Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-227

136 227. országos ülés 1903 márczius 13-án, pénteken. alkalmazkodjunk a kor megváltozott követelményeihez? (Tetszés a szélsőbaloldalon.) Már pedig a kor szükségszerű követelménye az, hogy a régi, elavult intézményeket ujakkal cseréljük fel. Ez az én nézetem a fölvetett kérdésre nézve és azért, a midőn azt a ház figyelmébe ajánlom, annak támogatására azt is fölemlítem, hogy az ilyen intézkedés, a mely, a ma még a nemzettől elkülönített, távol álló katonaságot ahhoz közelebb hozza, azzal szervi kapcsolatba helyezi, sokkal alkalmasabb arra, hogy a hadsereget egységessé tegye; (Igaz ! Úgy van ! a szélsobaloldalon.) a nemzettel egy testet és egy lelket képező hadsereg pedig sokkal vitézebb lesz arra, hogy zászlaját győzelemről-győzelemre vigye. (Igaz! TJgy van! a szélsobaloldalon,) Mondom, t. képviselőház, felfogásom szerint e czél elérésére ilyen intézkedések sokkal alkalmatosabbak, mint pl. a német vezényszó. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Kijelentem a t. képviselőháznak ismételten is, hogy a törvényjavaslatot általánosságban sem fogadom el. (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon. Egy hang a jobboldalon: Hol a határozati javaslat ?) T. ház! Én is azok közé tartozom, a kiket a honvédelmi miniszter ur — sajnálom, hogy nincsen jelen — legutóbbi felszólalásában valótlanságok terjesztésével vádolt. (Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldalon.) Hát, t. ház, én a honvédelmi miniszter urat tetőtől talpig gavallér embernek tartom. S ha itt volna a honvédelmi miniszter ur, egyenesen hozzá intézném a kérdést, hogy vájjon megtisztelő-e az egy egyénre, ha róla azt mondják, hogy valótlanságot terjeszt. Én feltétlenül azt hiszem, — és gondolom, minden t. képviselőtársam ebben a meggyőződésben van — hogy az nem megtisztelő. (TJgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Én, t. képviselőház, az én meggyőződésemet és egyéni érzelmeimet alávetném ennek a meg nem tisztelő kifejezésnek; én ezt szeretném viselni az adott esetben. (Halljuk! Halljuk ! a szélsobaloldalon.) Nevezetesen a felhatalmazási törvény tárgyalásakor azt mondottam egy rövid felszólalásomban, hogy ha az ember a közös hadseregből hazaérkezett bakákat, huszárokat és általában közlegényeket, a kik mint tartalékosok jönnek haza, megkérdezi, hogy hol szolgált, akkor — a ki figyelemmel kiséri — tapasztalhatja, hogy az illető nem azt fogja mondani, hogy a közös hadseregben szolgált, vagy hogy a magyar királyt szolgálta, hanem azt fogja mondani: »Az osztrákoknál szolgáltam! Osztrák katona voltam. Én az osztrák császárt szolgáltam.« (TJgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Erre mondta a t. honvédelmi miniszter ur, hogy ez telMér valótlanság. Mondom, én szeretném a valótlanság bélyegét ez esetben elviselni, mert igazán szeretném, ha ez nem igy volna; hiszen akkor nem volna sem császári hadsereg, sem osztrák hadsereg; azonban nem lehet. Azon húsz esztendő alatt ugyanis, melyet a közigazgatási pályán töltöttem, (Éljenzés a szélsobaloldalon.) más tapasztalatokat^ szereztem. Én a honvédelmi miniszter ur megjegyzésére a világért sem azt mondom, hogy ezzel az én álláspontommal szemben ő állított valótlanságot, hanem azt mondom, hogy neki alkalma sincs ezt tapasztalni, (TJgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) és hogy ő rosszul van informálva, mert ezt csak a népéletben lehet tapasztalni. (TJgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Vannak a túloldalon is közigazgatási tisztviselők, ők, azt hiszem, igazat fognak nekem ebben adni. Én két kérést intézek ebből kifolyólag a honvédelmi miniszter úrhoz. Az egyik az, hogy tartsa nagyobb tiszteletben jövőre azt a tapasztalatot, a melyet kisemberek, mint a milyennek magamat is tekintem, a közigazgatás hosszú szolgálatában szereztek. Másodszor arra kérem, tegyen intézkedést — hiszen módja, hatalma van rá — hogy a jövőben ehhez hasonló tapasztalat szerezhető ne legyen. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A tárgyalás alatt levő törvényjavaslat a honvédség ujonczjutalékát is fel akarja emeltetni 3000 fővel. Sok szó esett már e ház tanácskozásai alatt arról a kérdésről, miért tartozik a magyar királyi méneskar állománya a közös hadügyminiszter hatáskörébe, miért nem vétetik onnan ki és miért nem helyeztetik át a honvédelmi miniszter fenhatósága alá. Mikor erről szó volt itt e házban, én még nem voltam tagja e háznak, de figyelemmel kisértem a tárgyalásokat és azt az ellenvetést olvasiam a honvédelmi miniszter ur részéről, hogy ennek tulajdonkcpen semmi akadálya nincsen, de nem valósitható meg azért, mert a honvédségnek kicsi az ujonczjutaléka s nincs benne elegendő mesterember, nincs benne elegendő erős ujoncz, a ki a méneskarhoz szükségelt, a mint magát a honvédelmi miniszter ur ki szokta fejezni, emberanyagot szolgáltassa. Én azonban ezt sem vonom kétségbe, de itt megint szomorú tapasztalattal állok elő. Lehet, hogy erre is azt mondja a honvédelmi miniszter ur, hogy ez valótlanság, de mindegy. Egyéni tapasztalat, velem történt, tehát elmondom. (Halljak! Halljuk!) A méneskar a maga közigazgatási szervezetében tudvalevőleg a földmMeíésügyi miniszter rendelkezése alatt áll és csak fegyelmi, előléptetési, belszervezeti szempontból áll a hadügyminiszter rendelkezése alatt. A földmMeíésügyi miniszter a maga könyveit a fedeztetésekhez készen adja. Én a múlt alkalommal jelen voltam ilyen vidéki fedeztetési állomáson és fedeztettem ott egy kanczát. A dijak megfizetésekor az állomásvezető szakaszvezető megkérdezte tőlem az adatokat a lóra vonatkozólag és a mint bemondtam, feljegyezte azokat. Üresen hagyta azonban azt a rovatot, melynek czime: »a kancza tulaj-