Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.
Ülésnapok - 1901-209
34 209. országos ülés 1903 február 18-án, szerdán. Pichler Győző : a fő - és székvárosi konverzió ügyében, a miniszterelnökhöz mint belügyminiszterhez. Elnök: Az interpellácziók az ülés végén a szokott időben fognak megtétetni. Rakovszky István: T. ház ! A házszabályokhoz kérek szót. A t. elnök urnak méltóztatott kimondani, hogy a szokott időben fognak megtétetni az interpellácziók. Ez ienne 2 1 /2-kor. így volt a legutóbbi ülésben is. Miután azonban a legutóbbi ülésről is elmaradt egy interpelláczió, most pedig két uj interpelláczió van, kérem, hogy az interpellácziók kezdete legalább kettőre tűzessék ki. (Felkiáltások a bal és a szélsöbaloldalon: Egy órára!) Másfél óra elég lesz az interpellácziók előterjesztésére. Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Már a múltkor voltam bátor a t. házat kérni, hogy az idővel ily osztentatM pazarlást mégsem követhetünk el. Ha az interpellácziók megkezdését 1 órára kérik, épugy kérhetnék 12-re, vagy mindjárt az ülés kezdetére. Méltányosnak tartom azonban, hogy félhárom helyett két órakor térjünk át az interpellácziókra. (Helyeslés.) Elnök: Az interpellácziók két órakor fognak megtétetni. Kubik Béla: T. ház ! (Halljuk! Halljuk!) Egy lapnak tegnap esti támadását kell szóvá tennem becses engedelmükkel a t. ház előtt. (Halljuk! Halljak!) Ha akár csak gróf Apponyi Albert személyéről, (Halljuk! Halljuk!) akár az én csekélységemről lenne szó, nem alkalmatlankodnám a t. háznak felszólalásommal, (Halljuk! Halljuk!) Az illető lap azonban az elnöki tekintélyt kívánja meghurczolni és lerontani, és erre sem én nem vagyok jó, de, azt hiszem, nem jó az sem, a ki az elnöki széket elfoglalja. (Helyeslés.) Az elnöki tekintély megóvásának szempontjából kell tehát, hogy felszólaljak. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondja a »Magyar 8zó« február 18-ikí számában (olvassa): »Nem az ellenzék, hanem a ház elnöke Kubik Béla képviselővel előre megállapodott az iránt, hogy egy nem létező jogczimen szót ad neki azért, hogy az ellenzéki képviselő Fejérváry minisztertől követeljen be egy olyan katonai okiratot, mely katonai szemjjontból titkos.« Továbbá (olvassa): »A ház elnöke, a ki tagja a kormánypártnak, az ellenzéknek egy tagjával támadásra szövetkezett egy miniszter ellen, és hogy e támadás érdekében gróf Apponyi még az elnöki hatalommal is visszaélt.« (Nagy zaj a bal- és a szélsöbaloldalon.) Rakovszky István: Be tudja az bizonyítani ezt a hazugságot? Gr. Wilczek Frigyes: Hazudozó! Kubik Béla: A tény az, hogy én abból a czélból, hogy itt a megzavart tanácskozási rend helyreálljon, felmentem tegnap az elnöki emelvényre és megkértem az elnököt, hogy adjon nekem szót. Ö kijelentette, hogy nem adhat, csak azon a czimen, ha a házszabályokhoz szólok, s ha ezen a czimen akarok szólni, akkor megadhatja a szót. Erre én azt mondtam, hogy tehát a házszabályokhoz fogok szólni. Ki van zárva teljesen, hogy én bárminemű politikai szövetségre lépjek vagy politikai czélzattal szövetkezzem az elnökkel és azért a lapnak ezen támadását egyszerűen visszautasítom. (Helyeslés balfelöl.) Elnök: Pap Zoltán! Pap Zoltán: T. képviselőház! A tegnapi zMataros ülés vége felé nem találtam meg azt a beszédemet, melyben a közös hadseregnek a nemzeti érzületre káros következményeit példákkal illusztráltam. Az igen t. honvédelmi miniszter ur ugyanis tegnap engem következőkép aposztrofált: »Pap Zoltán képviselő ur elbeszélte a háznak, hogy egy Udvarnoky nevű ezredes Erdélyben a Kossuth-kutból nem akart vizet inni. HMatalosan van konstatálva, hogy Udvarnoky ezredes soha életében Erdélyben nem volt, tehát ez valótlanság.« Tegnap szerencsém volt jelenteni a t. háznak, hogy ebben a pillanatban nem tudok dönteni a felett, va,jjon a honvédelmi miniszter ur, avagy esetleg a képviselőház naplója tévedett-e, mert én nem tévedtem. Az intenczióm nem az volt, hogy Udvarnoky őrnagy urat ezredessé léptessem elő vagy elküldjem Erdélybe hadgyakorlatra, hanem hogy felhozzak két külön esetet annak illusztrálására, hogy a közös hadsereg milyen kártékony befolyást gyakorol a nemzeti érzületre. Az egyik esetet saját katonai élményeimből hoztam volt fel, abból az időből, mikor a br. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter ur nevét viselő 46-ik gyalogezredben mint önkéntes szolgáltam, a másik esetet ettől elkülönítve mint Erdélyben a hadgyakorlatok alkalmával megtörténtet hoztam fel. Én a katonai alaposságot és igazságot csak a magyar ifjúságra alkalmazott vonatkozásában ismertem és ismerem még máig is, a fennálló törvényekben pedig meg kellett nyugodnom és meg kell nyugodnia minden embernek, mert a t. többségnek gr. Andrássy Gyula által hangoztatott rokonszenve a nemzeti érzület iránt azt kívánja, hogy osztrák zsoldosok üljenek a nemzet nyakán. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Bármennyire igazságtalanok és kegyetlenek szerintem a mai törvények és a mai állapot, mindazonáltal nem voltam elkészülve tegnap arra, hogy a katonai igazság és alaposság a szokott formában fog a parlament előtt is vitézkedni. (Derültség a szélsöbaloldalon.) T. ház! Hosszú beszédeimnek egyik legrövidebbjét sikerült megtalálnom és ebben a következőket mondtam el (olvassa): »De most csak két esetet fogok elmondani.« Itt tehát világos, hogy csak két esetről volt szó a képviselőháznak 1902. november 24-én tartott 155-ik országos ülésében.
