Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-210

78 210. országos ülés 1903 február 19-én, csütörtökön. tátik megtagadni a jogosultságát annak, hogy igenis, azt az istenadta népet nevelni és tanitani kell. Most már t. ház mit látunk ? Magyarország közoktatásügyi minisztere, a kiről el kell ismernem, hogy szMén hordja az oktatás ügyét, a kiről meg vagyunk győződve, mi ezen az oldalon is, hogy vérző szívvel kénytelen beleegyezni abba, hogy oly csekély összeg irányoztassék elő a népnevelésre, mint a mennyi tényleg előirányoztatik. Az 1903-dik évi költségvetésben, t. honvédelmi miniszter ur, ismét hMatalos adatokra fogok támaszkodni, a népnevelésre kap az előirányzat szerint 11,472.046 koronát. Ezzel szemben, t. honvédelmi miniszter ur, a hadügyi kiadások az 1903-dik évre rendes kiadásoknál 316 millió, a rendkívülieknél 33 millió, összesen 350,621.840. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Iskoláztassa a népet, ha megvédelmezve nincsen! Babó Mihály: Bocsánatot kérek, t, honvédelmi miniszter ur, mint katonának nem jut eszébe a porosz-franczia háború? Nem elismerték-e Poroszország hadvezérei azt, hogy a néptanítók verték meg a francziákat? (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt a történeti kijelentést gondolom, nem fogja tagadni. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Elcsépelt frázis! Szuronyokkal lehet valamit megvédelmezni, nem pedig pennával! Babó Mihály: Hát jól van, vegyük, de gondolja-e vagy összeegyeztethetőnek tartja-e a miniszter ur az állam méltóságával azt, hogy a mikor a hadügyi tárczánál a rendkívüli kiadások, a melyek azonban valóságban mindig túllépetnek a zárszámadások tanúsága szerint, 33 millió koronában irányoztatnak elő, akkor a magyar népnevelés ügyére rendes kiadásként csakis 11 millió korona adatik? Normális állapot ez, t. honvédelmi miniszter ur? Szolgálja-e ez a nemzet érdekeit akár állami, akár szellemi, akár anyagi téren ? B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Másutt is igy van ! Babó Mihály: Bocsánatot kérek, t. honvédelmi miniszter ur, ha méltóztatik beszerezni az adatokat, mert tegnap egy közbeszólásomra azt méltóztatott mondani, majd ha abban a helyzetben leszek, hogy követelhetem Bécsből, nekem is megküldik; hát nekem nem fogják megküldeni, de a miniszter ur még abban a helyzetben van, hogy követelheti: legyen kegyes, követelje be hát a külföldi államoktól, hogy mily összeget fordítanak népnevelési czélokra, hasonlítsa össze és meg vagyok győződve, hogy a magyar országgyűlésnek pirulva kell bevallania, hogy minden országgal szemben hátrányban van. (Ugy van! a szélsöbalóldalon.) De, t. képviselőház, — és itt a volt nemzeti párti képviselőkhöz intézek egy kérdést, — (Halljuk! Halljuk!) azt mondotta Szentiványi Árpád t. képviselő ur, hogy ő nyugodt, mert csak egy esztendőről van szó; ámde a t. honvédelmi miniszter ur megezáfolta őt, mert a t. honvédelmi miniszter ur már nem egy esztendőről beszél, hanem már 1906-ig terjedő időről. Hát most már különösen a volt a nemzeti párti képviselő uraknak ajánlok szMes figyelmükbe egy figyelmeztetést, a mely egykor az ő vezérük, gróf Apponyi Albert, a ház igen t. elnöke ajkáról hangzott el, a melyhez nekik híveknek kell lenniök, ha igaz az, hogy a nemzet érdekei mellett őrt állanak most is. Ez a figyelmeztetés, ez a kijelentés, a mely gróf Apponyi Albert ajkáról a véderőtörvényjavaslat tárgyalása alkalmával hangzott el, igy szól (olvassa): »Ha mi a vita közben súlyt fektetünk a kérdés anyagi oldalának kiderítésére, az áldozatok mértékének lehetőleg szabatos megállapítására, ez nem azt jelenti, hogy a nagyobb áldozatokat visszautasítjuk, hanem azt, hogy ezen parlament kötelességének ismerjük, hogy az áldozatok mértékét megtudja, hogy ezt a mértéket megállapíthassa, szóval, hogy vaktában semmi irányban ne szavazzunk.« Nohát azt kérdem én a volt nemzeti párthoz tartozott képviselő uraktól, vájjon tudnak-e ők valamit; felvilágosították-e őket az áldozatok mértékéről? Már pedig ez csak a legkevesebb, a mit miniszteri igéret nélkül is kívánhatnak, hogy beváltassék. De, ugy látszik, hogy a t. volt nemzeti pártnak még arra sincs ereje, hogy meggyőződést szerezhessen magának, annál kevésbbé van ereje arra, hogy tudomásul adhassa a nemzetnek a tények állását. És én félek, t. ház, hogy az az eset fog az anyagi téren bekövetkezni, a mely bekövetkezett egy családapánál, a kinek két gyermeke volt; az egyiknél, mert nagyon szerette, annak háztartásában élt, a másiktól pedig évjáradékot szedett. A szeretett gyermek, zsebében az évjáradékkal és az apai vagyon jövedelmével, élt gondtalanul és könnyelműen, de az apa nyugodt volt, mert a másik fiu az évjáradékot pontosan fizette; de nem fordított gondot arra, hogy az a több gyermekkel megáldott és évjáradék fizetésére kötelezett gyermek miből teremti elő azt az összeget, a melyet neki járadék czimén fizetnie kell. Midőn azután meghalt a járadék fizetésére kötelezett gyermek, kitűnt, hogy fülig el van adósitva a hagyaték. Most elesett az apa az évjáradéktól, de a könnyelmű fiu is elpocsékolta az ő vagyonát és nem becsülte meg és, t. honvédelmi miniszter ur, a fizetésre kötelezett fiu holttestére sirva boruló apa kénytelen volt önmaga ellen vádat emelni, midőn látta éhező unokáit. Én, t. honvédelmi miniszter ur, félek, hogy Magyarországot is ez a sors fogja érni. (Élénk tetszés és helyeslés a szélsöbalóldalon.) Mi odaadjuk mindenünket. De, t. honvédelmi miniszter ur, elkövetkezik az idő ezen az utón, hogy egyszer képtelenek leszünk fizetni azt a kMánt