Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-227

Í20 22/. országos ülés Í903 márczius 13-án, pénteken. selőház, inegrenditőleg hat reánk, a midőn azt látjuk, hogy az országnak ezen nemes mozgalmára felhangzik a régi históriának sötét lapjain szereplő antidinasztikus tüntetés gyanúja, a mely a régibb időben antidinasztikus összeesküvésnek neveztetett. Csak néhány napja folyt le előttünk az antidinasztikus tüntetés sötét gyanújának igazán mindnyájunkra a legnagyobb benyomást gyakorló jelensége, oly férfiú tettének meggy anusitásával, mint Zichy Jenő, a mi mindnyájunkat igazán, fájdalmasan érintett. Ha nem tudnám, hogy hiszen ez nem uj dolog, hiszen ez mindig megújul, a midőn a nemzetnek törekvései nyíltan kifejezésre jutnak, csodálkoznám rajta. De históriánk során ez mindig megújult. (Igaz! JJgy van! a szélsöbaloldalon.) Ott voltak a 40-es évek ifjai, a Martinovicsok, Zrínyiek. Frangepánok, ezek a vértanú-halált szenvedők mind antinasztikus összeesküvők voltak ? A XVI. század vége felé a hires Dobó István, a ki dicsőségével irta be nevét a történelembe, szintén ilyen antidinasztikus összeesküvés gyanújának áldozatává lett. 1572-ben a három sógor: Dobó István, Balassa János és Bocskay István sűrűen találkoztak egymással. Akkor már a nemzet kebelében kitört a fájdalom a német katonáknak az országban történt viszszaélései folytán. B három sógor ellen, a kik találkoztak és a kik valószínűleg fájdalmuknak kifejezést, is adtak, e három sógor ellenében kiadatott az elfogatási parancs. Dobó István, az egri hős, a bécsi börtönben három esztendeig volt elzárva antidinasztikus összeesküvés vizsgálata alatt; három esztendő múlva, midőn már elbetegesedett a börtön levegőjében, midőn látták azt, hogy már rövid idő múlva meg fog halni, márczius havában kieresztették és április havában Dobó István befejezte földi pályafutását, íme, a hősök is igy szenvedtek az antidinasztikus összeesküvés gyanúja alatt. S ime, az antidinasztikus tüntetés vádja ma is felhangzik közöttünk. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Nem sikerült! Szederkényi Nándor: A t. honvédelmi miniszter ur nem tiltakozott az antidinasztikus tüntetés ellen, nem mentette ki a megvadultakat. A szerencse csak az, hogy most van sajtó és most van képviselőház, mert ha a múlt században vádolták volna meg gróf Zichyt antidinasztikus tüntetéssel, akkor e gyanú miatt börtönbe hurczolták volna őt, vérpadon halt volna meg, és a t. honvédelmi miniszter ur, mint az akkori tanácsosok, egy lépést sem tett volna megmentésére. A .nemzet a kormány álláspontja előtt meghajolni soha nem fog. Miként is hajolna meg, mikor annak igazságát semmMel sem bizonyították nemcsak, de az önök beszédei a helyzetet még sokkal rosszabbá tették. Önök Ígéreteket tesznek, egy végre nem hajtott királyi rendeletre hMatkoznak, hogy azt végrehajtják. Ilyesmit csak olyan képviselőházban lehet tenni, a hol egy gerincznélküli többség létezik. (Tetszés a szélsöbaloldalon.) Nincsen Európának olyan parlamentje, a hol egy kormány azzal merne előállani, hogy van egy harmincz évvel ezelőtt kiadott királyi rendelet, a mely még ma nincs végrehajtva, mert erre minden parlamentben azt mondanák, hogy nem, önök azt nem fogják végrehajtani, hanem üljenek a vádlottak padjára és számoljanak az országnak azzal, hogy miért nem hajtották azt végre. Természetes, a honvédelmi miniszter ur ezt kedélyesen fogadja, mert hiszen nyugodt lehet benne, hogy a többség őt nem fogja felelőségre vonni. De a honvédelmi miniszter ur esküt tett a királynak, hogy rendeleteit végrehajtja. Hát mint a kormány tagja teljesítette-e azt a kötelességót, hogy azt a rendeletet, a melyről tudta, hogy van, végrehajtsa? B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Nem tudtam! Beőthy Ákos: Elég hiba! (Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) Szederkényi Nándor: A honvédelmi miniszter ur vallomása épen kapóra jön, mert épen arra akarok rátérni, hogy mi abban a szerencsétlen helyzetben vagyunk, hogy azt hiszszük, hogy ez a törvényjavaslat és általában a hadszervezetre vonatkozó intézkedések a kormány tényei. Pedig a t. kormány mindezekről csak annyit tud, mint a mennyit mi; hamarabb tudja, az igaz, mert előbb kapja meg Bécsből, mi pedig későbben tudjuk, mert későbben hozzák tudomásunkra. íme, itt van a példa. Követeli tőlünk az ujonczlétszám felemelését és ezen alkalommal a honvédelmi miniszter ur beismeri, hogy ő a hadszervezet belső ügykezelését nemcsak hogy nem ismeri, de azt sem tudja, hogy ebben az irányban micsoda rendeletek bocsáttattak ki. Es most a t. honvédelmi miniszter ur bead egy törvényjavaslatot, a védtörvény legfontosabb részének módosítására nézve! Hát akkor nem tudja, hogy mit cselekedett, mert a hadszervezet belsejébe betekintése nem volt, mert a honvédelmi miniszter ur megmondotta, hogy ilyen fontos rendeletet nem ismer. És most a honvédelmi miniszter ur előáll és a hadszervezetre vonatkozó törvényjavaslatot benyújtja, Hát akkor, hogy fogadhatjuk mi el e törvényjavaslatot, a mikor mi itt hiába beszélünk a honvédelmi miniszter urnak, a ki a hadszervezetről csak annyit tud, a mennyit én; a mikor mi hiába igyekszünk kapaczitálni a honvédelmi miniszter urat, vagy a kormányt, mert az csak annyi, mint falra borsót hányni? Pedig nekünk tulajdonképen kapaczitálnunk kellene őket. (ügy van! a szélsöbaloldalon.) Azok, a kiktől mi azt várjuk, hogy szavainkat meghallják, nincsenek itt, ugy, hogy mi elmondhatjuk, a mit a muszka paraszt mond, hogy t. í, »a czár messze, az Isten magasan van«.