai köröknek az a merész felfogása, a mely homlokegyenest ellenkezik Magyarországnak ilyen módon körvonalozott törvényes jogával, alkotmányával ? Ok ezeket a törvényeket nemzetközi szerződéseknek és a fejedelem abszolút jogának tekintik, szóval ők Magyarországot az osztrák provincziáknak nívójára tartják sülyeszthetőnek. Ennek gyakorlati okát tegnap Bolgár Ferencz magyarázta meg. HMatkozott a katonai nevelésre, fejtegette, hogy a nemzeti párt évek hosszú során át a katonai nevelésre fektette a súlyt, mert ettől várta a hadsereg szellemének átváltozását, egyben hozzá tette, hogy elvileg megkaptuk, a mit kívántunk a Ludovika-Akadémiában, így tehát meg lehetünk elégedve. Az elvekről nem vitatkozom, mert ebben neki teljesen igaza van. Azt sem tagadom, hogy abban a törvényben vívmány van s én Ausztriával szemben ugy vagyok, hogy minden legkisebb dolgot, a mely Magyarország jogának és érdekének elismerésére és érvényesítésére való, szívesen elfogadok ; ellenben minden lépést, a mely Magyarországot hátraveti, jogában, erkölcsében, érdekeiben sérti, erélyesen és egyetemlegesen visszautasitandónak tartok. (Helyeslés a baloldalon.) Az a katonai nevelés — eltekintve azon csekély haladástól, a melyre Bolgár Ferencz hMatkozhatott — még nagyon fogyatékos, mert a közös katonai nevelőintézetekben még nagyon távolállunk attól, hogy akár a magyar nyelvnek, akár a magyar jognak, akár a magyar történelemnek, - itt a Magyarországon levő intézetekről beszélek — érvényt tudtak volna szerezni. Azok a katonatisztek pedig, a kik most a közös hadseregben uralkodó szerepet visznek, azok mind egy régebbi korból származnak, és mit tanultak azok? Kezemben van néhai Bárczay Oszkárnak, a magyar hadi tudományok érdemes művelőjének egy czikke, a melyben ismerteti azokat a tankönyveket, a melyeket a közös katonai nevelőintézetekben használnak, a melyeket tehát az összes tisztikar, még a magyar származású tisztek is ugy fogadtak el, mint igazságot. (Halljulc! Halljuk! balfelöl.) Pl. Carl Sonkbar von Innstädten, k. k. Gene-