Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.
Ülésnapok - 1901-228
140 228. országos ülés 1903 márczius lb-én, szombaton. más szomorúan fényes elégtételt szolgáltatott a magyar ellenzéknek. Ma már a proprie fassio erejével van megpecsételve, hogy a hadsereg ma is német, birodalmi és császári, (ügy van! a szélsobaloldalon.) A tényeknek ez a leplezetlen bevallása nagy fordulatot adott ennek a vitának. Az, a mi a vallomásban a múltra vonatkozik, okulásra hM fel minket; a vallomásnak az a része, a mely a jövőre^ való szándékot jelanti be, tettekre Széllt fel. (Elénlc helyeslés a szélsobaloldalon.) Logikai kényszerűséggel folyik tehát, hogy a magyar parlament a bécsi urakházában történtek után nem elégedhetik meg azzal, hogy a kormány ezt a javaslatot visszavonja, hanem okvetlenül kell, hogy a védekezés álláspontjára helyezkedjék, hogy törvényi és intézményes rendszabályokat követeljen a törvénytelen állapot megszüntetésére. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) A történtek után, hacsak rövid időre is, eltűrnők a vallomásban foglaltakat, egyértelműnek vennék ezt az állapotokba való belenyugvással. Ha tétlenül néznők ezt, eddigi argumentumaikhoz rövid idő múlva ujabbat csatolnának, azt t. i., hogy nekünk ez mindig tetszett, hogy mi ebbe beleegyeztünk. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) A bécsi urakházában ez a vallomás az uralkodó akaratának pecsétjével és tekintélyével történt. Ne feledjük el, hogy a magyar nemzet akkor, mikor a monarchikus államformát elfogadta, elfogadta annak konzekvencziáit is, vagjás azt akarta és azt kívánta, hogy az államfő legyen az az érinthetetlen pont, a melyhez a pártküzdelmek hullámverése fel nem ér. És ime, az osztrák urakháza mégis az uralkodó akaratát érvényesitette ellenünk argumentum gyanánt. Kérdem a t. ház igazságszerető tagjait, nem az osztrák urakháza volt-e az első, a ki az uralkodót a mostani vitába belevonta? (Ugy van! a szélsobaloldalon.) A confessio vindoboniensis más jelentőséggel is bir a vitában. Egyenesen megváltoztatta a vita főtárgyát. Gr. Tisza István t. képviselőtársunk ugyanis ugy állította fel a tételt, hogy elsősorban arról van szó, vájjon van-e szüksége a magyar nemzetnek arra, hogy ez a monarchia, a melyhez tartozunk, elsőrangú katonai hatalom legyen? 0 azt állítja, hogyha bizonyítékai után arra a kérdésre igenlőleg felelhet: akkor ezzel voltakép eldöntötte a vita tárgyát és az, hogy a hadseregnek mai szelleme kielégitő-e vagy sem, csak másodsorban jön tekintetbe % (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Én nem hiszem, hogy gróf Tisza István képviselő ur a bécsi vallomás után is fentartaná ezen állítását, mert hiszen a bécsi vallomásban rejlő tényekben mindenekelőtt egy nagy törvénysértés, másodsorban pedig egy közveszély foglaltatik. De ha ez így van, akkor önmagától következik, hogy megelőz minden egyebet és döntővé válik az a kérdés: szabad-e és megengedhető-e az. hogy a magyar törvényhozás további áldozattal gyarapítson és megerősítsen egy oly intézményt, a mely nemcsak hogy a nemzet jogosult törekvéseinek meg nem felel, hanem egyenes ellentétben áll — éspedig bevallottan ellentétben áll — a jelenlegi magyar törvényekkel, azokkal a törvényekkel, a melyeket szövetségesünkkel megállapítottunk. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) A bécsi beismerés után elsőnek ezt a kérdést kell eldönteni, t. képviselőház, mert nem kell vitatni, hogy egy birodalmi, egy császári és egy német hadseregben, a melyet a magyar alkotmányhoz való eskü sem köt, közveszély rejlik, mely akkor fordittatik a magyar nemzet ellen, a mikor mi itt erősebb hangot találunk használni, mint a minőt odafönn megengednek. Gr, Tisza István t. képviselőtársam sietve hagyja el mindezeket a kérdéseket, és én nem akarván polémiámnak objektMitását még csak azzal sem csökkenteni, hogy sorrendet változtatok, mindenekelőtt végezni fogok azzal, a mit ő elsőnek felhozott. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) T. képviselőház! Én a leghatározottabban kétségbe vonni vagyok kénytelen azt, hogy a magyar és osztrák kettős monarchiának érdekei és czéljai azt követelnék, hogy nagyhatalmi katonai politikát kövessünk. (Ugy van! a. szélsőbaloldalon.) A nagyhatalmi igényeknek igazolására gróf Tisza István t. képviselő ur elsősorban a szomszéd államok példáját hozza fel, azt a 14 év alatti fegyverkezést, a melyet más államok feltüntetnek. Őszintén sajnálom, hogy ez az összehasonlítás véletlenül ezen a téren történt és nem azon a téren, a mely szocziális és gazdasági haladást jelent és sajnálom, hogy gróf Tisza István képviselő urnak nem ott jutott eszébe az összehasonlítás, a hol a nemzeti hadseregről van szó. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Az ő argumentácziójára elmondhatjuk, hogy ha valahol, ugy itt alkalmazható a latin közmondás: si duo faciunt idem, non est idem. Ha Németország és Erancziaország, meg Oroszország, legutóbb pedig Anglia szintén fejlesztik hadi erejüket, azok mindegyikének megvan a maga mélyreható politikai és közgazdasági jelentősége. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) A két első, t. i. Németország és Erancziaország kellett, hogy párhuzamosan haladjon, de állítani nem lehet, hogy a német-franczia fegyverkezés a kettős monarchia ellen irányulna. Hiszen a rMalitás lokalizálva van Elszász-Lotharingiára. De ha e két országnak dolgát figyelmen kMül hagyjuk is, és a többi nagyhatalmakra tekintünk, kétségtelenül meg kell állapitanunk, hogy ezeket öntudatos czélok hajtották a nagyhatalmi politika felé. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Az első czél a gazdasági gyarapodásnak, a gazdasági megerősödésnek czélja, a területek szerzése azért, hogy ipari termékeiket elhelyezhessék. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Azoknál a nagyhatalmaknál a nagyhatalmi
